Élet-Stílus

Eddig a „legyet is röptében”, most meg fáj a szex! Mi lehet a bajom? (x)

„A munkahelyemen és a magánéletemben is magas fokozaton pörögtem. Stresszes volt az életem, ám a szép női testek érintése, a forró ölelések segítettek levezetni a feszültséget. Valami azonban megváltozott, az örömöt okozó szex, fájdalmassá vált…”

A stressz miatt fájdalmassá vált a szex

„Korábban soha nem zavart az állandó pörgés és a stresszes életmód. A kockázattal járó döntések doppingoltak, mindig bátran vállaltam a rizikót, éppen ezért sikeres, nagymenő férfinak tartottam magam. Nem voltak gondjaim a nőkkel, ahogy a munkámban, úgy az ismerkedésben is sikeres voltam. Az utóbbi időben azonban valami megváltozott: a bizonytalan piaci környezet miatt elveszítettem a munkám, és sokáig nem találtam megfelelő állást. Sok időt töltöttem otthon, és a hirtelen jött „semmittevés” feszültté tett. A stresszt nem tudtam úgy levezetni, mint korábban, rosszabbul ment az ismerkedés, és már a szex sem okozta ugyanazt az örömet, mint régen, sőt borzalmassá vált. A csúcson nem gyönyört, hanem elviselhetetlenül erős fájdalmat éreztem. Az első alkalommal azt hittem, ez csak véletlen, de amikor újra és újra átéltem a fájdalmat, már biztos voltam benne, hogy baj lehet velem” – mondja a 32 éves Márk.

A stressz miatt kialakuló prosztatagyulladás fájdalmas tünetei

A krónikust stresszt elszenvedő férfiaknál nagyobb eséllyel alakulhat ki prosztatagyulladás, ami pedig szexuális zavarokat okozhat. Becslések szerint a prosztatagyulladástól szenvedő férfiak 45-70 százalékát érintik szexuális problémák. Gyengébb lehet az erekció, emellett fájdalmassá válhat az ejakuláció, romlik az orgazmus minősége, ami szintén súlyosbíthatja a meglévő problémákat. Ha azt vesszük észre, hogy az alhasban, a gát tájékán diszkomfortérzet keletkezik, a fájdalom pedig kisugárzik a herékbe, illetve gyönyör helyett fájdalommal jár az ejakuláció, mindenképpen keressünk fel egy urológust.

Márk tünetein enyhített a helyileg ható kezelés

Márk egy ideig halogatta, hogy bármit is tegyen, de végül legyőzte a szégyenérzetét és elment az urológushoz. A vizsgálat megállapította, hogy krónikus, nem bakteriális prosztatagyulladása van. Egyik barátjának már bevált, ezért az orvos által felírt gyulladáscsökkentőt Márk is Proxelan kúppal egészítette ki. „Kezdetben vonakodtam a kúptól, nem igazán illett a macsó énemhez, ám végül a barátom logikus érvei meggyőztek. A kúp azért hatásos, mert az összetevői, a hialuronsav és a gyógynövények a vénákon keresztül gyorsan a prosztata közelébe jutnak, ezért ott hatnak, ahol a probléma van. Ráadásul a Proxelan hatásosságát a tünetek enyhítésében klinikai vizsgálatok is bizonyítják. Végül sikerült legyőznöm az ellenérzéseimet és elkezdtem használni a Proxelant. Örülök, hogy így tettem, mert ez a recept nélkül kapható végbélkúp nagy mértékben segítette a gyógyulásomat.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

 

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG

KEZELŐORVOSÁT!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik