Ötven év feletti vagyok, férjezett, és három felnőtt gyermek boldog anyukája. Több mint 30 éve, hogy összeházasodtunk. Nem hittem volna, hogy valaha szeretőm lesz, imádtam a férjemet, mindent megtettem azért, hogy boldog család legyünk. Aztán elszállt a köd, és kezdtem azt érezni, hogy egy megszokott nő lettem, aki mos, főz, vasal és takarít. Mindig szerettem szeretkezni, élveztem a szexet. A férjem sokszor elutasított, kinevetett ezért az utóbbi pár évben. A problémájával nem volt hajlandó orvoshoz menni, mondván, hogy neki nincs baja, én híztam el és nem vagyok elég vonzó. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire önző ember a szerelmem, és ezek után kezdtem el jobban figyelni magamra, nem neki, hanem magamnak akartam megfelelni. Elkezdtem tornázni, sportolni, fogytam közel 35 kilót pár év alatt. Igyekeztem vele megbeszélni a gondjainkat, keresni a megoldást, de nem tudtunk semmit szépen megbeszélni, ezért úgy döntöttem, hogy leírok minden sérelmet, gondolatot, érzést és reggel a szobájában hagyom.
Az olvasói levél Mária (ál)nevű olvasónktól érkezett, őszinte és nyílt levele feltárja a félrelépés mélyebb okait.
„Több éve, hogy külön szobában alszunk. Napokig nem szólt hozzám egy szót sem, azt hittem, nem olvasta a levelet. A történet fontos pontja, hogy nem engedte, hogy autóval egyedül menjek bárhova, és bejelentettem, hogy másnap reggel orvoshoz megyek kocsival. Kirobbant, csapkodott, próbált megfélemlíteni, de hiába. Lassan elkezdett összetörni a házasságunkat borító cukormáz. Körülbelül két hónapra rá megismerkedtem valakivel a vonaton, egyedül utaztam, nem hittem volna, hogy ebből később viszony lesz. Írtunk egymásnak, és eltelt két hónap, mire személyesen is találkoztunk. Ez a viszony lassan két éve tart. Megállapodtunk abban, hogy érzelmekről, érzésekről nem beszélünk egymásnak, és nem tesszük tönkre a családjainkat. Két találkozó között nincs telefonos beszélgetés, csak üzeneteket írunk. Csodás dolgokat élhetek meg vele az ágyban, fogalmam sem volt arról, hogy ez létezhet. Havonta találkozunk, és ez mindkettőnknek megfelel. Egyenes embernek tartom magam, és elmondtam a férjemnek, hogy szeretőm van. Tudomásul vette, és kérte, hogy ne hagyjam el, ne váljak el tőle, ráadásul feltételt is szabott ehhez, szexelnem kell vele, amikor neki kedve tartja, cserébe nem mondja el a gyerekeknek, hogy félrelépek. Minden egyes alkalommal úgy érzem, jobban megaláz ezzel, mintha kikiáltaná a csalárdságomat. Tudom, hogy nem kellett volna ilyen alkuba belemenni, de hogyan kezdhetnék új életet, egyedül a nulláról? Élünk tovább egymás mellett, megcsinálom a házimunkát és minden mást, ami a háziasszony feladata. Mosolyogva fogadjuk a gyerekeket, vendégeket, mintha semmi gond nem lenne köztünk. Nagyon nehéz.”
Mit lehet tenni?
Minden házasságban, minden párkapcsolatban létezik házassági szerződés, csak legfeljebb nem ügyvéd előtt mondjuk ki, amit szeretnénk. Megvan, ki porszívózik, ki mosogat, kinek a felelőssége a számlák befizetése, ki vásárol be, ki főz, satöbbi. Ezek mellett van egy olyan része is a kimondatlan házassági szerződésnek, ami nem tudatos, ez pedig arról szól, mi az, amit adni tudunk egymásnak, milyen elvárásaink, szükségleteink vannak a kapcsolatban. Ennek egy szelete a szexuális élet is, amin, ha évekig jól működött, majd valami miatt már nem működik, akkor lehet segíteni terápián. Olvasónk azt írja, a szexet nem igazán tudta úgy megélni évek óta, ahogy szerette volna, sőt, a problémák megoldása helyett a férj az ő testére tett megjegyzésekkel hárította a szexet. A levélben az is olvasható, hogy a házasságban kié a kontroll, egyértelmű, hogy a férj határoz meg mindent, kézben tartva az eseményeket.
A párok nagy részénél működik a kontroll szereposztása, de ha az egyik fél túl erős dominanciára törekszik, a másik fél feszengeni fog a kapcsolatban, egyáltalán nem fogja jól érezni magát. Ebben a helyzetben mindkét félnek van tanulnivalója: a túlzottan irányító félnek meg kell tanulnia, hogy a saját önbizalma nem abból ered, hogy a másikat elnyomja, az elnyomottabb félnek pedig meg kell tanulnia, hogyan mutassa meg a saját határait, önállóbbnak kellene lennie. Ezek a működésbeli problémák tehát nem egyoldalúak.
Olvasónk rosszul érezte magát nőként a házasságában, mindent megtett, ami tőle telt, hogy működjön, talán túlságosan is hagyta, hogy a férje mondja a szabályokat, például azzal, hogy egyedül nem mehet orvoshoz kocsival. A hűtlenség, a külső kapcsolat logikus döntés. Az egymás feletti erős kontrollnak sok-sok negatív hatása van, és ha a szabadidő, a másokkal való találkozás is feltételekhez szabott, akkor az probléma. Minden embernek szüksége van emberi kapcsolatokra, barátokra, hobbira, hogy kiegyensúlyozottan éljen. A szeretteink érzelmi közelsége fontos mindannyiunknak, és ha csak a férjtől/feleségtől várhatjuk ezt el, aki ráadásul érzelmileg elérhetetlen, akkor az objektivitásnak annyi, nem fogjuk megtalálni azt a nézőpontot, amivel kikeveredhetünk a nehéz élethelyzetekből. Olvasónk találkozott valakivel egy ártatlan helyzetben, akiben érzelmileg támaszt talált, és meg is éli mindazt, amit a harmadik fél kínál számára.
Testileg és érzelmileg is másfelé húz olvasónk szíve, és a házasságát csak fenntartja valamilyen oknál fogva. Mivel a férjének bevallotta a kapcsolatot, feltételezhető, hogy ez nemcsak átmeneti viszony, hanem annál több. A szerető ritkán oka a házasság megromlásának, olvasónk helyzetéből ez tökéletesen látható. Az érzelmi túléléshez szükséges a harmadik, bár ez a helyzet nem biztos, hogy sok évig fenntartható. Ehhez csak hozzátesz, hogy a férj még szorosabbra húzta a pórázt és most már olvasónk teste felett is kontrollt gyakorol azzal, hogy megköveteli a szexet akkor amikor ő akarja. Ez sajnos akár a bántalmazásig, nemi erőszakig is vezethet, amennyiben olvasónk hagyja, hogy a problémakör továbbgyűrűzzön. Egy pszichológus, legjobb barát vagy terapeuta óriási segítség lenne, a zsarolást pedig ilyenkor jobb megelőzni, hiszen akkor elmúlik a kontroll: amennyiben elmondja maga a gyerekeknek, hogy nem érezte önmagát szeretve, nem érezte nőnek, és van az életében szerelem, máris megszűnik az újabb kontroll. A döntés mindig nehéz, de ne felejtsük el sohasem, csak mi tudjuk, hogy mitől lennénk boldogok, hogy mekkora árat vagyunk hajlandóak fizetni a saját örömünkért.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
