Bár szinte mindenki belátja, hogy kellene, Magyarországon mégis nagyon kevesen, a lakosság mintegy 33 százaléka mozog rendszeresen. Pedig egy kutatás nemrég megállapította, hogy heti ötszöri, 30-40 perces intenzívebb mozgás egy évtizeddel is lelassítja az öregedést.
A BSI 2018-as, futással kapcsolatos kutatása a nőkre koncentrált. Az 1900 nő megkérdezésével végzett kutatás arra az eredményre jutott, hogy a rendszeres futás általában viszonylag későn, a húszas éveik végén, a harmincas éveik elején válik az élet részévé. Nagyjából 60 százalékuk heti 2-3 alkalommal fut, egynegyedük hetente legalább négyszer. Minél régebb óta fut valaki, annál gyakrabban húz futócipőt. A lefutott táv teljesen változó, vannak, főleg a fiatalabbak körében, akik 10 kilométernél kevesebbet futnak hetente, de volt a megkérdezettek között olyan is, aki heti 46 kilométernél is hosszabb távot gyűr le.
Bár azt gondolnánk, hogy a motivációt elsősorban a fogyás jelenti, a megkérdezett nők valójában ezt csak a harmadik helyen említették azon okok között, amik miatt futni kezdtek. Az okok sorában az egészség megőrzése és a stresszoldás szerepeltek az első helyeken, de legalább ennyire fontos a kikapcsolódás is. Hasonló okokból húzott először futócipőt két előadóművész, Barcza-Tóth Tímea, a Duna Művészegyüttes néptáncosa, és az Új Színház színésznője, Orosz Csenge is.
Orosz Csenge Kaposváron kezdett el futni, amikor elkezdte egyetemi tanulmányait. Azt mondja, bár az ottani képzés része, hogy beletanulnak különböző táncokba és harcművészetekbe is, vagyis egyébként is sokat mozgott, futni is elkezdett, hogy javítsa az állóképességét.
„Olyan sportot kerestem, amit szívesen csinálok és nem csak fizikailag, de lelkileg is jót tesz. Szoktam futni otthon, Hajdúhadházon is, ott mindig van egyfajta nyilvánosságom, mert az ottaniak nem igazán szoktak futkározni. Veszprémben szintén futottam, amikor ott játszottam, az pedig a domborzat miatt volt érdekes, néha azt éreztem, hogy függőlegesen futok fölfelé.” Csenge azért szeret futni, mert futás közben el tudja magát engedni, szellemileg lelazul és megszabadul a felgyülemlett feszültségtől. Három kilométerrel kezdte, most nagyjából nyolc kilométert fut.
Ősszel indultam a kolléganőimmel a Budapest Maratonon, 3×2 km-es váltóban. Mivel ebben a versenyszámban mi voltunk az egyetlen, csak nőkből álló csapat, így a díjat is elhoztuk. Ez elég jó motiváció volt, így tervezgetjük, hogy többször is elmegyünk futóversenyekre. Hatalmas élmény, hogy ott van egy csomó ember, akik biztatnak, drukkolnak. Ennek hatására sokkal gyorsabban is futottam, mint egyébként szoktam, és sokkal jobban el is fáradtam. Nagyon izgalmas volt.
Barcza-Tóth Tímea néhány évvel ezelőtt azért kezdett el futni, mert amikor gyesről visszament a társulatába táncolni, úgy érezte, nem elég jó a fizikuma. Már az első néhány alkalom után szenvedélyes futóvá vált, mert ettől a mozgásformától olyan jól érezte magát, ahogy soha korábban. Pedig elsőre azt gondolná az ember, hogy ha valakinek, akkor egy profi táncosnak biztosan nincs szüksége a munkáján kívül mozgásra.
„Tényleg nem volt mozgáshiányom, de a tánc teljesen más. A tánc során mindig rövidebb ideig mozgunk. Néha lassabban, néha nagyon intenzíven, de mindig megállunk közben, és az izmoknak van idejük regenerálódni. A futásban számomra az volt a furcsa, és egyben a kihívás, hogy hosszabb időn keresztül nem állok meg. Az motivált, hogy mindig egy kicsit tovább bírtam.”
Tímeának a legelején az volt a célja, hogy egyszer körbe tudja futni a Margit-szigetet.
„Kezdetben többször megálltam közben, de egy jó hónap után, egy kellemes, ráérős tempóban sikerült megállás nélkül körbefutni, akkor nagyon büszke voltam magamra. Utána egy darabig egyre gyorsabban és gyorsabban akartam teljesíteni a távot, de aztán rájöttem, hogy nem sebesség lényeg, hanem az, hogy élvezzem ki azt az időt, amit futással töltök. Sokkal többet ad az, ha nyugodtan nézem a tájat, és hallgatom a madarakat, mint az, ha egy perccel gyorsabb vagyok öt kilométeren. Inkább a távokat növeltem. Télen nem szeretek futni, mindig begyullad a torkom, és nem is esik jól, így tavasszal mindig rövidebb távokkal kezdem újra, és nyár végére általában már félmaratoni távokat tudok.”
Amikor fut, a telefonját sem viszi magával, olyankor, ahogy ő fogalmaz, kilép a világból, csak a légzésére figyel. „Van egy órám, a pulzuskontroll nagyon fontos számomra, mert ha túlzásba viszem a tempót, könnyen megfájdul a fejem.” Mióta Gödöllőn él, az ottani erdőkben, dombokon fut, ami szerinte többet ér, mint hét kilométer teljesen síkon. Sokan aggódnak érte, hogy egyedül fut, de ő nem pánikol:
Mindenki más aggódik értem, de én nem. Pedig, ami Makai Vikivel is történt tavaly, az engem is megviselt. De az utóbbi időben a futóórám mellé felcsatolom a kislányom okosóráját is, azon van egy pánikgomb, amit ha megnyomok, azonnal elküldi a GPS-koordinátáimat a férjem telefonjára.
Első versenye a Női Futógála volt, idén a Telekom Vivicittán indul, de csak rövidebb távon. A versenyen futni számára olyan mint a tánc: „Feltölt, és nagyon motivál az emberek biztatása, ahogy kinyújtják a kezüket, hogy adjanak egy pacsit. Annyira jó érzés, hogy mindenki szurkol mindenkinek, különösen ebben a mai, nagyon megosztott világban. Sokat ad az ember lelkének. Én az összes versenyt végigmosolygom.”
Kiemelt kép: Aldi Futógála
