Donald Trump az első amerikai elnök, akivel szemben kétszer is impeachmentet indítottak. De vajon mi értelme olyasvalakinek a leváltását kezdeményezni, aki már nincs is hatalmon? Pláne úgy, hogy a Capitoliumnál öt ember életét követő támadás miatt lázadás szításával vádolt elnök elleni tárgyalás csak február 9-én kezdődik meg a szenátusban, január 20-a óta pedig már hivatalosan is Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
A demokraták azt mondják, a cél az, hogy Trump soha többé ne indulhasson semmilyen tisztségért. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az impeachment nem jelenti automatikusan ezt – mint ahogy egyébként a juttatásaitól sem fosztják meg. Ahhoz el is kell őt ítélni, majd egyszerű többséggel a szenátusnak szavaznia is kell .
A republikánusok többsége ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogyha Trumpot a szenátus úgy elítéli, hogy már nincs hivatalban, akkor az összes korábbi elnök ellen indulhatnak impeachment-eljárások. Így fogalmazott például Trump szövetségese (aki viszont a Capitolium ostroma után az elnököt élesen bírálta), Lindsey Graham szenátor is a Fox News-nak:
Ha az impeachmentet alkalmazni lehet egy elnökkel szemben a hivatali ideje után, akkor miért nem vádoljuk már meg George Washingtont? Hiszen rabszolgái voltak.
Bár e mellett még számos más alkotmányos aggály is felvetődik, Washington ellen már csak azért sem lenne etikus, mert képtelen megvédeni magát.
Igaz, ehhez több mint ezer évvel korábbra kell visszamennünk – emlékeztet a Conversationön Frederik Pedersen, a Aberdeeni Egyetem történész adjunktusa.
Elég sok gondja volt a IX. században a nyugati keresztény egyháznak, elég nagy volt a káosz Rómában:
- Ott volt a Konstantinápollyal való állandó harc, amit nem könnyített meg, hogy Bulgária és Magyarország területén bevándorlók telepedtek le ekkortájt, így azon is ment a viszály, hogy ők melyik felségterület alá tartozzanak.
- Küzdöttek az elmúlt évszázadokban a környező hatalmakkal, a gótokkal, a longobárdokkal, a frankokkal, na meg a Spoletói Hercegséggel, ami történetünk szempontjából a legfontosabb lesz.
Ekkoriban meglehetősen gyakorta használta az egyház a közjogi felelősségre vonás akkori verzióját, a zsinatot, amelyen a kereszténység vezetőjét is szembesíthették azzal, hogy megszegték hivataluk hagyományait, szokásait. Ilyenre került sor 897 januárjában, szóval 1124 éve, amit egy előző pápa, a 891–896 között hatalmon levő Formózusz miatt hívták össze.
De – egy kis ráhatással – utódja, VI. István ezt nem látta problémának, és szerinte ettől elődjét még ugyanúgy felelősségre lehetett vonni.
Formózuszt kiásták, felöltöztették pápai miseruhájába, trónjára ültették és bíróság elé citálták a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházban. VI. István azzal vádolta elődjét, hogy megszegte az esküjét, miszerint nem tér vissza Rómába, és hogy törvénytelenül lett pápa, mert megválasztásakor már püspök volt. Egy védőt is kirendeltek mellé.
A szépséghibája az egésznek (már azon kívül, hogy egy bomló holttest ült a vádlottak padján), hogy simán nevezhetjük a pert koncepciósnak. Leginkább azért, mert mint valami rendezvényen, az összehívott bíborosok, püspökök, valamint Lambert és Ageltruda előtt előre le volt tutizva minden, még Formózusz védője is csak annyit tett, hogy a hullához közel hajolva felolvasta, amiket előre leírtak neki.
Lambert és Ageltruda?
Hogy őket bemutassuk, kicsit vissza kell menni az időben, hogy azt is megmutassuk, Formózusz sem volt teljesen ártatlan, bár egy ilyen korban nehéz is lehetett volna annak maradni. A sok belső és külső feszültség egyáltalán nem könnyítette meg Róma urának helyzetét.
Formózusz élete
Formózusz Ostiában (ma Róma egy kerülete) született, ami akkor még külön város volt. Porto püspökévé választották 864-ben (ez nem a portugáliai, hanem a Róma környéki egyházmegye), a címet a klérus egyik befolyásos tagjaként kapta.
Volt Bulgáriában is téríteni, de ő vette rá II. (Kopasz) Károly nyugati frank királyt (Hebegő Lajos és Gyermek Károly apját, Együgyű Károly papáját, akinek egyébként nagyon is dús haja volt), hogy koronáztassa császárrá magát a pápával.
Tette ezt annak ellenére, hogy 872 óta már VIII. János (vagy Johanna?) volt a pápa, vele szemben pedig Formózusz is szerette volna megszerezni a pápai trónust. Formózuszt mások nyomták, mint VIII. Jánost, ami miatt el is hagyta Rómát, mire a pápa visszarendelte, de ennek nem tett eleget.
Egészen 878-ig, mert Jánosnak nemcsak Formózusszal volt gondja, hanem például egy türelmetlen rokonával is, aki meg akarta mérgezni a pápát, de annak a hatását nagyon lassúnak vélte, így végül egy kalapáccsal verte agyon. Ezzel János lett az első, aki erőszakos halált halt a középkori pápák közül.
János utódja nem Formózusz lett, hanem előbb II. Márton, aki ugyanakkor megkegyelmezett neki, és újra Porto püspöke lett. Márton így próbálta kibékíteni a római csoportosulásokat, de eredménytelenül. Őt sem Formózusz követte még, hanem előbb III. Adorján, majd V. István, hogy aztán 891-ben eljöjjön az akkor már 75 éves Formózusz ideje.
