Élet-Stílus

Hármas szex: Ezeket gondold végig, mielőtt belemész!

A szexuális fantáziák megélése a valóságban előrelendítheti a párkapcsolatot, a bizalmat egészen más alapokra helyezheti, de ennek ellenkezője is megtörténhet, és a legrosszab forgatókönyv is megvalósulhat. A hármas szex gondos előkészítést igényel, fontos tisztázni, kinek hol vannak a határai, mi fér bele és mi nem.

A hármas szex az egyik leggyakoribb szexuális fantázia, de ahhoz, hogy a valóság legalább egy kicsit közelítsen a fantáziához, tervezés és felkészülés szükséges. Ahogyan szinte minden az őszinte beszélgetéssel kezdődik egy párkapcsolatban, a hármas szex is, ezért is jó, ha van közös szexuális fantáziálgatás a partnerek közt, így könnyedén kiderülhet, kit, mi izgat gondolatban.

Mondjuk el, hogy érdekel a hármasszex gondolata

Aggodalomra semmi ok, ha bárki azon izgulna, mit fog szólni a partnere, ha elmondja neki, a fantáziájában időnkén felbukkan egy harmadik fél is. Amikor erről beszélgetünk, nyugtassuk meg a partnert, hogy nem unalmas vele a szex, sőt, és egyáltalán nem kevés az ágyban, hanem éppen ellenkezőleg, felszabadító, gátlásoktól mentes. Ezt úgy a legegyszerűbb megbeszélni, ha biztosítjuk arról, ő a legfontosabb személy a hármasban, nélküle ez szóba se jöhet.

Győződjünk meg arról, hogy a partner is vágyik erre

Az régen rossz, ha valaki csak azért megy bele ilyesmibe, mert a partnere akarja, de ő önszántából egyáltalán nem érdeklődik a téma iránt. Sőt, azért csinálja, mert meg akar felelni a partnerének. Ez biztos, hogy kudarchoz, féltékenységhez, veszekedésekhez, idővel bizalomvesztéshez és a párkapcsolat felbomlásához vezet. A hármas szexnek nem az a lényege, hogy az egyik fél kiélje magát úgy, hogy közben ne veszítse el a biztonságos érzelmi bázisát, hanem az, hogy mindketten jól érezzék magukat valakivel, és olyan közös élményben legyen részük, ami megerősíti a kapcsolatukat, nem pedig tönkreteszi.

Egyeztessünk arról, mit szabad és mit nem

Milyen nemű legyen a harmadik? Hány éves? Biszexuális legyen vagy sem? Külföldi legyen? Ismerős? Hol történjen? Behatolás mehet? Vagy csak csókolózás és simogatás? Előjáték? Orális szex? Sajnos minden részletre érdemes kitérni, mert ami a fantáziában van, elképzelhető, hogy a valóságban fájdalmas látvány lesz: valóban szeretnénk azt látni, hogy egy 20 év körüli, tökéletes testű lány térdelve szereti a szájával a szerelmünket? Vagy azt, hogy egy méretesebb pénisszel bíró fiatalabb fiú belehatol a párunkba? Egy életere szóló rossz vagy jó élménnyel gazdagodhatunk, és bármilyen jól hangzik a spontán hármasszex gondolata, a valóságban életünk legrémesebb élményei egyike lesz tervezés nélkül.

Ezekkel a konkrét kérdésekkel közelebb kerülhetünk a vágyott élményhez:

  • Milyen konkrét szexuális aktivitásra vágyunk a harmadik féllel?
  • Milyen konkrét szexuális aktivitás NE legyen a harmadikkal?
  • A partnerünk ezekre a kérdésekre mit válaszol? Egyezik vagy sem a két fél vágya?
  • Mi történik, ha egyikük kényelmetlenül érzi magát a hármas közben? Mi történik, ha féltékeny lesz?
  • Mi a terv a harmadik féllel a hármas szex után? Együtt alszanak mind?

Ha két ember ezekben a kérdésekben nem tud megegyezni, bele se fogjanak inkább, és óvják a kapcsolatukat a kellemetlen élményektől.

Fantáziálgassunk minél többször együtt a hármasról

Amennyiben a vágyak megegyeznek, és a határokról is megállapodtunk egymással, még mindig nincs itt az ideje annak, hogy kiválasszuk a harmadik partnert. Minél tovább fantáziálgat együtt a két ember, minél inkább a kijelölt határokon belül mozognak az ábrándokban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy szuper élményben lesz részük. Rágjuk végig együtt a lehetséges forgatókönyvet, a legelső lépésektől kezdve egészen a záróakkordig!

Lépjünk a tettek mezejére, jöhet egy randiapp

Közös profilképpel, konkrét leírással bármelyik applikáción keresztül könnyen rátalálhatunk a nekünk tetsző harmadik félre. Jó, ha a randizgatás többször is megtörténik, mielőtt belevágunk, első-második alkalommal inkább csak ismerkedjünk meg mindannyian, és kellő pillanatban, amikor mindenki úgy érzi, megtörténhet, invitáljuk egymást az ágyba. A harmadik fél saját határait és kívánalmait tartsuk észben, hiszen ő is érzelmekkel teli lény, nem pedig csak egy játszótárs, aki a mi igényeinkért van. A kezdeti nehézségeket, hogy hárman állunk egymás előtt meztelenül, hogy ki kit csókoljon, mi történjen, vetkőző pókerrel vagy az üvegezéssel játékos formában áthidalhatjuk. A pia csak részben oldja a gátlásokat, 1-2 pohár bor még hasznos is, de annál több már a merevedésre is hatással lehet.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik