Élet-Stílus

Anya és fia együtt törtek be a Capitoliumba, nem merik őket szabadon engedni

Win McNamee / Staff / Getty Images North America
Win McNamee / Staff / Getty Images North America
Az indoklás szerint veszélyt jelent a társadalomra a Washingtonban éles lőszerekkel megjelenő páros.

Lassan egy hónap telt el azóta, hogy Donald Trump felhergelt hívei megrohamozták a Capitoliumot. Az eset azért is rázta meg különösen az amerikai közvéleményt, mert a feldühödött tömegben felbukkantak teljesen hétköznapi emberek is, akikről valószínűleg a saját szomszédaik sem gondolták volna, hogy ilyen messzire képesek elmenni.

Valamelyest erre jó példa annak az anya-fiú párosnak az esete is, akik szintén részt vettek az ostromban, jelenleg pedig mindketten előzetes letartóztatásban ülnek.

A Daily Mail arról ír, hogy az 57 éves, Georgiában élő Lisa Eisenhart, és a 30 éves nashville-i fia, Eric Munchel tevékeny résztvevők voltak a törvényhozás székhelyének feldúlásában, amelyet ők maguk is serényen dokumentáltak. Mind a ketten golyóálló mellényt viseltek, Munchelnél pedig egy nagy rakás gyorskötöző is volt, a csípőjére pedig kábító lövedékes fegyvert erősített.

Ez már így is elég nyugtalanítóan hangzik, ám miután letartóztatták őket, a felmerülő újabb bizonyítékok rávilágítottak, hogy még ennél is nagyobb veszélyt okozhattak volna az ostrom során. Munchel ugyanis a mellényére erősített mobillal minden lépésüket dokumentálta, így a készülék azt is felvette, amikor a férfi azt mondta az anyjának, a fegyvereket le kellene tenniük, mielőtt belépnek az épületbe. Így egy félreeső helyre mentek, ahol lepakolták a sporttáskába rejtett éles lőfegyvereket, majd ők is betörtek a Capitoliumba. A táskába rejtett fegyvereket nem találta meg a rendőrség.

A házkutatás során viszont Munchelnél egy kisebb arzenált találtak pisztolyokkal, puskákkal, gépkarabéllyal, egy tripoddal és a hozzá tartozó mesterlövész fegyverrel, valamint több száz éles lőszerrel. 

A férfi magát egyébként forradalmárnak tartja, azon forradalmárok utódjának, akik több mint 200 éve kiűzték Amerikából a briteket.

A kihallgatások után az ügyvédek kérvényezték, hogy anya és fia szabadlábon védekezhessenek, de az ügyben eljáró bíró hallani sem akart erről, mivel szerinte a páros veszélyt jelent a társadalomra, különösen ezekben a zaklatott időkben.

A bűncselekmény jellege és körülményei erőszakot és megfélemlítést sugároznak a rendfenntartók, a megválasztott képviselők és az egész ország felé

– állt az ügyészség hivatalos indoklásában.

Ha az eljárás során bűnösnek találják őket, mindketten legalább húszéves börtönbüntetésre számíthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik