Szórakozás

Pap Dorci Esztergályos Patrikról: Amikor másodjára futottunk össze, annyira zavarban voltam, hogy nem tudtam ránézni

Life TV
Life TV
Három hónapot kellett külön tölteniük, de a kapcsolat kiállta az idő próbáját.

Januárban nem sokkal az Exatlon Hungary All Star elstartolása után derült ki, hogy az ellenkező csapatban versenyző Pap Dorci és Esztergályos Patrik egy párt alkotnak. Mindez akkor bukott ki, amikor utóbbi kiesett a párbajon, a Kihívó lány pedig ezt megtudván sírva fakadt a kamerák előtt.

Kapcsolódó
Exatlon Hungary All Star: a műsorban derült ki, hogy két játékos egy párt alkot
Esztergályos Patrik és Pap Dorci még a műsor előtt jöttek össze.

Ezt követően ugyan három hónapot töltöttek külön, Esztergályos a kiesése után kijelentette, hogy nem is kérdés, hogy megvárja itthon a párját. A szavához tartotta is magát, az Ébredj velünk! mai adásában ugyanis együtt meséltek a kapcsolatukról.

Azt már tudni lehetett, hogy a sportreality előzetesének forgatásán találkoztak először, ma pedig azt is elárulták, hogy a szóban forgó véletlen találkozó után mindkettejüknek kellett idő, amíg vissza tudtak térni a napi rutinjukhoz, a második összefutásuk pedig igencsak kellemetlenül telt.

Két nap múlva volt még egy forgatásunk, csak ott már bent futottunk össze, ahol annyira zavarban voltam, hogy nem tudtam ránézni

– emlékezett vissza a Kihívók versenyzője, amire Esztergályos rá is kontrázott, mondván: attól félt, hogy innentől minden találkozójuk ilyen kínos lesz.

A pár végül nagyon is közel került, mielőtt a forgatások miatt Dominikára utaztak volna, a kapcsolat pedig az idő próbáját is kiállta. Amikor Pap Dorci a verseny vége után áprilisban hazatért, párja meglepetésként várt rá a reptér parkolójában, azóta pedig annyi időt töltenek együtt, amennyit csak tudnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik