Élet-Stílus

A legfurább szilveszteri kajás babonák, amiket BIZTOSAN nem fogsz kipróbálni ma este

Azzal, hogy mi magyarok miért fogyasztjuk mindig ugyanazokat a szokásos szilveszteri ételeket, alighanem mindenki tisztában van. A hal fogyasztása például tilos, mert akkor a következő évben elúszik a szerencsénk, viszont disznót bátran fogyaszthatunk, mivel az pont, hogy szerencsét hoz. Ne féljünk, nem csak nekünk vannak ilyen babonáink, a világ más tájain is képesek az emberek érdekes dolgokra újév alkalmából.

Az év utolsó napján összeszedtük azokat a kajás babonákat, amiket egészen biztosan nem fogtok kipróbálni, már csak azért sem, mert ki kockáztatná a jó évkezdetet?!

Bolívia

A dél-amerikai országban az újévi étkezés nemcsak áttételesen szól a pénzről, hanem szó szerint is. A bolíviaiak az év utolsó napján előszeretettel fogyasztanak olyan édességeket, elsősorban tortákat, amelyekbe belesütöttek pénzérméket. Ennek a menünek persze megvannak a veszélyei is, a sütéshez például csak tiszta aprót érdemes használni, fogyasztáskor pedig érdemes többször is megnézni, hogy nem lapul-e pénz a lenyelni kívánt falatban.

Írország

Thinkstock

Írország talán egyik legfurább hagyománya az újévi falverés, ami tényleg olyan fura, mint amilyennek elsőre hangzik. Az írek, hogy elűzzék a rossz szellemeket, frissen sütött kenyérrel ütögetik végig a ház falát, hogy távozzanak az ártó lelkek az épületből. A babona szerint így a ház és lakói tisztán, rontás-mentesen kezdhetik el az évet.

Észtország

Thinkstock

Az észtek úgy ünneplik az újévet, mint ahogy mi a karácsonyt: zabálással. Észtországban az év utolsó napján hét étkezést tartanak, de itt nem uzsonnára, tízóraira, vagy könnyű reggelire kell gondolni, hanem hét rendes étkezésre. Nem csoda hát, hogy az országban rengeteg embert kell ilyenkor kórházba vinni vagy legalábbis orvosi ellátást biztosítani a számukra.

Spanyolország

Thinkstock

A spanyolok hagyománya kissé veszélyes, ők ugyanis azzal szórakoztatják magukat, hogy szilveszterkor megpróbálnak 12 szem szőlőt egyszerre a szájukba venni és megenni. A hagyomány szerint aki ezt éjfél előtt megteszi, annak a következő 12 hónapja nagy szerencsében és boldogságban fog telni.

Japán

Thinkstock

Japánban nagy tradíciója van a szilveszteri mochinak, ami talán az egyik legveszélyesebb hagyomány az összes közül. A mochi ugyanis egy nagyon nyúlós, masszív, kifejezetten nehezen nyelhető rizstésztából készült desszert, amit édes vörösbab péppel töltenek meg. A japánok újévkor ezt az ételt megpróbálják egyben lenyelni, ez pedig sokaknak nem szokott sikerülni. Rengetegen kerülnek kórházba ilyenkor a mochi miatt, vannak, akiken már nem tudnak segíteni az orvosok sem. Pár éve én is kipróbáltam, de ügyes voltam, nem fulladtam meg tőle:

Kipróbáltuk a gyilkos desszertet, ami tucatjával szedi az áldozatait szilveszter éjszakáján
Ázsiában lassan már tömeggyilkosként tartják számon a mochit.

Lengyelország

Thinkstock

Lengyel, magyar két jó barát. Kivéve szilveszterkor, ugyanis az év utolsó napján a két nemzet egyetlen dologban nagyon nem ért egyet, ez a dolog pedig a halfogyasztás. A lengyelek nem gondolják úgy, hogy a hallal elúszik a szerencséjük, náluk az egyik legrégebb óta élő tradíció a savanyított hal újévi fogyasztása. A nálunk ruszli néven futó étel a karácsonyi zabálás után kimondottan üdítő tud lenni a savanykás ízével. Ehhez a menühöz egyébként többet is lehet inni, mivel a nyers fűszeres, hagymás lében megsavanyított hal remekül szívja fel az alkoholt.

Ti melyik menüért adnátok oda a lencsefőzeléket? 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik