Aki közel két évtizede dolgozik szóvivőként, azt nyilván nem zavarja a reflektorfény. De amióta uralja a mémvilágot, minden második videó előtt megjelenik a YouTube-on, érettségi tablón szerepel, torta és fagyi viseli a nevét, nem érezte, hogy ez azért már kicsit sok a jóból?

Amiben részt vettem az elmúlt hetekben, az egy olyan szokatlan kommunikációs kampány, amilyenben még nem volt részem korábban. Viszont ha azt akarjuk, hogy egy üzenet átmenjen, akkor azt bizony a lehető legtöbbször meg kell ismételni, méghozzá közérthető nyelven. A kezdetektől őszintén hittem és hiszem, hogy szükség van erre a fajta monoton, sulykoló kommunikációra, hiszen az a tét, hogy minél több ember életét megmentsük, az üzenetet pedig el kell juttatni a legkisebb falvaktól a nagyvárosokig mindenhová. De a szereplésemnek persze ára is van: Győrfi Pált megnézni minden YouTube-videó előtt – az azért biztosan komoly erőpróba az idegrendszernek.

Netán kapott ilyen megjegyzéseket?

Sokféle visszajelzés érkezik hozzám – személyes mostanában nyilván kevésbé, bár ha az utcán meglát valaki, mindig történik valami vicces dolog. Például átkiabálnak a túloldalról, hogy „tudom, tudom, már megyek hazafelé”, vagy azt mondják, hogy „na, tessék, maga meg nem maradt otthon”,

esetleg szelfit kérnek, ami persze most a távolságtartás miatt nem igazán működik. Az interneten viszont rengeteg üzenetet kapok, döntően kedveseket, de azért akadt már néhány csípős, és pár csúnyább is, rendszerint fiataloktól, akik azt írták, nyilván rajtam vezetve le a feszültséget, hogy most már tényleg tűnjek el a YouTube-videóik elejéről.

Na, ez volt az a pont, amikor összedugtuk a fejünket a nagyfiammal, hogy rendben, hogy a társadalom nagy része betartja a szabályokat, de a fiatalokkal is kellene valamit kezdeni. Akkor javasolta Dani, hogy a TikTok lenne a jó csatorna arra, hogy megpróbáljuk az üzenetet viccesebb vagy szerethetőbb formában eljuttatni hozzájuk. Született is olyan videó, ami többmilliós elérést produkált, és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk utána. Soha nem gondoltam volna, hogy ebben a veszélyhelyzetben népszerű figurává válhatok, akiről még fagylaltot is elneveznek.

Bizonyára meg szokta kapni az ismerősöktől a legújabb mémeket. Húsvétkor például terjedt egy olyan, amin Győrfi Pál a feltámadó Jézus útját állta el a barlang kijáratánál. Önnek melyik a kedvence?

Több olyan mém is született, ami nagyon öregen ábrázolt engem, a legviccesebb talán, amelyikben a kilencven évesnek kinéző Győrfi Pál azt mondja: „Kérem a lakosságot, hogy még egy kicsit tartsanak ki és maradjanak otthon”. Azon túl, hogy nagyon aranyos poén, valódi problémára is reflektál, hiszen az emberek egyik legfontosabb aggodalma amellett, hogy nehogy elkapják a vírust, hogy meddig kell bezárva tölteniük a napjaikat. Szerencsére szombaton Budapesttel bezárólag mindenhol feloldották a kijárási korlátozásokat. Ezeknek a mémeknek van szorongásoldó szerepük is, segítenek feldolgozni egy nehéz helyzetet, amiben tehetetlenek vagyunk, mert nem látjuk tisztán a jövőt, ráadásul láthatatlan ellenfél ellen küzdünk.

A mémszereplők nagy részével ellentétben ön pozitív figuraként tűnik fel a képeken. Volt azért olyan is, amit sértőnek talált?

Nem találkoztam ilyennel. Volt egy olyan, amin székhez kötöztek, bekötötték a számat is és épp otthagynak egy szobában, a felirat pedig valami olyasmi volt, hogy „na, most már mehetünk”. De ez sem volt bántó, két okból. A fejemet egy fiatal, erős férfitestre applikálták – a személyes PR-nak még jót is tesz, ha valaki azt gondolja, hogy ez tényleg én vagyok, illetve ez is egy jól sikerült, vicces mém volt, és talán szerzett egy-két derűs pillanatot az embereknek.

Ellentmondásos a helyzet: a mémek általában nagyon viccesek, de az utóbbi évek legszörnyűbb időszaka szülte őket. Tud felszabadultan nevetni?

Általában derűs pesszimistaként szoktam jellemezni magam; pesszimizmusomat elsősorban a nagymamámtól örököltem, aki egy nagyon okos, kedves ember volt, csak az életében olyan dolgok történtek a háborútól a családi tragédiákig, ami miatt mindig a legrosszabbra számított.

Ha egy helyzetnek volt egy jó és egy rossz kimenetele, mindig arra számított, hogy a rossz következik majd be. Ezt abszolút átvettem tőle, én is így gondolkodom, de ennek van haszna is, ráadásul a válságkommunikációban van egy fontos szabály: hope the best, prepare for the worst, azaz reméld a legjobbakat, de készülj a legrosszabbra. Igen ám, de a magánéletben nem a legjobb, ha valaki mindig a legrosszabbra számít – a feleségem például próbája elérni, hogy ne legyek ennyire pesszimista, mert még bevonzom a bajt.

Mindezt humorral és öniróniával igyekszem kompenzálni, a pesszimizmust jól ellensúlyozza a nevetés: oldja a feszültséget, túlélhetővé teszi a nehéz pillanatokat is. A kérdésre visszatérve: most már vannak több százan, akik elveszítették hozzátartozóikat a magyar koronavírus-járványban, másoknak a megélhetése került veszélybe, úgyhogy természetesen nagyon oda kell figyelni a humor stílusára, és arra, hogy milyen környezetben és hogyan használjuk. Amikor például a fiammal a vicces videókat csináltuk, mindig ügyeltünk arra, hogy csak magunkból csináljunk poént, mások érzékenységét ne sértsük.

A pesszimizmusán az sem változtatott, hogy bizonyos értelemben önnek is köze van ahhoz, hogy nálunk jóval kevésbé tudott terjedni és pusztítani a járvány, mint a legtöbb országban? Az emberek fegyelmezettek voltak, eredményes volt az otthon maradásra buzdító kampány, aminek ön az arca. Mondhatni, hallgattak önre.

Az említett pesszimizmusomhoz azért hozzátenném, hogy rám nem az igaz, hogy a bajban kilátástalannak látom a helyzetet, összeomlok, és rögtön temetem magam. Nálam sosem az a végkövetkeztetés, hogy adjuk fel. Ellenkezőleg: ilyenkor az van, hogy nézzük meg, mit lehet tenni, hogy ne következzen be a legrosszabb. A mentőszolgálatnál is a kezdetektől a legrosszabb forgatókönyvekre készültünk, számolgattuk, hogy meddig lesz elegendő a szokásos kapacitásunk, hogyan lehet pluszt bevonni, hány védőfelszerelésre lesz szükségünk, ha sok ezer súlyos eset lesz Magyarországon. Erre fel is készültünk. És most, május közepén mi is azt látjuk, hogy sikerült elkerülni az extrém bajt, és kezdünk visszaállni a normál működésre. És ami a rám hallgatást illeti: nyilván jóleső érzés, még akkor is, ha a mondatok, amiket a videókban elmondtam, nem tőlem származnak, hanem a szakértői csoport munkájának eredményei. Én csak tolmácsoltam az üzenetet, de talán a személyem is kicsit hozzájárulhatott ahhoz, hogy eredményes volt a kampány.

Amikor nem hivatalos üzenetet tolmácsol, hanem az ismerősei kérdezik meg, hogy meddig tart ez az egész, mit szokott mondani?

Múlt héten végre elvihettem a gyereket edzésre és a szülőtársak mondták, hogy áruljam már el nekik, de őszintén, hogy mi a helyzet – de ne azt, amit a tévében, hanem mondjam a frankót. Esküszöm, hogy az a frankó, amit a tévében mondok. Ha nem ez lenne, akkor nem mondanám, hiszen a hitelesség olyan érték, amit egyszer lehet elveszíteni. Erkölcsi okokból sem hazudnék, ráadásul nem is kifizetődő. Úgyhogy általában csalódást szoktam okozni az ismerőseimnek, mert ugyanazt mondom el, mint a tévében – legfeljebb megpróbálom kicsit máshogy megfogalmazni, hogy ne legyen annyira hivatalos.

Otthon is ön a kommunikációs szakember? Ön mondta el a gyerekeinek, hogy mi ez, ami épp történik körülöttünk?

