Élet-Stílus

67 évig vártak az esküvőre

A legtöbben gyakorlottnak és profinak érezzük magunkat a halogatásban, hiszen a napi rutinunk része ez a cseppet sem dicsőséges dolog, ám ha összevetjük magunkat a halogatás világbajnokaival, kiderül, hogy csak kispályás amatőrök lehetünk mellettük

Naponta halasztunk el kisebb nagyobb teendőket, amik között olyan is akad, aminek a megvalósítására csak hetek, hónapok múlva kerül sor. Ez szinte szóra sem érdemes, hiszen csaknem mindnyájunkkal megesik, azonban arra, ha valaki évtizedeken át képes egy dolgot halogatni, már érdemes szentelnünk néhány perc figyelmet. Bemutatjuk a halogatás a legnagyobb bajnokait.

A házasságot nem szabad elkapkodni

Mindannyian ismerünk megátalkodott agglegényeket, akik egyszerűen nem hajlandók a házasság igájába hajtani a fejüket. Ilyen például a híres szívtipró, Al Pacino is, aki még 77 évesen is szingli, és eddig egyszer sem szegődött törvényes társául egyetlen nőnek sem – bár erre neki számtalan alkalommal lett volna lehetősége. Azonban nem szabad lemondaniuk a még mindig vonzó filmsztárról a hölgyeknek, hiszen megtörténhet, hogy véget vet a halogatásnak, és végre megnősül – úgy, ahogy ezt a témában rekorder Octavio Guillan is tette. A mexikói úr nem kevesebb mint 67 éven át halogatta, hogy oltár elé vigye kedvesét, Adriana Martinezt, akit még 1902-ben, Mexikó városban jegyzett el. A szent frigy napján, 1969 júniusában Octavio és a vele egyidős Adriana is betöltötte már a 82. életévét – mentségükre szóljon, hogy valóban meg kellett fontolniuk ezt a lépést, hiszen igen fiatalon és éretlen fejjel kérte meg menyasszonya kezét a vőlegény. Octavióék ugyanis mindössze 15 évesek voltak, amikor gyűrűt váltottak azzal a fogadalommal, hogy egy nap majd törvényesen is egymáséi lesznek.

Tanulni sosem késő

Leo Plass 20 évesen, csupán néhány vizsgányira az áhított diplomától pottyant ki az amerikai felsőoktatási rendszeréből. Arról nem szól a fáma, hogy ennek mi is volt az oka, de az biztos, hogy félbehagyta a tanulmányait  az Eastern Oregon University-n – nem is kis időre. 1932-őt írtak, amikor Mr. Plass úgy látta, hogy a faipar jobb lehetőségeket kínál neki, mint az iskola, és nagy lendülettel munkába is állt, a sulival kapcsolatos teendőit pedig bizonytalan időre elnapolta. Talán maga sem gondolta, hogy ilyen hosszúra nyúlik majd a kitérő, hiszen egy év híján nyolc évtizedig tartott, mire újra visszatért eredeti terveihez, és letette a záróvizsgát. Erre 2011-ben, 99 éves korában került sor, amivel nem csupán minden idők legnagyobb egyetemi halasztgatója lett, de a világ legidősebb friss diplomása is.

A jó munkához idő kell

A művészek bohém világában a halasztgatás, a határidők folyamatos csúszástatása nem éppen ritka jelenség. Így volt ez minden korban, amire számos jó példát fel tud mutatni a művészettörténet. Közismert például, hogy halasztgatás tekintetében Leonardo da Vinci a legnagyobb mesterek közé tartozott: leghíresebb művét, a Mona Lisát például nem kevesebb, mint 16 éven át pingálgatta. A festő becsületére válik, hogy ezzel a képpel legalább elkészült – még ha egy fél emberöltőnyi ideig is tartott az alkotás hosszadalmas folyamata –, viszont sok művéről ugyan ez már nem mondható el. Nem csupán saját ötletei nagy részét nem dolgozta ki soha teljesen a mester, hanem olyan feladatok megvalósítását is elhalasztotta – gyakran örök időre -, amelyekre a kor híres, nagyhatalmú mecénásaitól kapott megbízást és komoly előleget.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik