80. házassági évfordulójukat egy csókkal ünnepelték meg

Még mindig nagyon szeretik egymást.

1940. június 1.

Van, akinek a dédszülei is később születtek ennél a dátumnál, ehhez képest Eric és Nancy Kingstonnak ez az esküvőjük napja.

Még mindig megfogjuk egymás kezét, kaptam egy csókot ma reggel az ágyban. Még mindig szeretjük egymást

– nyilatkozta a BBC szerint a feleség.

A Blackfordban élő házaspár a 80. házassági évfordulóját

  • öt gyerekükkel,
  • 11 unokájukkal,
  • 28 dédunokájukkal,
  • és 14 ükunokájukkal

ünnepelnék meg, de a járvány miatt most senki sem látogathatja meg őket otthonukban, bár azért a kertjükig barátok, rokonok is elmerészkedtek.

A szomorúság rányomja a bélyegét a látogatásra

– nyilatkozta az egyik gyerekük Dennis Kingston arra, hogy a világjárvány miatt „nem mehetünk fel és ölelhetjük meg őket”.

Az októberben a 100. születésnapját ünneplő feleség a megismerkedésükről elmesélte, hogy 1938-ban történt, velük élő fiuk, Stephen Kingston pedig azt, hogy a korukhoz képest jól tartják magukat, nem is tűnnek olyan idősnek, és próbálnak naprakészek maradni.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.