Nagyvilág

A tűzhelyen égette gyerekét, mert bepisilt

Anna Ochoa (anna ochoa, gyerekbántalmazás, )
Anna Ochoa (anna ochoa, gyerekbántalmazás, )

A kétéves kisfiú súlyos égési sérüléseket szenvedett, miután anyja megbüntette.

A 26 éves amerikai anyuka éppen munkába akart indulni, amikor észrevette, hogy kétéves fia bepisilt. Az arizonai Gila Bend városában élő háromgyerekes nő ekkor elmondása szerint ideges lett a gyerekre, majd fogta a kicsit, meztelenre vetkőztette, és rárakta a forró elektromos tűzhelyre – közölte a helyi rendőrség. Anna Ochoa a rendőröknek azt állította, hogy a kétéves feneke nem ért hozzá a villanytűzhely főzőlapjához, de a rendőrségi vizsgálat ennek ellenkezőjét bizonyította – írta az ABC15.

A kétéves fiú a rendőrök elmondása szerint súlyos égési sérüléseket szenvedett. Az anya azonban nem törődött azokkal. A nő bevallotta, hogy nem látta el a kicsi sérüléseit, és azt sem tudta megmondani, mennyi ideig tartotta a forró főzőlapon pucér gyerekét. De azt elmondta, hogy mit érez gyereke iránt, akinek a testén más sérülések nyomát is megtalálták. „Nem szeretem, és elegem van belőle” – mondta Ochoa a nyomozóknak.

A helyi rendőrséget a gyermekvédelmi hatóság hívta ki a nő otthonába, miután kimentek kivizsgálni egy névtelen bejelentést, ami szerint Ochoa kegyetlenül bánik gyerekeivel, különösen a kétéves fiúval. A nőt letartóztatták, és gyermekbántalmazás miatt börtönbe zárták. Három gyerekét a gyermekvédelmi hatóság vette magához – közölte az ABC15.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik