Furcsa ötlettel állt elő kávézó a németországi Schwerin városában a biztonságos járványügyi távolságtartás betartására. A Café & Konditorei Rothe a Facebook-oldalán közzétett fényképben mutatta be az eszközt, ami nem más, mint egy vízi nudlikkal ellátott sapka, amit a vendégek hordhatnak.
A kávézó tulajdonosa, Jacqueline Rothe az Euronewsnak elmondta, hogy az ötlet az RTL német televíziótól származik, aminek egyik forgatócsoportja vitte oda hozzájuk a sapkákat, amikor interjút készítettek velük az újranyitásról. A kávézó hat hétig tartó zárva tartás után nyithatott újra, ahogy Németországban enyhítették a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket.
Rothe az Euronewsnak és a BuzzFeednek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy viccesnek találták az ötletet, amivel csak fel akarták kicsit vidítani az embereket a mostani komor időkben.
A nő elmondta, hogy bár újra kinyithat, csak feleannyi vendéget tud kiszolgálni a távolságtartási korlátozások miatt, és a hangulat sem olyan, mint régen.
Hasonló módszert alkalmaztak egy kínai iskolában is, ahol április végén újra elkezdték a tanítást. Ott egyméteres kalapokkal biztosították, hogy a gyerekek ne menjenek túl közel egymáshoz.
Egy amerikai étterem közben még tovább ment, és távolságtartós asztalokat készítettek, hogy a vendégek ne kerüljenek veszélyesen közel egymáshoz.
ICYMI: Fish Tales in Ocean City is finding creative ways to keep their customers safe during the pandemic. On Saturday, the team here rolled out these new “social distancing tables,” and they’re hoping they’ll be allowed to make them available to customers soon. pic.twitter.com/HR3UzLHOxO
— Camila Fernández (@CamilaFNews) May 18, 2020
Kiemelt fotó: Facebook/Café & Konditorei Rothe