Élet-Stílus

Iskolában kellene tanítani a maszturbációt

Egy szexológus-újságíró ezt javasolja.

Igencsak meglepődtek a This Morning című reggeli tévéműsor nézői, amikor Nadia Bokody újságíró, aki szexológusként (vagy inkább mondjuk úgy, hogy a szexualitás szakértőjeként) szólalt meg az adásban, ismertette a tantervvel kapcsolatos elképzeléseit.

Bokody szerint 11 éves kortól kellene tanítani az önkielégítést az iskolákban.

A műsorvezetők ezen a ponton meghökkentek, a nézők egy része pedig felháborodott, pedig – ahogy alább láthatjuk majd – az újságíró érvei között bőségesen akadtak értelmes, meggondolandó felvetések is.

Elmondta többek között, hogy a brit nők meglepően nagy százaléka nem rendelkezik kellő információval a saját nemi szerve felépítéséről, részeiről; másrészt idézett egy olyan kutatást is, amely szerint háromból egy nő fájdalmat érez szex közben.

Bokody szerint a női nemi szervhez kapcsolódó stigmák, rejtélyek miatt is fontos lenne a maszturbáció oktatása, hogy ezeket a tabukat le lehessen dönteni. Fontos lenne, hogy a lányok tisztában legyenek a csikló funkciójával is.

Természetesen a fiúkat is be kell vonni az oktatásba, ám Bokody szerint ők azért inkább képben vannak saját nemi szervük felépítését illetően.

A műsorvezetők rákérdeztek, hogy vajon Nadia ötlete nem vezetne-e ahhoz, hogy a diákok még fiatalabban kezdenek el nemi életet élni, azt válaszolta, hogy a gyerekek így is – úgy is korábban próbálják ki a szexet, mint az előző generációk, de épp ezért lenne fontos, hogy már az első kísérletezések idején tisztában legyenek saját nemi szervük működésével.

Ha valakinek ismerősen cseng Nadia Bokody neve, az azért (is) lehet, mert már írtunk róla: ő volt az, aki óvatosságra intett minden vibrátorhasználót, azok után, hogy ő szétzúzta a vagináját.

Óvatosságra int a nő, aki szétzúzta a vagináját
Az első vibrátor kipróbálásának nehézségei.

 

via Mirror, kiemelt kép: YouTube/This Morning

Ajánlott videó

Olvasói sztorik