Élet-Stílus

A világ leghosszabb körmű nője elmesélte a horror történetet, hogyan veszítette el őket

Lee Redmond 1979 óta növesztette a körmeit, még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült velük.

Rengeteg munkájába került Lee Redmondnak, hogy a körmeit rendben tartsa. 1979 óta növesztette őket, nap mint nap meleg olívaolajba áztatta és polírozta, hogy a legjobb állapotúak maradjanak.

865 centi volt, mikor a leghosszabb volt,

ekkor került be a Guinness Rekordok Könyvébe is.

Először csak egy kihívás volt, hogy milyen hosszúra nőnek meg, míg el nem kezdnek megcsavarodni. Folyamatosan dátumokat tűztem ki, hogy mikor vágom le őket, de nem tudtam rávenni magam. Fura, hogy miként válnak a részeddé. Azt hiszem a körmeim határoztak meg engem, sokan a körmös nőnek ismertek.

Fotó: G. Gershoff/WireImage for PMK / HBH/Getty Images

Aztán egy szörnyű autóbalesetkor minden megváltozott, leszakadtak a körmei. Az anyósülésen ült, mikor az autó, amivel utazott, három másikkal ütközött össze, és a Salt Lake City-i Redmond kirepült az autóból.

Elsírtam magam, mikor az első, amit megláttam, az egyik körmöm volt.

– idézte a Mirror.

Összegyűjtötte a helyszínen az összes körömdarabot, és egy zacskóban eltette magának emlékbe, mert bár a valaha volt leghosszabb köröm a nők között még mindig neki volt, de a jelenlegi rekordot már nem ő tartja, hanem Ayanna Williams.

Ez valami olyan volt, amit el kellett fogadnom, én nem változtathattam rajta. Úgy éreztem, elvesztettem egy részem.

Büszkeséggel tölti el, ha visszagondol a hosszú körmeire, ugyanakkor az is jó most neki, hogy olyan dolgokat is megtehet, amikre azokkal nem volt képes. Az egyik ilyen, hogy a repülőgépeken el tud menni a mosdóba, mert a hosszú körmei miatt nem fért el az apró kabinokban. Emiatt az utazást megelőző 24 órában nem evett és nem is ivott. Hogy egyébként hogyan ment el vécére?

Óvatosan

– válaszolta Redmond.

Kiemelt kép: Fotó: G. Gershoff/WireImage for PMK / HBH/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.