Élet-Stílus

Árpa Attila most már kételkedik abban, hogy nárcisztikus szociopata

TV2
TV2
Elbizonytalanodott saját diagnózisában.

A hét elején ért véget A Nagy Ő idei évada, ahol Árpa Attila végül Timit választotta. Pár nappal később a Tények Pluszból kiderült, hogy a forgatás óta eltelt időszakban szakított a páros. A riportban a színész személyiségzavara is szóba került, amiről először 2020-ban beszélt. Ekkor elmondta, filmes kutatómunkája alatt ismerte fel magán, hogy nárcisztikus szociopata lehet, amiről később orvosi szakvéleményt is kapott. Most azonban elbizonytalanodott a diagnózisban.

Azt szeretném kérni a nárcisztikus szakértőktől, pszichiáterektől, pszichológusoktól, hogy nézzék vissza A Nagy Ő-t, és mondják már el ők, hogy tényleg az vagyok-e vagy sem! Mert mióta ezt nyilatkoztam egy csomó nárcisztikus szociopata jelentkezett nálam, hogy »Én is az vagyok!«, és ahogy összehasonlítottam magamat, a viselkedésemet és a mintáimat azokkal az igaziakkal, én esküszöm, most már kételkedem benne. Szerintem nem vagyok az. A Nagy Ő meggyógyított

– fogalmazott az interjúban Árpa.

Kapcsolódó
Nem maradt együtt Árpa Attila és A Nagy Ő győztese, Timi
A Nagy Ő után az ő románcuk is véget ért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik