Horváth Tamás és felesége, Péterfi Andrea a Reggeliben jártak, ahol Peller Mariann és Anna arról kérdezgették őket, hogy érezték magukat az Életünk története című műsor forgatásán. A Friderikusz Sándor által vezetett showban párokat maszkíroznak el aszerint, hogy fognak kinézni hősz és negyven év múlva. Az előző adásban egy anya-fia páros, Szinetár Dóra legnagyobb fiával élték át az időutazást.
Horváth Tamás arról beszélt, micsoda hullámvasút volt a forgatás, mert nehéz feldolgozni, hogy ennyire kevés idő alatt ilyen sok évet ugorjon valaki az időben. Ezután felesége vette át a szót azzal, hogy ő folyamatosan csak sírt az élmény során.
Én már a felkéréskor sírtam. Végig pörgettem, hogy huszonöt év múlva a családdal mi lehet, vagy például a kiskutyánkkal, huszonöt év után reális esélyünk nincs rá, hogy velünk legyen. Ezek ahogy rámzuhantak, mielőtt elmentünk sírtam, mikor Sándorral találkoztunk egy délutáni kávézás folyamán. Elkezdett kérdezni, beszélgetni, na azt is végig sírtam, mondta is, hogy »bajban leszünk így«
– mondta Péterfi Andrea.