A feleségemmel mindketten partnerként kezeljük a gyerekeinket. Megpróbáljuk az ő nyelvükön, a koruknak megfelelően elmondani, ami épp történik. Volt miről beszélni az elmúlt években is, hogy csak egy példát mondjak: nagyszülő halálát kellett megértetni velük úgy, hogy közben az érzelmi hatást is mederben tudjuk tartani. Most is így jártunk el: a feleségemmel előre megbeszéltük, hogy nagyjából miként beszéljük meg velük a dolgokat, és a kezdetektől megosztottuk velük a fontos információkat. Kellett is, hiszen a gyerekeknek is komoly áldozatokkal járt az otthon ülés: két hónapig nem tudtak a mozgásigényüknek megfelelően sportolni, nem tudtak találkozni a barátaikkal, de még a nagymamájukkal sem. És közben átálltak az online órákra úgy, hogy a home office-ban dolgozó feleségem a munkája mellett próbálta a három gyerek tanulását segíteni, miközben a mosástól a takarításig is minden a vállán volt. Elmondtuk a gyerekeknek, hogy ezt csak együtt tudjuk megoldani, és hogy a családnak most az a legfontosabb célja, hogy ne kapjuk el a fertőzést.

Csató Gábor, a Mentőszolgálat főigazgatója azt nyilatkozta a minap, hogy a mostani olyan kihívás, amekkorával a 133 éves magyar mentés eddig még soha nem szembesült. Ön mit tapasztal a bajtársak körében?

Amikor Kresz Géza 1887-ben elkezdett embereket toborozni az önkéntes mentőegyesületbe, olyan embereket keresett, akikben megvolt a belső indíttatás – fizetni akkor még nem tudott a munkájukért, még az első mentőkocsik elé befogott lovaknak is saját pénzükből fizették a zabot és a szénát. Ez a szellemiség a mai napig megvan nálunk, és amikor helyzet van, nagy baj van, akkor jönnek elő igazán ezek az alapértékek. Így volt a veronai buszbalesetnél, a Hableány tragédiájánál, és most is. Azok az emberek, akiknek esetleg szabadnapjuk lenne, vagy akiknek komoly veszítenivalójuk van, mondjuk mert idős hozzátartozóval laknak együtt, azok is csörögnek, e-mailt küldenek, hogy szóljunk, ha tudnak segíteni.

Kaptak speciális tréninget vagy mentális segítséget a járványhelyzet miatt?

Háromféle csatornán igyekeztük erősíteni a bajtársainkat: az egyik a belső kommunikáció – hírleveleket, videókat küldtünk nekik, hogy megfelelő információkat kapjanak és ne mindenféle rémhírekből kelljen tájékozódniuk. Aztán az orvosszakmai csatornákon keresztül, ami azért is fontos, mert a koronavírus-járvány alatt új szakmai feladatok is előálltak, mint például a mintavétel, vagy hogy mit kell tenniük a most kialakított fertőtlenítő zónákban. A harmadik pedig az OMSZ pszichológiai és mentálhigiénés csoportja: segédletek készültek, amikben például leírtuk, hogy hogyan lehet a nehéz időszakban felgyülemlett feszültséget kezelni, a stresszt levezetni.

Ön hogy vezeti le?

Az egyik legfontosabb a futás, ami nemcsak a stresszkezelésben segít, de a manapság divatos szó, az énidő szempontjából is fontos: ilyenkor az ember kicsit át tudja gondolni a dolgait. Hajnalban megyek ki, amikor még senki sincs a Margitszigeten, legfeljebb egy-két mókust látni, és ez a fél, maximum egy óra tök jó arra, hogy kicsit átgondoljam az ügyeimet, és nagyon jót tesz a lelki egyensúlynak. Csakúgy, mint a család: szerencsés vagyok, hogy tizenöt éve ismerem a feleségem, és még mindig win-win történetnek érzem a kapcsolatunkat, szeretjük egymást, és őszintén meg tudom vele osztani a dilemmáimat, nehézségeimet. Fontos kapocs a 23 éves nagyfiam, és ugye van a három kisgyerek, velük persze fizikailag fárasztó néha: összekapnak egymással, szólnak, ha kakilniuk kell, nincs egy nyugodt pillanat, de közben lelkileg annyira felüdítik az embert, hogy nagyon jó kikapcsolódás velük lenni.

És a zenélés? A YouTube-on láttam a Madártej zenekart, nagyon menő. Nem merült még fel, hogy újjáalakul a banda?

