Élet-Stílus

Spermadonor-partit adott egy szingli nő, hogy tökéletes apát találjon leendő gyerekének

Dzonsli / Getty Images
Dzonsli / Getty Images
Tematikus bulit rendezett a 33 éves Lola Jimenez, hogy megtalálja a tökéletes spermadonrot, vagyis a leendő gyermeke apját.

Lola Jimenez partiján petesejt alakú süteményeket ettek, és olyan játékokat játszottak, mint a szögezz spermát a méhre, vagy a mesterséges megtermékenyítés bingóírja a Mirror című brit bulvárlap.

Végül következett a buli fénypontja: a vendégeknek ki kellett választaniuk a lehető legjobb donort, egy amerikai spermabank adatbázisából. Csak annyi kikötés volt, hogy a férfinek szőkének és kék szeműnek kellett lennie.

A jogászhallgató Jimenez életének legfontosabb célja mindig az volt, hogy gyerekei legyenek, ezért miután 2019 szeptemberében, 31 éves korában véget ért a régóta tartó párkapcsolata, elhatározta, hogy egyedül alapít családot.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@make_me_a_mummy) által megosztott bejegyzés

Azt mondja, a donorpartit azért tartotta, hogy egy kicsit levegye a válláról a döntése komolyságának terhét, ráadásul ez volt az utolsó alkalmak egyike, amikor alkoholt ihatott a mesterséges megtermékenyítés előtt.

A folyamat nem volt egyszerű, az orvosa ugyanis nem javasolta a nőnek a spermabeültetést. Azt mondta, a kezelés csak azokban az esetekben jöhet szóba, ha természetes úton nem tud teherbe esni. Jimenez ezért azt hazudta, hogy van egy párja, akivel 12 hónapja hiába próbálkoznak. Ekkor viszont az orvos azt mondta, szüksége lenne mintára a férfi spermájából, mire Jimenez vadul telefonálgatni kezdett a barátainak, hogy melyikük tudna neki adni egy kis mintát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@make_me_a_mummy) által megosztott bejegyzés

A folyamatot aztán a koronavírus-járvány berobbanása törte ketté. A nő később elment egy londoni magánklinikára, ahol nem csak segítettek neki teherbe esni, de mivel ő is hajlandó volt petesejteket adományozni, ingyen tették.

Jimenez hozzátette: először a vendégeivel együtt kiválasztott donort szerette volna, de a várólista nagyon hosszú volt, ezért végül egy másik szőke, kékszemű férfit választott. A beültetés után, decemberben vette észre, hogy várandós, a babát szeptemberre várja. Ráadásul megtudta, hogy szinte vele egyidőben esett teherbe az a nő, aki az ő petesejtjét választotta.

Jimenez azt mondja, azzal, hogy nem csak a saját álmát váltja valóra, de valaki mást is sikerült hozzásegítenie ehhez, nem is lehetne boldogabb. Nem érdeklik azok, akik élesen bírálják, amiért egyedül vállal gyereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik