Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: az apának döntenie kellett, a felesége maradjon életben vagy a gyermeke

Ezúttal is áttekintettük, melyek voltak egy évvel ezelőtt a legnagyobb érdeklődést kiváltó cikkek a 24.hu-n.

2018 decemberében, Mikulás-nap környékén az akkori aktualitások mellett (Soma megpofozta Nádai Anikót, hirtelen harminc fokot emelkedett a hőmérséklet, az egyik VV-villalakó szerint a lekvár szó egy ige) leginkább olyan történések foglalkoztatták az olvasókat, amik nem politikusokkal vagy celebekkel estek meg, hanem hétköznapi emberekkel.

Mint például ez az elképzelhetetlenül tragikus döntési helyzet:

Egy 10 éves kislánynak három napra megtiltották, hogy felszálljon az iskolabuszra, mert egy másik gyereket szekált. Az apa videóban mutatta meg, hogyan leckéztette meg kislányát. A felvételt napok alatt 14 milliószor nézték meg (azóta pedig már több mint 22 milliószor látták).

„A gyerekek azt hiszik, minden alanyi jogon jár nekik” - Milliók imádják, ahogy egy apuka megleckéztette kislányát
A Facebookra kitett videót pár nap alatt több mint 14 milliószor nézték meg.

Egy négygyerekes anyuka úgy gondolta, kipróbálja, amit a pornófilmekben annyiszor látni: megpróbálja elcsábítani az eladót, hogy ingyen kapjon valamit. Jelen esetben rántott csirkét. Nem jött be.

És egy éve, a Mikulás-szezon közepén történt az a rendkívül bizarr eset is, amikor egy férfi rengeteg gyereket keserített el egy rendezvényen.

 

Kiemelt kép: iStock (illusztráció)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik