Élet-Stílus

35 éve házasok, 7 éve azonos neműek – és boldogabbak, mint valaha

Simonból Jackie lett, a házasságon ez mit sem változtatott.

Simon és Julia 35 éve házasodtak össze. A chesterfieldi (Derbyshire, Anglia) házaspárnak van egy felnőtt lánya és két unokája.

Simonból néhány évvel ezelőtt Jackie lett.

Az 59 éves Jackie a Channel 4 csatorna The Making of Me című adásában mesélt a változásról, amin átment – ő is és a családja is. Elmondta, hogy már a 60-70-es években érezte, hogy más, de akkor még nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel.

62 esztendős felesége arról mesélt, hogy egy transzvesztitákról szóló rádióműsor után tudatosult igazából a férfiban, hogy mi történik vele.

Elmentem venni női ruhát, cipőt és parókát. Azon a hétvégén azzal szórakoztunk, hogy összeraktuk Jackie-t

– meséli a feleség a hét éve történtekről.

Simon három operáción esett át, és most Jackie-ként úgy érzi, végre megtalálta önmagát. De nemcsak ő boldog, hanem a felesége is.

Ismét kimondták egymásnak a boldogító igent – immár azonos nemű párként – és a 62 éves Julia szerint boldogabbak, mint valaha.

A feleség eleinte kicsit azért szomorú volt, de sosem érezte azt, hogy elvesztette volna párját, mert a szeretete iránta sokkal nagyobb volt.

Közel negyven éve szeretjük egymást. Ez az érzés sosem múlik el.

Lányuk, Emma is elfogadta, hogy már nem apja van, hanem két anyja, és állítása szerint az unokák is a lehető leglazábban fogadták, hogy nagyapjukból hirtelen Jackie lett.

Husband Transitions to Wife – The Making of Me

Married for 35 years and everything is changing.

Közzétette: Channel 4 – 2019. február 22., péntek

 

via Derbyshiretimes, Sun, Mirror.

Két gyereket felnevelt, majd nemet váltott
Felesége nem hagyta ott a műtét után sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik