Ingyen gyógyítja hajléktalanok kedvenceit az Utcák Állatorvosa

A kaliforniai Dr. Stewart a jól felszerelt állatkórházakat hagyta ott, hogy az utcákat járva segítsen.

A CNN közölt hosszabb riportot Dr. Kwane Stewartról, a kaliforniai állatorvosról, aki jól menő kórházi állását adta fel évekkel ezelőtt azért, hogy főállásban lássa el az utcán élő hajléktalanok kedvenceit, méghozzá teljesen ingyen. A 49 éves férfira azóta ráragadt amolyan szuperhős névként a The Street Vet elnevezés, és lakhelyén manapság az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő személynek számít.

Stewart már gyerekkorában is imádta az állatokat, így nem volt nagy meglepetés, hogy végül ezen a pályán kötött ki, de ilyen karrierről valószínűleg még ő sem álmodott. Sokáig ő is az állatorvosok „hagyományos” munkáját végezte, jó bérért profi körülmények között praktizált egy állatkórházban. A 2007-es gazdasági válság azonban sok mindent megváltoztatott, először csak Stewart környezetében, aztán nem sokkal később benne is.

A városban hirtelen rengeteg állat került utcára, mert a megszoruló állattartók már nem voltak képesek eltartani a házi kedvenceiket. Ezután nem telt el sok idő és Stewart azt látta, hogy már nem csak az állatok, de a gazdáik is utcára kerültek, állat és gazdája viszont a legtöbb esetben így sem hagyta el egymást. Stewart már ekkor elgondolkodott azon, hogy segítenie kell ezeknek az állatoknak, de sokáig ő csak a passzív szereplő volt a történetben. 2011-ben egy kifőzdében felállított egy standot a fiával és a barátnőjével, és ha látott egy arra sétáló állatot, felajánlotta a gazdájának, hogy megvizsgálja kedvencét.

Ezt követően nem sokkal úgy döntött, aktívabb szerepet akar válallni, és inkább ő keresi meg az állatokat, akiknek szükségük van rá, mintsem arra várjon, hogy szembe jöjjenek vele. Így lett húsz év szakmai tapasztalattal a háta mögött az utcák állatorvosa.

Bár a legtöbb embernek, akivel találkozik, kutyája van, mindenfajta állatot ellát, a macskáktól kezdve a papagájokig, és az ellátást sokszor a saját zsebéből finanszírozza, például ha egy állatnak oltásra van szüksége. Ha pedig olyan helyzettel szembesül, hogy a páciensnek sürgős kórházi ellátásra van szüksége, mozgósítja a kapcsolatait, így a betegek azonnal szakszerű ellátást kapnak valamelyik állatkórházban.

Stewart azt mondja, mikor már belecsöpent ebbe a munkába, akkor döbbent rá, hogy itt nem csupán az állatokkal tud törődni, de a gazdájukkal is, akiknek a legnagyobb nékülözések közepette is fontosak az állataik, és az elvesztésük okozhat olyan töréseket az életükben, mintha egy szerettüket vesztették volna el. Az ő élethelyzetükben ez akár végzetes is lehet, ezért is tartja fontosnak az orvos, hogy minél több állatnak segítsen.

Az utcák járása mellett Stewart a Netflixnek dolgozik, mint állatszakértő. Munkaköre a streaming szolgáltatónál arra terjed ki, hogy a forgatáson használt állatok mindig a legnagyobb biztonságban és a legmegfelelőbb ellátásban részesüljenek. És ha úgy van, bizonyára meg is gyógyítja őket.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.