Hogyan segíthetek?
- A depresszió nem hiszti, hanem betegség!
Tudatosítani kell magunkban, hogy a szerettünket, ismerősünket nem múló rosszkedv gyötri, és nem is azért változik a hangulata, mert közösséget vállalt a szeszélyes áprilisi időjárással. A legtöbbet azzal tehetünk érte, ha komolyan vesszük őt, és hagyjuk, hogy őszintén kommunikáljon velünk.
- Keressünk fel egy szakembert!
Sokan azt gondolhatják, hogy az orvoshoz való bejelentkezés az érintett felelőssége, de ez nem teljesen igaz a lelki eredetű betegségeknél. A depressziós emberek egy része nincs abban az állapotban, hogy felkutasson egy pszichiátert, többen közülük tagadják a problémát, vagy saját magukat bűnbakként hibáztatják. Ezekben az esetekben a család, a barátok és a kollégák is intézkedhetnek, például időpontot kérhetnek az orvoshoz. Az első konzultáción akár a hozzátartozók is részt vehetnek.
- Figyeljünk arra, hogy beszedje a gyógyszert!
A depresszió gyógyítható betegség, viszont gondoskodnunk kell arról, hogy a családtagunk vagy a barátunk rendszeresen szedje az orvos által felírt gyógyszert. Finoman ellenőrizhetjük is őt, hogy tényleg bevette-e az orvosságot.
- Alakítsunk ki szeretetteljes környezetet!
A depresszió legáltalánosabb jellemzője, hogy a páciens mindent sötétebben lát. Ezt ellensúlyozhatjuk azzal, hogy elmondjuk neki, mit szeretünk benne. Itt meg kell említenünk, hogy a határok nagyon keskenyek a pozitív megerősítés és a túláradó dicséret között. Az arányokat tartsuk szem előtt. Fejezzük ki elismerésünket az előremutató fejleményekkel kapcsolatban, hiszen a depressziós ember nehezebben látja el a feladatait, ezért a kisebb sikereknek is örülhetünk.
- Gyakoroljunk türelmet!
A betegek viselkedése átalakuláson megy keresztül: elkeseredetté és visszahúzódóvá válnak. A leglényegesebb, hogy ne erőltessünk rájuk semmit, ne kezdeményezzünk konfliktust, és legyünk megértőek. Ha a barátunk vagy a családtagunk elutasít minket, akkor is jelezzük, hogy bármikor számíthat ránk. Amennyiben megtisztel a bizalmával, biztosítsuk arról, hogy átérezzük a helyzetét.
- Adjunk útmutatást a fontos döntésekhez!
A pszichés betegek nem tudnak objektíven dönteni, ellenben az sem jó megoldás, ha mi határozunk helyettük. Az arany középutat a tárgyilagos tanácsok jelentik. Érdemes szem előtt tartanunk, hogy ők vajon mit szeretnének, ha nem harcolnának a betegséggel.
Mivel rontunk a helyzeten?
- Ne színleljünk vakságot!
A problémát nemcsak a depressziós személy bagatellizálhatja el. A hozzátartozók nem mindig észlelik a betegség jeleit, és úgy vélik, hogy nincs is akkora baj, vagy hogy a gond majd magától is megoldódik.
- Ne szálljunk szembe a szakemberek véleményével!
Még ha „gyógyszerellenesek” is vagyunk, akkor sem beszélhetjük le a beteget a gyógyulást elősegítő pirulákról. Súlyos esetekben akár életveszélyes állapotba is kerülhet, ha nem követi a kezelőorvosa utasításait.
- Ne parancsolgassunk!
Ne biztassuk, és semmiképpen se kényszerítsük olyan tevékenységekre, amelyekhez nincsen kedve. Az erőszakoskodással csak a szenvedését fokozzuk, és távolabb sodródunk a pozitív végkifejlettől.
- Ne keltsünk bűntudatot!
Az elvárásokkal még nagyobb lelki válságot okozhatunk a betegnek. Az olyan mondatok, mint: „Szedd már össze magad!”, „Korábban nem viselkedtél így!”, „Olyan csodálatos az élet, miért nem tudsz örülni a mindennapok szépségeinek?” ellenkező eredményt érhetnek el, és növelik a negatív érzéseket.
- Ne vadásszunk a felelősökre!
Ahogyan az érintettet, úgy magunkat sem okolhatjuk. Egyetlen családtag sem szeretné szomorúnak látni a másikat, és biztos, hogy egyikünk sem akarta tudatosan megbetegíteni azt, akit szeret. Ráadásul a depresszió rendkívül összetett probléma, amelynek kialakulásában többféle tényező is szerepet játszhat.
- Ne hagyjuk magára a beteget!
A depresszió kezelése nemcsak orvosilag lehetséges. Sok rokon és barát érezheti úgy egy idő után, hogy ők már mindent megtettek, és már képtelenek több erőfeszítésre, mégsem szabad a beteget a sorsára hagyniuk. A leghatékonyabb az egyszerű személyes jelenlét, aminek hatására a depressziós személy mégsem fogja azt érezni, mintha az egész világ cserbenhagyta volna.