Élet-Stílus

Kutyát mutogattak „szibériai tigrisként” egy kínai állatkertben

Nem ez volt az első alkalom, hogy háziállatokat próbáltak vadállatként eladni Kínában.

Nevetség tárgya lett egy Peking közelében található állatkert, ahol kicsit átverve érezhették magukat a látogatók, miután megnézték a krokodilokat rejtő tavacskát, vagy éppen a szibériai tigrisnek otthont adó ketrecet. A nagy ragadozóknak ugyanis nyomuk sem volt.

Voltak azonban más állatok. A szibériai tigris helyett például egy kissé megilletődöttnek tűnő kutyát lehetett látni a Yuhe állatkertben. A krokodilok tavában egyszerű hattyúk úszkáltak, míg a „baglyok ketrecében” is csak kutyák hevertek. A „hosszú fülű nyulaknál” pedig sima, egyszerű, bárhol megtalálható nyuszik voltak.

Az állatkert azután került a figyelem középpontjába, hogy egy látogató videót készített az állatokról, és a felvételt közzétette a Weibo kínai közösségi oldalon.

Miután a videó elterjedt, a Yuhe állatkert magyarázattal állt elő. Elmondásuk szerint nem akartak ők senkit sem átverni. Egyszerűen csak annyi történt, hogy a vadállatok egy részét korábban elszállították tőlük, és még „nem volt idejük” a táblák lecserélésére. És állításuk szerint erre figyelmeztetik is jegyvásárláskor a látogatókat.

Nem ez volt az első eset, amikor egy kínai állatkert látogatói hasonló módon átverve érezhették magukat. 2013-ban egy Henan tartományban lévő állatkerben egy tibeti masztiff volt látható, mint egy afrikai oroszlán.

Kutyát akart „eladni”, mint oroszlánt egy állatkert
Bár a tibeti masztiffra rá lehet mondani, hogy hasonlít az oroszlánokra, annyira azért mégsem, hogy át lehessen verni vele a látogatókat.

Pár héttel ezelőtt pedig egy egyiptomi állatkerten nevetett a világ, ahol egy befestett szamár játszotta a zebra szerepét.

Befestett szamarat mutogatott zebraként egy állatkert
Igencsak furcsán kinéző „zebrák” jelentek meg egy kairói állatkertben. Kissé elfolyt rajtuk a festék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik