Élet-Stílus

A halálból jött vissza, elmondta, mit (nem) látott

Getty Images
Getty Images
90 percen át volt a klinikai halál állapotában a férfi.

A 61 éves Alistair Blake egy szívroham után másfél órán át volt halott, mire sikerült visszahozni az életbe.

Az ausztrál férfi 2019 januárjában kapott szívrohamot, a felesége talált rá, aki kétségbeesetten próbálta újraéleszteni, míg 20 perc múlva meg nem érkeztek a mentősök.

A Daily Star számolt be róla, hogy a mentősök is szívmasszázst vetettek be, illetve kilencszer ütötték ki defibrillátorral, mire 90 perc elteltével sikerült visszahozni a halálból.

Hogy mi volt a túlvilágon? Semmi, se fények, se hangok, se zajok, a teljes üresség.

Technikailag 90 percen át halott voltam. Arra emlékszem, hogy szombat éjjel elmentem aludni, és a következő, amire emlékszem, hogy csütörtök reggel egy az intenzívről a szívsebészetre tartó hordágyon ébredtem. Az emberi agy teljesen blokkolta azt, ami közben történt

– nyilatkozta Blake, akit miután újraélesztettek, kórházba szállították, ahol az orvosoknak sikerült az elzáródott artériáját rendbe tenni, és pacemakert is kapott a biztonság kedvéért. 12 nap múlva engedték ki a kórházból.

Sokan kérdezik, láttam-e valamit, és nem, nem láttam semmit. Nem voltak fények, semmi ilyesmi. Ez egy olyan eset, amikor nem tudtam meg, mi van odaát, de engem nem is zavar, amíg fitt és egészséges vagyok

– mondta még el a férfi, akinek az életére mély hatással voltak a történtek. Kevesebbet dolgozik, több időt próbál a családja és barátai körében tölteni. Egészségesebben étkezik és edz.

Ha menned kell, menned kell. Ha megtörténik, akkor megtörténik

– zárta le bölcsen mondandóját Blake.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik