Élet-Stílus

Összegyűlt több száz Josh nevű ember, hogy elpáholják egymást vízi nudlikkal

Egy arizonai férfi össze akarta hívni az összes névrokonát.

A pandémia, a bezártság furcsa érzéseket, cselekedeteket vált ki az emberekből. És fura rendezvényeket szül.

Egy Josh Swain nevű arizonai férfi 2020 áprilisában kikereste a közösségi oldalakon elérhető összes Josh Swaint, és – pusztán unaloműzési célból – meghirdette, hogy egy évvel később, 2021. április 24-én délben mindannyian össze kell gyűlniük Lincoln (Nebraska) városában egy parkban, ahol egy csata folyományaként eldől majd, ki maradhat közülük egyedüliként Josh Swain – az összes többi résztvevőnek nevet kell változtatnia.

A fura ötletek gyakran sikeresek, így történt ez most is: több százan gyűltek össze a – koordinátákkal megjelölt – parkban, kezükben úszórudakkal (amit máshol vízinudliként is ismernek), hogy összecsapjanak. Végül Josh Swain nevű résztvevőből kevés érkezett, de szinte minden jelenlevő keresztneve Josh volt.

A programok közt volt egy kő-papír-olló csata két Josh Swain között (a főszervező csapott össze egy omahai névrokonával):

Majd jött a Joshok csatája: több százan estek egymásnak a vízi nudlikkal.

Végül egy ötéves Josht hirdettek ki győztesként. Kapott egy Burger King-koronát.

Tanulság nincs. Rengetegen jól érezték magukat, az internetezők beleszerettek az eseménybe, a Joshok csatája örökre bevonult a történelembe.

Kapcsolódó
Névrokonokat keresett a Facebookon, megtalálta a tökéletes mását
Rengeteg a hasonlóság a két Ben között.
Kapcsolódó
Hülye, de vicces őrület indult a Facebookon
Will Hodgson tehet mindenről!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik