Élet-Stílus koronavírus

Csodás szívatás: elhitette lányaival a brit apuka, hogy hétvégén is kötelező lesz suliba járni a korlátozások után

A gyerekek "átverés háborút" hirdettek ellene, de nem tudták, hogy apukájuk sokkal, de sokkal jobban csinálja. Ő győzött.

Az angliai Cardiffban élő Liam Schewitz két lánya, a 8 éves Frankie és a 11 éves Millie úgy gondolta, jó móka lesz egy „szívatás háborúval” elütni az időt a koronavírus-járvány miatt kihirdetett kijárási korlátozások alatt. A két gyerek el is kezdte átverni a szüleiket, de az apuka végül hamar kiütéses győzelmet aratott, egy zseniálisan kivitelezett átveréssel.

Schewitz nem kispályázott. Egy hivatalosnak tűnő kormányzati levéllel felfegyverkezve elhitette gyermekeivel, hogy a kijárási korlátozások megszüntetése után hétvégén is iskolába kell majd járniuk, hogy behozzák a lemaradást.

A férfi elmondása szerint mindkét lánya teljesen elhitte az átverést, és szinte egész nap azzal voltak elfoglalva, hogy heti hét nap kell majd suliba menniük. Az apuka büszkén figyelte azt is, ahogy a nagyobbik lánya a barátaival közli a hírt. A LADBible című brit lapnak elmondta:

Hallottam a nagyobbikat a szobájában, ahogy a barátainak mondja, hogy „ez kötelező, ez kötelező”.

Amikor pedig a lányok elkezdtek a neten utánajárni a dolgoknak, és nem találtak semmit, az apukának még mindig sikerült fenntartania az átverést. Közölte a lányokkal, hogy a kormány csak szép lassan tudatja az emberekkel a tervet, hogy „fenntartsák a morált”.

Az apuka végül még aznap elmondta a gyerekeknek, hogy csak átverte őket, mert nem akarta, hogy azon aggódva feküdjenek le aludni.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik