Egy kávézóban találkoztunk, épp véget ért a munkamegbeszélése. Kisebb tanakodás után arra jutottunk, hogy az interjút egy másik vendéglátóhelyen készítjük el: üzleti partnerei talán furcsállnák, hogy a meeting után két asztallal arrébb sztreccsnadrágra húzott alsógatyában és álarcban kávézgat tovább.
Interjút készítettünk a férfival, aki Koffein Kapitány (K2) néven fut maratonokon és más versenyeken. Kérésére nem készült kép a civil kinézetéről, a beszélgetés során inkognitóban kívánt maradni. A kávézó mellékhelyiségében változott át.
Látta a videót a londoni maratonon Big Bennek öltözött futóról, aki kisebb nehézségek árán futott be?
Megnéztem a kollégát, igen. Az egyik legjobb jelmez, amit valaha láttam maratonokon. Annyit mondhatok, az ilyen jellegű kunsztoknak általában vannak mellékhatásai. Big Ben nyilván lelkiismeretesen felkészült, de mindig vannak előre nem látható körülmények, jelen esetben az, hogy a nem kellően gondos szervezők olyan alacsony célkaput állítottak fel, amin nem mindenki fér át.
Nyilván legközelebb felkészülnek, hátha jövőre jön egy Burdzs Kalifa vagy egy Empire State Building.
A londoni maratonra nagyon nehéz bekerülni, úgyhogy ha már ott van valaki, joggal várhat el bizonyos szolgáltatásokat.
Ha valaki, ön biztos tudja, milyen érzés lehet Big Bennek öltözve lefutni 42 kilométert.
Valóban, hiszen nem egyszer kipróbáltam, milyen közel fél centi vastag koromfekete szaténpalástban futni a tűző napon – ráadásul Koffein Kapitány legelső futása a legendás 2008-as hőségriadós budapesti félmaraton volt. És nem akarom K2 érdemeit bagatellizálni, de azért Big Bennek nemcsak rettenetesen melege lehet, de jóval nehezebb súlyt is kell cipelnie. De ugyanitt említhetném a magyar Kocza Istvánt, aki Rubik-kockának öltözve szokta lefutni a londonihoz képest általában jóval nagyobb hőségben rendezett budapesti maratonokat. Még a világbajnokságokon is Rubik-kockában indul.
Gondolom, gyakran találkozik bolondos szettben futó kollégákkal.
Egy régi novemberi Balaton Maratonon láttam tűzoltókat, akik tényleg azok voltak, és csak a bakancsot cserélték le futócipőre, de egyébként palackkal, sisakban, kabátban futottak, azóta is csodálattal tekintek vissza a tettükre.
Persze a tűzoltók híresek az állóképességükről, de ez akkor is extrém. Ráadásul aki végigfutotta közülük, bőven előttem ért be. De láttam már Pókembert, Zorrót és találkoztam Bádogemberrel, Oroszlánnal és a Madárijesztővel is az Ózból, ők jól elvoltak a mezőny végén. De az extrémitásokról mégis inkább Bozó Pali bácsi jut eszembe, aki 73 éves volt, amikor a négynapos Balaton Szupermaratont abszolválta – kötött gyapjúpulóverben.
Kicsit válasszuk szét Koffein Kapitányt és a, hogy is mondjam, magánszemélyt!
Én gazdatestnek hívom.
Jó. Hogy kezdődött a gazdatest futókarrierje?
Amikor legelőször elkezdtem futni, még a kétezres évek elején, 175 métert sikerült lenyomnom. Egy alföldi faluban élek, és Zsófi néni házáig jutottam. Aztán naponta futottam fél órákat. Aztán többet, de a lendület akkoriban még 1-2 év után elfogyott.
És Koffein Kapitány? Hogy született?
K2 már jóval az első, futóversenyen történő megjelenése előtt létezett. Belsős poénként indult a társaságunkban, arra utalva, hogy rengeteg kávét fogyasztottunk, ami nem is meglepő, hiszen akkoriban darabokra törtük a gyertyát, hogy még több végén lehessen égetni – éjjel-nappal munka, közben ment a zenekarozás, újabb iskolákat kezdtünk. Akkor még nem lehetett tudni, hogy ez a karakter tényleg életre is kel majd egyszer.
De aztán…
De aztán 2008 tavaszán láttam egy futóversenyt. Annyira szürreális volt: egy angol vidéki maraton, az utcákat le se zárták, az emberek az út szélén futottak. Arra gondoltam, ez kell nekem. Azon a nyáron beneveztem az akkor még létező Délibáb Futás 12 kilométeres távjára, az volt a teszt, hogy mennyire bírom a versenyzést. Ott még a gazdatest indult önállóan, de ahogy közeledett az első komolyabb verseny, a már említett budapesti félmaraton , rájöttem, hogy ez így túl snassz, és akkor jött, hogy Koffein Kapitánynak kellene indulnia. Először csak derékig volt meg a jelmez, pont a lényeg hiányzott: ugye a szuperhős attól szuperhős, hogy kívül hordja az alsógatyáját, innen ismered meg, ha az utcán látsz egyet. Na, ez nála akkor még nem volt, csak a következő évtől. Koffein Kapitány teljes valójában 2009-es a tauntoni maratonon jelent meg először – ez egyébként pont az előbb említett, előző évben látott angol verseny, ami arra inspirált, hogy elkezdjek futni.
Milyen célokat tűzött ki a kezdetekkor? Lefutott kilométer? Időeredmény? Helyezés?
A helyezés sosem érdekelt. Amikor elkezdtem futni, még versenyben sem gondolkodtam, csak futottam, mert jó ötletnek tűnt. Pontosabban olyan értelmetlennek tűnt, hogy abszolút testhezállónak éreztem. Akkoriban kerestem valamit, ami önmegva… nem, ezt így ne írja le, de valami hiányzott, ami örömöt okoz, ezért megpróbáltam a futást – és működött. Szoktunk ezzel poénkodni, hogy ez valahol függőség, hiszen endorfint állítasz elő, ami a heroin hatásmechanizmusához hasonlító dolog , bár egyes kutatások szerint valójában az endorfinnak semmi köze a futóeufóriához, de ez csak egy ok, ami miatt szeretem.
Épp erre akartam rákérdezni. Miért szippant be ennyi embert a maraton? Az utóbbi években azt vettem észre, hogy körülöttem mindenki futó lett: amikor egy verseny napján felmegyek a Facebookra, hirtelen azt érzem, hogy már csak én nem vagyok ott.
Sok elméletem van erről. A gazdatestnek van némi társadalomtudományi kapcsolódása, mások elméleteit is olvasgatom, de nincs tuti válaszom. Amikor elkezdtem futni az alföldi falumban, akkor én voltam a helyi hülye: hónapokig nem találkoztam mással, aki futna. Ma meg már nem tudok úgy kimenni, hogy ne fussak bele futókba. Középkorú hölgyek kocognak ketten, aztán jön a srác, aki tempóra megy – nyilván mindannyiunknak más az elképzelése arról, hogy miért futunk. De például a magyar terepfutás egyik ikonikus alakja úgy gondolja, hogy a terepfutás azoknak a középvezetőknek a sportja, akik nem találnak elég kihívást a munkájukban. Ehhez azért hozzátenném, hogy ebben van némi státuszkommunikáció is: egy bizonyos kor után annál, hogy épp milyen étteremben eszem, sokkal menőbb megosztani azt, hogy nyolcvanöt kilométert futottam a hegyen. Úgy is mondhatnám, hogy divat. És ez igen örömteli. Illetve van még egy elméletem…
…miszerint…?
Utánanéztem, számos írásban foglalkoznak azzal, hogy amikor az aerobic berobbant a 60-as, 70-es években, akkor kerültek Amerikában többségbe az információs dolgozók. Lehet, hogy Magyarországon most ért el arra a pontra a foglalkozási szerkezet, hogy az emberek jobban kívánják a mozgást, egyszerűen azért, mert olyan jellegű a munkájuk. És most, hogy felsoroltunk néhány lehetséges választ, hogy ki miért szeret futni, még egyet hozzá lehet tenni: szerintem benne van az is, hogy futni jó.
Mi volt a leghosszabb táv, amit egyben teljesített?
A Balaton Szupermaraton második szakasza, egész pontosan ötvenkettő egész kilenctized kilométer.
Van olyan célkitűzés, hogy majd egyszer lefut még ennél is sokkal többet?
Most éppen igen. Az eddigiekből is kiderült talán, hogy voltak már hullámvölgyek és -hegyek Koffein Kapitány karrierjében, tehát nem lehet biztosra menni, mindenesetre szeretnék három számjegyig jutni. Mivel K2-nek a tó körül futás a gyengéje, 2020-ban egy Ultra Tisza-tó reális célkitűzés lehet, illetve egy terep 100-as. Hozzá kell tenni, hogy ez utóbbit a gazdatest futná, mert ilyen helyre Koffein Kapitány nem merészkedik. Gondolkodtam, hogy talán az Erdő Kapitánya néven mehetnék, de úgy tudom, hogy a terepfutós közeg nem annyira nyitott az ilyen jellegű bohóckodásra. Talán azért is, mert ott a természetben vagyunk, és azzal nem viccel az ember.
Most elképzeltem Big Bent a gallyak között.
Szép lenne. Terepen vannak olyan téli versenyek, ahol kötelező a lánc a cipőre, úgyhogy logikus, hogy ha épp egy tükörjéggel borított, meredek hegyoldalban mész felfele, nem feltétlenül azt akarod figyelni közben, hogy hová akad be a palástod. Az nem annyira Big Ben és szuperhős-kompatibilis környezet. És legkevésbé a kívül hordott alsógatya miatt.
Jut eszembe, a kilátást nem zavarja a maszk?
Hát igen, rá kellett jönnöm, hogy már csak azért is csodálat illeti a szuperhősöket, mert képesek periférikus látás nélkül létezni. Igazából nem zavaró az álarc, de nagyobb versenyen a rajt után azért erősen kell figyelni a lábakat, hogy ne legyen baj. Mennyire gáz lenne, ha a maskarás ember letaposná a többi futót. De ha érdekli, mennyire zavaró a maszk a kilátásban, az interjú után szívesen odaadom kipróbálásra. Tegnap mostam ki.
Imádnám! Az izzadtságot amúgy beszívja a maszk?
Mérsékelten. De ha már az öltözetnél tartunk: annak idején pamutpólót viselt Koffein Kapitány, ezt idén cserélte le technikaira. Attól még, hogy az ember hétköznapi szuperhős, nem kell mindenáron kitolnia magával.
Olvastam valahol, hogy gyakran nézik Zorrónak, és ez nem esik túl jól önnek.
Erős az identitástudatom ebben, és azért a tizenhetedik ilyen eset után azért már kicsit megrándul a szám széle. Ha rólam készülnének filmek, akkor ez a probléma megoldódna, de így nekem kell a tudatosító munkát elvégeznem. A lengyel futók körében egyébként Zorro-kultusz van, az angoloknál inkább Batman a menő. Pont nemrég volt egy farsangi futás Békéscsabán, ahol megtörtént, hogy Zorro futott el mellettem. Ha mondjuk azt a pillanatot megörökítette volna egy fotós, már csinálnám is a brosúrát, amelyben elmagyarázhatnám a nyilvánvaló különbségeket a két karakter között. Van-e kalap? Van-e kard? Hol az alsógatya?
A pólóján látható koffeinmolekulát felismeri valaki a maratonista vegyészeken kívül?
Volt már, hogy egy vegyész felismerte, de leggyakrabban találgatnak, kérdeznek. Ez elég sokszor úgy zajlik, hogy „ÁÁÁ, szóval Koffein Kapitány! És ez milyen molekula? (…) Ú, de hülye vagyok!”. De elismerem, hogy ez nem az alapműveltség része, ahogy az 1,3,7-trimetil-xantin sem. Esetleg ha önök beleírnák a cikkbe, milliárdok életét tehetnék gördülékenyebbé.
Egy keretest mindenképp szánunk rá! Viszont beszéljünk arról is, hogy mit kellett feladnia a futásért. Egy zenész ismerősöm például egyik napról a másikra feladta tudatmódosítókban gazdag rockandroll-életmódját, még a hangszerét is eladta, és évek óta mást sem csinál, csak fut.
Szerintem kicsit túlreagálta. Ha elfogadjuk, amit mondtam, hogy a futás jó dolog, akkor eleve nem beszélhetünk lemondásról. Az persze igaz, hogy egy keményebb ultramaraton előkészülete akár heti 100 kilométernyi edzéssel is járhat, amiknek meg kell találni az időbeosztásban a helyét, lévén, az heti kilenc-tíz óra elfoglaltság, hacsak nem csúcsatléta az ember.
És mi a helyzet a hajnali keléssel? Az is lemondás valamiről, amit szeretünk.
Évekig küzdöttem ezzel, soha nem ment a reggeli futás. Kávéval sem. Voltak olyan vidám pillanatok, hogy felébredtem hajnalban, félig-meddig felöltöztem, aztán fél óra múlva ismét felébredtem, sztreccsgatyában. Aztán valahogy mégis átálltam a hajnalozásra.
Hetente hányszor fut?
Négyszer-ötször. Régebben volt, amikor minden nap futottam, de saját káromon tanulva rájöttem, hogy kell a szervezetet hagyni regenerálódni. Ha épp versenyre készülök, akkor is heti négy-öt, csak ezek közé beszúrok néhány hosszabbat, idén például egy szerda hajnali huszonöt kilométer volt a legtöbb, vagy tempósabbat. Egyébként a versenyek kiválasztásakor szokott leginkább előfordulni, hogy Koffein Kapitány lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetbe hozza a gazdatestet.
Ezt hogy kell érteni?
Hogy K2 olyan versenyek rajtjánál találja magát, amikre nem biztos, hogy tökéletesen fel van készülve.
Nincs harmóniában a két személyiség? Van, hogy Koffein Kapitány azt mondja: „Simán lefutod még azt a harmincat!”?
Vannak döccenők. Koffein Kapitány hétköznapi szuperhős: legtöbbünkre szerintem jellemző, hogy többet akarunk, mint amennyit bírunk. K2 néha kiválaszt olyan versenyeket, amikkel túllő a célon, és ilyenkor becsúszik egy-két nem annyira délceg mozgással, nem olyan kicsattanó jókedvvel lefutott óra is.
Adott már fel versenyt?
Igen. Az egyik négynapos Balaton Szupermaraton második napján, csapnivaló edzettségi állapota miatt Koffein Kapitány Keszthelynél feladta. Illetve ez történt az idei BSZM-en is, annak ellenére, hogy azt hittem, mindenre fel vagyok készülve. A vesekőre nem voltam.
Jaj.
Illetve még azóta sem diagnosztizálták, úgyhogy inkább veseproblémának mondanám. Lényeg, hogy százhetvenvalahány kilométer után az egészségügyi személyzettel való konzultálás után jobbnak láttuk, ha K2 nem folytatja a versenyt. De van ellenpélda is: egyszer az amszterdami maratonon nagyon elkészültem az erőmmel, és amikor egy ponton megkérdezték, jól vagyok-e, és azt válaszoltam, hogy igen, láttam rajtuk, hogy megijednek. Végül valahogy visszatért az erőm, és így az időeredmény sem olyan lett, mintha végiggyalogoltam volna.
Milyen zenét hallgat futás közben?
Gitárzenéket, a Smashing Pumpinstól a Therapy?-n át a punkig.Egy időben nyelvvizsgára készülve német rapet hallgattam. Utána azt azért töröltem. Mivel kevés időm van olvasni, gondoltam már arra is, hogy ráállok a hangoskönyvekre.
Mire gondol, amikor fogy az erő, és már marhára nem megy?
Nincs speciális technikám erre. Van, aki arra esküszik, hogy számolni kell, van, aki mantrákkal készül, más arra koncentrál, hogy már csak ennyi és ennyi van hátra – de azért az nem mindig ad erőt, ha arra gondolok, hogy már csak húsz kilométer. Néha azt a módszert alkalmazom, hogy egy ismerős otthoni távhoz kötöm a maradékot: mintha már csak onnan kellene hazafutnom. Persze ha épp Amszterdamban futok, hülyeség arra gondolni, hogy otthon vagyok, de ha nagyon nem esik jól a futás, néha segít a tudat, hogy azt a távot már milyen sokszor lefutottam. És persze még van csomó minden, amire ilyenkor szoktam gondolni, de azok közül egyiket sem írhatná le cikkben, legfeljebb kipontozva vagy kicsillagozva.
A szurkolók jelenléte segít?
Nyilván jól esik, ha elkezdenek hajtani, amikor látják, hogy jön a maszkos hülye. De nem mindig jön jól az ilyen segítség: ha ilyenkor elkezdesz látványosan futni, azzal sokat elhasználsz az amúgy sem létező energiatartalékaidból.
Úgy képzelem el, hogy a szuperhős látványosan fut be a célba.
Igen, általában a legvégén van egy kis vitorlázás, a befutásnál pedig jobb kéz felemel.
Állítólag egyszer egy ToiToi-vécéből is így lépett ki.
Néha, ha megengedi a K2 és a gazdatest viszonya, lehetőség van színpadiasabb antréra. Egy városligeti versenyen valóban megjátszottam, hogy nem az jött ki a toitoi-ból, aki bement: megérkeztem a helyszínre, bevittem a vécébe ruháimat, de onnan már Koffein Kapitány lépett ki, harsány Tádá-dádá-tádááá ordítással.
Koffein Kapitány is biztatja a többi futót?
Kicsit kötelességének is érzi. Ha valakinek nyűgje van, próbálja húzni, ameddig lehet. Mostanában kezdtem el azon is gondolkodni, hogy megpróbálkozom jótékonysági futásokkal is: ha már K2 képes valami figyelemfelkeltésre, akkor annak legyen valami haszna is.
Hogyhogy K2 nem influenszerkedik az Instagramon, cégektől kapott kávékapszulákkal pózolva?
Karakteren kívülinek érezném. Nem véletlenül emlegetem a hétköznapi szuperhős kifejezést vele kapcsolatban, mert ebben benne van az is, hogy nincsenek hősök, vagy hogy kicsit mindenki hős. Rejtőzködő exhibicionista vagyok, ami azt jelenti, hogy versenyeken ez tök jó poén, de arra nincs szükségem, hogy nyissak egy újabb frontot, ahol folyamatosan jelen kell lenni. A másik, hogy az influenszer szóban benne van, hogy azt akarom, hogy mások csináljanak valamit. De én nem akarok befolyásolni senkit. Persze ettől még örülök, ha valakit motivál, hogy egy túlsúlyos, lassú ember elméleti futótudás nélkül le tud futni ultramaratonokat. De erről meg nincs mit tudósítani napi rendszerességgel.
Kiemelt kép: Marjai János /24.hu