Dehogynem, folyamatosan. A basszusgitáros, Kanyó Peti itt lakik Óbudán, vele szoktam leggyakrabban beszélgetni a régi tagok közül, mindig előjön, hogy csináljunk legalább egy számot. Amikor aktívak voltunk, akkor is tudtuk, hogy amit csinálunk, nem tekinthető komoly produktumnak. Ez inkább az örömzenélésről szól, de azért mindig eljátszom a gondolattal, hogy majd egyszer összerakunk egy jó zenét. Az irodámban van egy elektromos zongora, még a legénylakásomból mentettem ide, az új családi otthonba nem fért be, amikor összeköltöztünk Adrival.

Délutánonként, amikor a Markó utcában csönd van a folyosón, és nem zavar senkit, szoktam olyat csinálni, hogy kitalálok dallamokat, és fel is veszem.

Az az egy baja van, hogy ha kikapcsolom a zongorát, a felvett dallam eltűnik. Néha tökre tetszik, amiket kitalálok, aztán másnapra kitörlődik. Ez egyfelől baj, másfelől meg értéket ad ezeknek a zenéknek, mert így olyan, mint az élet: kétszer nem ismétlődik meg ugyanaz. Arra tanít, hogy próbáljuk értékelni azt, ami éppen van.

Már a járvány előtt is az ország legismertebb emberei közé tartozott, szerepelt kereskedelmi tévés produkciókban, énekes és táncos műsorokban. Hol húzza meg a határt? Mi az, amit nem vállalna el?

Alapvetően szeretek ilyen műsorokban szerepelni. Nem is akarok mást sugallni magamról: dominánsan exhibicionista ember vagyok. Szóvivőnek nem is mennek olyanok, akik irtóznak attól, ha nézik őket, de bennem ezen túlmenően van egy játékos hajlam is, szeretem kipróbálni magam helyzetekben, őszintén kíváncsi voltam arra, hogy a Szombat esti lázban hogyan fogok tudni megtanulni táncolni. Bíztam abban, hogy a Madártej zenekar után majd felfedezik, hogy milyen marha jó énekhangom van, ezért mentem Fábián Julival A Nagy Duettbe szerepelni.

Kedvem mindig volt hozzá, inkább az volt mindig a kérdés, hogy elvállalhatom-e. Mert ugye nemcsak a saját bőrömet viszem a vásárra, lejárathatok egy szakmát, egy hivatást. A komolyabb dilemmákat ezért meg szoktam osztani a főnökeimmel, illetve csak olyasmit vállalok el, ami nem dönti romba a hitelességemet. És azért minden ilyen szereplésnél próbálok mentős üzeneteket is a műsorba csempészni: amikor a feleségemmel elvállaltuk a részvételt a Drágám, add az életed!-ben, megbeszéltem a rendezőkkel, hogy szeretném, ha újraélesztést lehetne tanítani a nézőknek.

Azon mennyit vacillált, hogy bevállalja-e a Bee Gees-szám eltátogását a TikTokon?

Bíztam a fiamban. Dani azt mondta, lehet, hogy első hallásra riasztó, hogy Bee Gees-re tátogok, de higgyem el, hogy kontextusában, az egészet tekintve értelmet fog nyerni. A Stayin’ Alive amúgy is régóta használt dal a Mentőszolgálatnál, merthogy 100 bpm-es a ritmusa, és pont így kell nyomkodni a mellkast újraélesztés közben. Dani ráadásul a dalnak egy otthon maradásról szóló verzióját választotta ki, így a szerepemhez abszolút releváns lett a szöveg. A sok visszajelzés közül kiemelnék egyet: kortárs festőnk, drMáriás festett rólam egy képet, még őt is megihlette a dolog.

Igen, volt szerencsém látni a Győrfi Pál megtanítja az alapos kézmosás fortélyaira Lady Gagát, majd táncra perdül vele a koronavírusok elrettentésére Derain kertjében miközben kedvenc papagája a feje felett Maradj otthon szöveggel Bee Gees számokat tiktokozik című zseniális alkotást, méghozzá az ön Instagram-oldalán. Saját maga kezeli a közösségi oldalait?

Igen. Most épp nem elég jól, mert kevésnek bizonyult rá az energiám az elmúlt hetekben. Nem véletlen, hogy sok közszereplő ügynökségre vagy külön közösségi médiás emberre bízza, de nálam erre nem volt szükség, és nem is lesz, mert azt gondolom, hogy pár napig tart ez az extrém népszerűség, és azután visszakerül mindez a helyére.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu