Élet-Stílus

Öt éven át kizárólag tonhalat, rizst és salátát evett, hogy megvehessen egy luxuslakást

Elég kitartóak voltak párjával.

A 30 éves Mattia Bondanza és párja étkezésenként maximum úgy 500 forintnak megfelelő ausztrál dollárt költött egy fél évtizeden át azért, hogy decemberben végül megkapják a Sydney belvárosában található lakásuk kulcsát – írta a news.com.au.

A férfi és partnere nem akart a magas albérleti díjak miatt életükön át szenvedni, ezért ahelyett, hogy valahol 20 ausztrál dollárt, azaz úgy 4000 forintot adtak volna ki egy ételért, átszoktak a főzésre. Ez pedig lehetővé tette, hogy ki tudják fizetni a letétet egy 1,15 millió dolláros – 250 millió forintos – egy hálószobás apartmanért.

A kommunikációs szakember reggelente nem valami kávézóban vett kávét, hanem otthon készítette el az italát, ebédre és vacsorára pedig tonhalas rizses salátát evett szinte mindig, néha tésztát evett helyette. És itt jön az ausztrál cikkből a kedvenc részünk: Bondanza „szombatra korlátozta az avokádó-bevitelt”, ami néha nem is olyan drága, mint gondolnánk, tette hozzá a férfi.

Hát igen, azért avokádó nélkül nem élet az élet.

Az pedig már egészen zárójeles, hogy az avokádóval a fő baj nem az ára, hanem hogy teljesen tönkreteszi a környezetet, ahol termesztik.

Károsítja az ökoszisztémát az avokádótermesztés
Az avokádó dióízű finomság, De vajon ezt is tudjuk róla?

Visszatérve, a lap arról is ír, hogy a világjárvány óta, azzal, hogy otthonról dolgoznak, és nincsenek utazási költségeik, nem járnak szórakozni, nem vásárolnak annyi mindent, szintén sikerült pénzt félretenniük, 1,3 millió forintnak megfelelő dollárt. Elég soknak tűnik, de ki tudja, hova járnak dolgozni egyébként.

A news.com.au arról is ír, hogy egy bank felmérése szerint a koronavírus csak ráerősített a fiatal felnőttek lakásvásárlási céljaira. 44 százalékuk nevezte a két legnagyobb megtakarítási céljaként a lakásvásárlást.

Kiemelt kép: GREG WOOD / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik