Bár Körmendi István 1957 áprilisa óta, vagyis hatvannégy éve rendel a budai Mészáros utcában, eddig elkerülte a hírnév. Sztárrá válását a koronavírusnak köszönheti, pontosabban annak, hogy januárban személyesen Merkely Béla rektortól kapta meg az első oltását. A jelenetet megörökítő fotó közzététele óta először lassan, majd egyre átütőbb erővel terjedt annak híre világszerte. Amikor nála járunk, egy luxemburgi napilapot mutat, aznap reggel találta a postaládájában – egy ott élő, számára ismeretlen magyartól kapta. Van benne egy róla szóló cikk, és annak külön örül, hogy Angela Merkel kancellárral szerepelhet egy lapon. Bár Körmendi doktor kissé unja már, hogy „sajtó-zarándokhellyé” változott a lakása egyik szobájában kialakított rendelő, az anyai nagyapjától örökölt vajszíve nem engedi, hogy bárkinek nemet mondjon.
A Horthy-korszak valósága
Ödön nagypapa szíve sokszor annyira lágy volt, hogy akkor is segített másokon, ha annak a saját családja látta kárát, hiába veszekedett vele emiatt annyiszor a harcias nagymama, aki egy négygyermekes családot próbált menedzselni – vág bele élete történetének meséjébe Körmendi István.
A nagypapa fényképész volt, a Rákóczi és a Huszár utca sarkán volt egy kis műterme. Valahonnan szerzett egy kézzel tekerős kis filmvetítőt, és elkezdett vetítéseket tartani. Egyre több lett a néző, ő pedig egyre modernebb gépeket vett, bővítette a helyiséget, míg végül egy kis mozi lett belőle. Ezt a mozit aztán az első zsidótörvény életbe lépése után át kellett adnia.
Körmendi István édesapja, Klein doktor azután indította el a praxisát, hogy hazatért az első világháborúból. Akkor még nem létezett ügyeleti rendszer, vagyis az év 365 napján huszonnégy órás szolgálatban volt, bármikor hívhatták. Nyaranta akkor tudott elmenni pár hét szabadságra, ha talált valakit, aki helyettesítette. Az orvostudomány akkoriban még nem specializálódott szakterületekre, mindenféle panasszal ő foglalkozott az újszülöttektől az aggastyánokig.
Körmendi szülei 1921-ben költöztek a Mészáros utcába, egy másfél szobás lakásba. A kisszoba volt a háló, a nagyobb pedig a rendelő. Akkor vette a papa azt a könyvszekrényt és íróasztalt, melyek most Körmendi rendelőjében állnak. Abba a lakásba, ahol a 97 éves háziorvos ma is dolgozik, 1929-ben költözött be a család.
Körmendi István azt mondja, sokszor elszomorítja, hogy manapság divat lett valamiféle boldog aranykorként visszatekinteni a Horthy-korszakra. Ő hatéves korától huszonegy éves koráig, vagyis a második világháború végéig deklasszált elemként létezett, még akkor is, ha erről sokáig senki sem akart tudomást venni.
„Tudtuk, mi történik, tudtuk, mi készül, de nem hittük el, hogy ez ránk is vonatkozhat. Tudtuk, mi van a Mein Kampfban, tudtunk az Anschluss utáni atrocitásokról az osztrák városokban. Jöttek a menekülő cseh zsidók Magyarországra, és a magyar, de különösen a budapesti zsidók még mindig nem hitték el, hogy velük bármi hasonló rossz történhet. Gondoltuk, majd csak lesz valahogy. A családunk már összeterelve élt egy csillagos házban, én munkaszolgálatos voltam, de édesapám még mindig úgy gondolta, hogy ugyan, mi baja lehetne az ő családjának, hiszen őt szeretik a betegei.”
