Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: Iskolában kéne tanítani a maszturbációt

Ahogy egy jó ideje minden héten, ezen a héten is összeszedtük az egy éve ilyenkor a legtöbb olvasónkat érdeklő cikket.

A This Morning reggeli műsornak a nézői egy évvel ezelőtt egy nap igen gyorsan felébredhettek. Egy szexológus-újságíró az adásban ugyanis arról beszélt, hogy szerinte 11 éves kortól tanítani kellene az önkielégítést az iskolákban. De nemcsak a kijelentette ezt, hanem ki is fejtette, miért gondolja így.

Iskolában kellene tanítani a maszturbációt
Egy szexológus-újságíró ezt javasolja.

Akik nehezen tudnak csak elaludni, azoknak egy jó hír: egy titkos katonai technika segítségével akár két perc alatt is álomba szenderülhetünk. A részleteit az alábbi cikkben írtuk le.

Ezzel a technikával két perc alatt el tud aludni
A titkos katonai technika a napokban kezdett el keringeni a közösségi médiában.

Az következő cikknél már a cím is elég jó ajánló, annyit tennénk még így előre hozzá, hogy a Google utcanézetében is látszik az, amitől meghűlt az anya ereiben a vér.

Egy nő egy elütött hódra talált rá egy út mentén, törölközőbe csavarta, majd elugrott egy vödörért, de mire visszaért, sokkoló jelenet fogadta.

Bekábítószerezett, majd egy haldokló hóddal közösült
Sokkoló eset történt Washingtonban.

Kilenc év után találtak rá egy hajóra Mianmar partjainál, ami már csak azért is érdekes, mert nem egy kis ladikra kell gondolni, hanem egy 177 méter hosszú teherhajóra. A hatóságoknak sikerült aztán arra is rájönnie, honnan került elő.

9 év után találtak rá a hatalmas szellemhajóra
Most már azt is tudják, hogyan lehetséges ez.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik