Élet-Stílus

Exatlon Hungary All Star: Esztergályos Patrik a barátnője miatt nem nézte a műsort

TV2
TV2
Úgy érezte kínzás, hogy ott látja a versenyző Pap Dorcit.

Nemrég derült ki, hogy a nemrég véget ért Exatlon Hungary All Star műsor két versenyzője, Esztergályos Patrik és Pap Dorci egy párt alkotnak. Az Ébredj velünk műsorban számoltak be arról, hogy még a sportreality során ismerkedtek meg egymással, majd mivel Esztergályos korábban esett ki a versenyből, még három hónapot kellett várnia otthon a Dominikai Köztársaságban szereplő Papra.

Kapcsolódó
Pap Dorci Esztergályos Patrikról: Amikor másodjára futottunk össze, annyira zavarban voltam, hogy nem tudtam ránézni
Három hónapot kellett külön tölteniük, de a kapcsolat kiállta az idő próbáját.

Most a TV2-nek meséltek erről az időszakról, hogy hogyan bírták a külön töltött időt, majd kiderült, hogy Esztergályos inkább nem is nézte a műsort, mert kínzásnak érezte.

Mindenről tudtam, hogy vele tévén keresztül mi történik, milyen kedve van, milyen napja volt, de nem is akartam ennyire kínozni, hogy én őt láthatom. Három hetet tudtunk randizni itthon decemberben, ki tudja, hogy mikor jön haza. Ez a nagy kérdőjel nehéz volt. Próbáltam lelki támaszt nyújtani neki, ha nem is láthatta, de biztos voltam abban, hogy érzi, hogy én itthon várok rá és kitartok mellette. Így is történt, amióta hazajött, sülve-főve együtt vagyunk és élvezzük ezeket a mézes heteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik