Élet-Stílus

Kidobták az erdőben az 5 éves fiút és magára hagyták, mert bepisilt

Most gyermek elhanyagolása miatt állhatnak bíróság elé.

Vádat emeltek egy férfi és egy nő ellen az amerikai Minnesota államban, miután egy erdőben hagyták a férfi ötéves kisfiát, büntetésül azért, mert bepisilt – jelentette a helyi sajtó. A síró, és az esőben teljesen elázott kisgyereket még augusztus 28-án pillantotta meg egy autós egy országút mellett.

A gyerek a hozzá kihívott rendőröknek azt mondta, hogy „apukája és anyukája” dobta ki az erdőben, mert „csúnyán” viselkedett. Azt nem tudta megmondani, hogy szülei hol vannak, és azt sem, hogy visszamennek-e érte.

A 42 éves Lynda Michelt és a 32 éves Gregory Wilsont nem sokkal később találták meg a rendőrök az erdőben haladó egyik úton. A pár éppen a kisfiút kereste. Elmondásuk szerint azért hagyták magára teljesen egyedül az erődben, mert bepisilt, és büntetésből rá akartak ijeszteni.

Anna Ochoa (anna ochoa, gyerekbántalmazás, )
A tűzhelyen égette gyerekét, mert bepisilt
A kétéves kisfiú súlyos égési sérüléseket szenvedett, miután anyja megbüntette.

A hatóságoknak azt mondták, hogy miután kirakták a gyereket az autójukból, és elhajtottak, szinte rögtön vissza is fordultak, de akkor már nem találták, és éppen őt keresték, amikor összefutottak a rendőrökkel. A kisfiúnak Wilson a biológiai apja, míg Michel a hatóságok közlése szerint velük együtt él.

A rendőrök „több fekete, kék és vörös foltot” találtak a gyerek hátán, fenekén és csípőjén, és Wilson be is ismerte, hogy rendszeresen verni szokta a fiút.

A pár ellen pénteken emeltek vádat gyermek elhanyagolása miatt. Wilsont emellett gyermek rosszhiszemű büntetésével, valamint családon belüli erőszakkal is megvádolták, a verések miatt.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik