Élet-Stílus

Különcsége a karrierjébe, féktelensége az életébe kerülhet – és nem látni, hogy lassítana

Matt Winkelmeyer / MG19 / Getty Images for The Met Museum / Vogue
Matt Winkelmeyer / MG19 / Getty Images for The Met Museum / Vogue
Zaklatás, rendbontás, marihuánabirtoklás és egy szék eldobása, amiből súlyos fejsérülés lett. Ez csak egy kis csokor Ezra Miller legutóbbi balhéterméséből, amelyek miatt a színész baja meggyűlt a hatóságokkal. A DC-filmekkel világhírnevet szerző Miller kétes ügyei felett már a Warner filmstúdió sem tud szemet hunyni, kérdés, meddig tűrik azt az ámokfutást, amit a színész rendez. 2023 ráadásul fontos év lesz neki Hollywoodban: bemutatják a Flash – A Villám című filmjét, a stúdió fejesei pedig inkább a bevételi toplistákat szeretnék olvasni a rendőrségi hírek helyett.

Fedőneve: különc

Ezra Miller rendkívül gyorsan lett híres. Gazdag, New Jersey-i szülők gyerekeként született 1982-ben; apja kiadót vezetett, anyja táncosnőként dolgozott, fiuk pedig operaénekes akart lenni gyerekkorában. A dadogós Millert lökdösték a szülők az énekesi pálya felé, mert azt remélték, az éneklés javíthat a beszédzavarán. Nyolcévesen már Philip Glass Fehér holló című operájában kapott főszerepet. Meg sem állt egy gyermekkórusig, ahonnét egyenes út vezetett a színészethez: tinédzserként előbb David Duchovny Kaliforgiájában szerepelt, majd a Cannes-t is megjárt Afterschoolban játszott főszerepet. Miller ott is hagyta az iskolát, hogy teljes energiájával a színészetre koncentrálhasson. Ennek már csak azért is örült, mert folyamatosan szekálták az osztálytársai.

Ekkor már javában ismerkedett a marihuánával, állítása szerint mindent elszívott akkoriban, amit el lehetett. Ezt persze mégsem köthetjük össze azzal az álmával, ami az iskola otthagyására késztette: elmondása alapján megjelent előtte Beethoven, és arról panaszkodott neki, hogy az első négy szimfóniája nem lett elég jó. Miller ekkor felébredt a hideg verejtékezés közepette, és arra a döntésre jutott, saját művészi kiteljesedése miatt meg kell hoznia az áldozatot, hogy lemond a tanulásról.

Jemal Countess / WireImage 2008-ban egy színházi próbán.

Iskolai évei amúgy sem feltétlenül a jeles osztályzatokról szóltak, hanem inkább a szexualitása felfedezéséről: akkor egy nála pár évvel idősebb fiúval volt együtt, akivel rendszeresen kielégítették egymást, miközben szexújságokat olvasgattak, árulta el a Playboy magazinnak 2018-ban. Ha nem vele ütötte el az időt, akkor más fiúkkal csókolózott iskolája udvarán, amit több osztálytársa sem nézett jó szemmel. Miller lett a különc, aki örült, hogy a színészi karrierje beindulása miatt kiszakadhat abból a közegből, ahol rosszallóan nézték minden lépését.

A színész egyébként nem tartja magát melegnek, sokkal inkább a queer kifejezés az, amivel azonosulni tud.

A szó már önmagában azt jelenti: különc.

Olyan emberekre használják a kifejezést, akik nem heteroszexuálisak, de nem is homoszexuálisak. Többen inkább a biszexualitás egy diszkrétebb leírásaként használják a jelzőt.

A monogámia nem is nekem való. Ezért ismerkedek olyan queer emberekkel, akik megértenek engem. Ők mindenkit szeretnek egy polycule-ban.

Utóbbi kifejezéssel Miller egy szexuális partnerekből álló csoportot ír le, ahol a tagok évek óta ismerik egymást – a lehető legtöbb módon.

Elisabetta Villa / Getty Images for Luisa Via Roma Ezra Miller a LuisaViaRoma for Unicef rendezvényen Capriban 2020. augusztus 29-én.

Fű, fojtogatás, székdobálás – így sorban

A Rolling Stone magazin évekkel ezelőtt megírta, hogy Miller már a Beszélnünk kell Kevinről című film forgatásán furcsán viselkedett. Túlzottan lelkesedett a fegyverekért, amiket a forgatáson használtak. Meglehetősen hosszan elmélkedett fegyverbirtoklással kapcsolatos jogairól, illetve arról, hogy mindenkinek joga van megvédenie saját magát – főleg a queer embereknek, akik „állandó bántalmazásnak vannak kitéve”. A filmben látott karaktere nincs jó viszonyban anyjával, ezzel annyira azonosulni szeretett volna, hogy saját anyjával sem beszélt hónapokig, nehogy a pozitív kapcsolat rányomja a bélyeget a szerepére.

A lap szerint ekkorra datálható, hogy Miller egyre problémásabban kezdett viselkedni – mind a magánéletében, mind munka közben.

BBC Films and / UK Film Council / Independent / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP Miller a Beszélnünk kell Kevinről című filmjében.

Alább megmutatjuk, mi minden miatt gyűlt meg a színész baja a hatóságokkal:

  • 2012-ben az Egy különc srác feljegyzéseit forgatta Emma Watsonnal, akkor Millerre csendháborítás miatt hívtak rendőröket egy szállodai szobába. Túl hangosan buliztak, ebből egy idő után rendszert csináltak.
  • Szintén 2012-ben egy törött hátsó lámpával közlekedő autóban ült, mikor a rendőrök megállították. Ekkor egy marihuánát tartalmazó dobozt szorongatott a kezei között – világos, hogy előállították.
  • 2016-ban castingolták a DC-filmek családjába, miután megkapta a képregényhős Flash, a Villám szerepét a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című blockbusterben. Emiatt ellátogatott a Comic-Con képregénybörzére is, ahol megcsókolta egyik rajongóját, aki semmifajta engedélyt nem adott arra. Természetesen a bulvárlapok címoldalára került tettével.
  • 2020-ig kellett várni a következő komolyabb balhéra: egy izlandi bárban rajongók léptek oda a színészhez. A társaság egyik nő tagjával kezdett beszélgetni, majd megkérdezte tőle, van-e kedve verekedni. Miller ekkor a nyakánál fogva elkapta a nőt, leteperte a földre, majd fojtogatni kezdte, amit persze levideóztak a helyszínen. Rendőrök vitték el a helyszínről.
  • Már leforgatták a Flash – A Villám című szuperhősfilmjét, amit 2023-ban mutatnak be a tervek szerint. A Rolling Stone magazin arról ír eközben, hogy Millernek több hasonló összeomlása is volt a forgatás alatt, de erőszakot egyik szituációban sem alkalmazott. Cserébe felvett egy Instagram-videót, amit a rasszista Ku Klux Klannak címzett: ebben arról beszélt, a szekta tagjai fogjanak fegyvert, majd azonnal lőjék főbe magukat. A videó végén még azt is kérte követőitől, terjesszék a felvételt.
  • Márciusban Hawaiira látogatott, ahol előbb nem volt hajlandó elsétálni egy étterem bejárata elől, mikor közölték vele a biztonsági őrök, hogy nem mehet be, majd idegeneket kezdett filmezni egy benzinkúton – ezt további nyolc kisebb rendsértés követte.
  • A kisebb volumenű eseteket egy nagyobb balhé követte: egy hawaii karaokebárba látogatott el, ahol épp a Csillag születik betétdalát, a Shallow-t énekelte el egy helyi nő. Miller obszcén szavakat ordibálva jelenetet rendezett, kitépte a mikrofont a nő kezéből, majd nekirontott egy férfinak. A rendőrség őrizetbe vette.
  • Óvadék fejében távozhatott, majd pár órával később megszállt egy hostelben: az őt vendégül látó házaspárt is zaklatta, rendőrt hívtak rá, távolságtartási végzést kérve. Miller lopott tőlük: pénztárcát, útlevelet, vagyontárgyakat.
  • Áprilisban még mindig Hawaiin tartózkodott, amikor egy magánlakásnál tartóztatták le: egy összejövetelen vitába keveredett egy nővel, akinek végül széket hajított a fejéhez. A sérülés komoly lett, így nyomozás indult Miller ellen.

Éppenséggel készíthetnénk statisztikát is arról, hogy Ezra Miller, Shia LaBeouf, Lindsay Lohan, netán Amanda Bynes került-e többször összetűzésbe a hatóságokkal, de inkább csak annyit jegyeznénk meg: mindannyian gyerekkorukban csöppentek bele a showbizniszbe.

Hawaii Rendőrség / Getty Images Ezra Millerről készült rendőrségi fotók, miután letartóztatták másodfokú testi sértésért 2022. április 19-én, és miután letartóztatták rendbontásért és zaklatásért 2022. március 28-án Hawaiin.

Mit szólnak ehhez Hollywoodban?

A Hawaiin történt esetek előtt, március legvégén összeültek a Warner Bros. filmstúdió és a DC képregénykiadó illetékesei, hogy egy válságtalálkozót tartsanak Ezra Miller-ügyben. Az apropó kellemetlen volt, hiszen dönteni kellett:

megszabaduljanak-e Ezra Millertől, akit a Harry Potter-franchise-ba és több DC-filmre is szerződtettek?

A két cégnél ugyanis féltek attól, hogy Miller ügyei most már gazdasági szempontok miatt is veszélyt jelentenek a készülő Flash-filmre és annak lehetséges folytatásaira. Április 6-án a Rolling Stone azt írta, az ülésen hozott döntés nyomán Miller összes közelgő filmes projektjét parkolópályára tette a Warner Bros. Egy éve van a stúdió illetékeseinek, hogy eldöntsék, egyáltalán akarnak-e még hosszú távon dolgozni a színésszel, esetleg nézzenek egy új Flash után. A kérdés megválaszolását sürgeti, hogy a DC-rajongók kezdeményezésében petíció indult annak érdekében, hogy a stúdió mindenképp cserélje le Millert egy másik színészre.

Atlas entertainment / Cruel and / Collection Christophel / Collection ChristopheL / AFP Ezra Miller Flash szerepében a 2017-ben megjelent Az igazság ligája című filmben.

A Vox a miértekre is választ keresett egyik áprilisi cikkében: ahogy írták, Miller legtöbb problémája az alkoholra, illetve az indulatosságára vezethető vissza. Azzal a színész mindig is tisztában volt, hogy hajlamos a dühkitörésekre, 2012-ben adott is egy interjút, amiben finoman erre célozgatott:

Nem számolok azzal, hogy sokáig fogok élni. Ennek több oka is van egyébként.

A lap rámutat, a szerhasználaton kívül még egy oka lehet Miller kezelhetetlenségének: a nem bináris emberek hajlamosabbak a depresszióra, szorongásra, ami az egyik lehetséges magyarázat lehet a sokszor agresszív viselkedésére. Felmenteni persze semmi alól nem fogja az identitása, és nagyon úgy fest, Hollywoodban sem akarják mindenképp szőnyeg alá söpörni Miller viselkedését.

A következő egy éve vélhetően arról fog szólni, hogy terápiákra jár majd, ám ha ezeket megtagadja, úgy könnyen az új Johnny Depp válhat belőle. És nem színészi minőségében.

Lehetetlen megmondani, milyen mentális állapotban van Miller, de közel egy évtizeddel ezelőtt azt nyilatkozta egy interjúban, „bizonyos dolgokat fel kell gyújtani, ordítani egy jó nagyot, hogy egy picit jól érezd magad”. Ez az életfilozófia mindeddig működött Millernél, de a még elnézhető balhék és a megengedhetetlen tettek közül egyre inkább az utóbbiak kezdenek dominálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik