Élet-Stílus
selection of american food

Az idő előrehaladtával csak egészségtelenebbek lettek a gyorséttermek ételei

Az egy főre eső büfés és gyorséttermi étkezés havonta átlagosan 3415 forintot tett ki Magyarországon 2015-ben. Már azokban a háztartásokban, ahol költöttek ilyenre – derül ki a KSH adataiból. Ami nem kevés, dacára az olyan trendeknek, mint hogy egyre többen járnak el mozogni, egyre tudatosabban étkeznek.  Így azt is tudják a legtöbben, hogy a gyorséttermi kosztnak köze lehet az elhízáshoz, a cukorbetegséghez, a szívbetegséghez.

És, ha már elmegyünk, nem gyakori, hogy megnézzük, miből mennyit viszünk a szervezetünkbe. Pedig csak egy példa az egyik lánctól (nem nevezzük meg, mert tulajdonképpen mindegy):

egy sajtburgerrel egy átlagos felnőtt számára napi ajánlott telített zsírsavból 31 százaléknyit, sóból 28,35 százaléknyit fogyasztunk el.

Ez csak egy hamburger, és akkor még nem kértünk mellé sült krumplit és üdítőt, illetve valószínűleg hasonló értékeket kapnánk a pizzánál vagy bármi hasonlónál: kevés tápanyag, magas kalóriatartalom.

Azt is gondolhatnánk – már csak reklámkampányokból is kifolyólag – hogy a fenti értékek már jobbak, mint korábban, hiszen a gyorséttermek is törekednek követni a trendeket, nehogy elszokjanak tőlük az emberek.

De ez nem így van a Bostoni Egyetem és a Tufts Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint, ami az gyorséttermi ételek eddigi legnagyobb időszakot magába foglaló és legmélyebb elemzése.

Tíz ismert amerikai gyorsétterem-lánc 1787 ajánlatát vizsgálták meg az elmúlt 30 évből. Ezek között van olyan is, ami Magyarországon is üzemeltet vendéglátóhelyeket, mint a McDonald’s vagy a KFC, de olyanokat is, amik a magyar piacon nincsenek jelen.

Az egészségtudományi kutatók a porció méretét, a kalória- és a tápanyag-tartalmát vizsgálták, főként az előételek, köretek és desszertek körében, ezekre csoportosították az ételeket. Majd összehasonlították, hogy hogy változtak ezek az elmúlt évtizedekben.

Az eredmény pedig:

minden évtizedben rosszabbra fordult az összes vizsgált érték.

Az előételekre, köretekre és desszertekre alapvetően úgy gondolunk, mint a főétel kiegészítője. Ennek ellenére az évtizedek alatt mindegyik nagyobb lett. A kutatók szerint azért lesznek egyre nagyobbak az adagok, hogy a vásárlók minél inkább vásárolják őket. Hogy aki meglátja, hogy van nagyobb kiszerelés is, az azt gondolja, így többet kap a pénzéért.

És nem csak méretben, kalóriában is gyarapodtak:

  • a desszertek évtizedenként átlagosan 60 kalóriával, az egész vizsgált időszak alatt 200 kalóriával többet tartalmaznak;
  • az előételek évtizedenként átlag 30 kalóriával, az elmúlt 30 év alatt pedig majdnem 100 kalóriával tartalmaznak többet;
  • a köretek kalóriatartalma nem nőtt nagyon látványosan.

Ahogy – a magas vérnyomást és szívbetegséget is okozni képes – sótartalom is növekedik, olyan esetet is találtak, amiben tíz év leforgása alatt 14 százalékkal több sót tartalmazott az étel.

Egy átlagos felnőtt étrendjében ajánlott sóbevitelt figyelembe véve:

  • az előételekben 4,6 százalékkal
  • a köretekben 3,9 százalékkal
  • a desszertekben 1,2 százalékkal

nagyobb sótartalmat mértek.

Öröm az ürömben: a vas- és kalciumtartalom – főleg a desszerteknél – növekedett, de azért ne együnk miatta több gyorskaját.

Noha ezek a növekedések örömteliek, nem kell gyorséttermi ételeket enni azért, hogy étrendünk több vasat és kalciumot tartalmazzon, mert ezzel egyidejűleg magas a kalória- és sótartalmuk is

mondta a kutatást vezető Megan McCrory.

Egyébként egyre több termék is kerül a kínálatukba, a vizsgált időszak kezdete óta 226 százalékkal, ami évi átlag 23 új ételt jelent a piacon. Ami szintén meglepő lehet, hogy ezek egészségtelenebbek, mint a „klasszikusok” – vélik a kutatók.

Az talány, miért nem javítanak a minőségén a termékeknek, de amíg megveszik őket, nyilván nem is nagyon érdekük egészségesebb ételeket előállítaniuk a láncoknak.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hooded computer hacker hacking network. Male with black hoodie using computer for identity theft or other criminal online activity.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.