Aki a korábbi tapasztalatokból nem tanult, újra belevetette magát az európai politikába, bár nehéz is lett volna elkerülnie, annyi irányból volt veszélyeztetve a helyzete – ott voltak a különböző római csoportosulások, az itáliai hercegségek, a frankok és a szaracének is.
Ahogy pápává választották, a Spoletói Hercegség akkori ura, egyben Itália királya és frank császár III. Guido (azaz Vid) behajtotta a tartozását azért cserébe, hogy a pápa náluk vendégeskedett, amíg nem térhetett vissza Rómába: kikényszerítette Formózusztól, hogy fiát, Lambertet koronázza társcsászárrá. Ezt Formózusz annyira kedvtelenül tette, hogy meghívta Itáliába a keleti frank királyt, Karintiai Arnulfot.
Arnulf seregével Rómáig ment, megkoronáztatta magát, illetve addigra Guido meghalt, ezért a tizenegynéhány éves Lambert és gyámja, anyja, Ageltruda ellen indult Spoletóba. Csakhogy útközben megbetegedett Arnulf, lebénult – amire a középkorban isteni büntetésként tekintettek –, nem sokkal később pedig meg is halt.
Így viszont szabaddá vált az út a spoletóiak előtt Rómáig. Ahol meg közben Formózusz is kilehelte a lelkét. Megválasztották utódjának VI. Bonifácot, akit két hét múlva elvitt a köszvény, amit mások fojtásos, megint mások mérgezéses gyilkosságnak neveznek. Őt VI. István követte, aki alapvetően Formózusz embere volt, ő is szentelte fel püspöknek, de aztán tábort váltott, vagy inkább maradt a spoletóiak oldalán, hiszen családtagjuk volt, és a hathatós segítségükkel meg is választották a római egyház fejének.
Formózusz életéhez hasonlóan fordulatos utóélete
Ezért cserébe (vagy csak simán) rávették – amiben kiemelt szerepe volt a extrém német- illetve Karoling-ellenes Ageltrudának –, hogy indítson bosszúhadjáratot Formózusz ellen, aki bár megkoronázta Lambertet, de Arnulfot támogatta, illetve hívta Rómába. Arnulf sikeresen csatázott a spoletóiak ellen, akiket talán csak a halála mentett meg a pusztulástól.
Hamis eskü és a pápai hivatal illegális megszerzése volt a vád, mindben bűnösnek találták Formózuszt. Némiképp hasonlóan Trump esetéhez (legalábbis Joe Biden minden elődjénél több rendeletet írt alá a beiktatását követő egy-két hétben): minden döntését, kinevezését semmisnek nyilvánították, valamint törölték a pápák sorából. Ruháját megszaggatták, levágták az áldást osztó három ujját, keresztülhurcolták Rómán, eltemették, majd inkább a Teverébe dobták.
Formózusz ennek ellenére még visszatért, vagy ahogy ma mondanánk, még hosszan meghatározta a római politikai napirendet (utóbbi Trumpnál már most biztos, előbbi még kérdéses). Kezdve azzal, hogy mivel Lamberték a per után haza is siettek, VI. István „egyedül” maradt a városban, ahol a rómaiak fellázadtak ellene, börtönbe vetették majd megfojtották. Igazán figyelhetett volna az olyan isteni jelekre, mint az elődje pere közben történt földrengésre.
Románusz pápa következett, akit épp azért választottak meg, mert „kampányában” elítélte a hullazsinatot. Igaz, az már nem jött be a helyieknek, hogy a spoletói Lambertet elismerte császárnak, miután felszentelték. Úgyhogy ő is börtönben kötött ki, aztán vagy meggyilkolták, vagy szerzetesként élte le a maradék napjait.
Nem mondanánk, hogy Formózusz előtt pápának lenni életbiztosítás volt, de utána egyáltalán nem: 896-tól 904-ig minden évre jutott egy új pápa.
Formózusz holttestét egyes források szerint partra mosta a folyó, más források szerint egy halász találta meg (és csodákat is kötöttek hozzá), mindenesetre Theodórosz végül újra eltemettette.
Theodórosz után is Formózusz pápaságát elismerő pápák jöttek, de István támogatói megválasztották III. Szergiuszt is, akit bár a vele egy időben megválasztott pápa, IX. János kiátkozott és elüldözött, 904-ben mégis pápává vált, akkori léptékkel egészen sokáig, 911-ig.
III. Szergiuszszal nem túl kedves a történetírás, az ő idejétől számítják a pornokrácia, vagyis a prostituáltak uralmának idejét. Egy ideje ugyanis már barátságban állt Theophülaktosszal és családjával, az ő özvegye, Theodora volt állítólag valójában hatalmon, míg lánya, Marozia volt a pápa ágyasa, ezáltal pedig fia a későbbi XI. János pápa – és így folytatódhatott a római Trónok harca).
Úgy tekintve nem is tűnik ez akkora meglepetésnek, ha tudjuk, hogy bár Formózusz szentelte presbiterré, nem voltak túl jóban, utóbbi épp ezért távol is tartotta magától, és Caere püspökének nevezte ki, valamint Szergiusz társbíró volt a hullazsinaton. Ahogy azt sem lehet biztosra tudni – tényleg elég gonoszak voltak vele a történetírók –, hogy tényleg megismételte volna a hullazsinatot, vagyis újra kiásatta Formózuszt, újra zsinat elé állította, ahol ismét elítélték, és most a fejét távolították el a testéről – merthogy erről is szólnak írások.
