Egy III. századból származó indiai leleten nemrég felfedezték a nulla legkorábbi jelölését.
Tudni, a nulla megjelenése gyökeresen megváltoztatta a matematikát és a hozzá kapcsolódó tudományokat. És azt is tudni, hogy a keleti és a nyugati gondolkodásban nagyon eltérő módon közelítenek meg bizonyos kérdéseket, tán mert nagyon más a semmiről, az ürességről alkotott kép ezekben a kultúrákban.
Annak jártunk most utána, hogy a különböző vallások mit tanítanak a semmiről.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Dobosy Antal
zen buddhista tanító
A két és félezer éves buddhista vallásnak és filozófiának egyik fontos alaptanítása a súnyjatá fogalmával kapcsolatos. A súnyjatá szanszkrit kifejezés, a súnyja (üres) melléknévből a tá képez főnevet, és főnévként ezt a kifejezést az üresség, a semmi, a nincs, a nem létező értelemben használjuk. Olyan valaminek a hiányát értjük alatta, amiről tudunk, azaz tudjuk, hogy mi hiányzik. Ezt a kifejezést használjuk akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy egy dolog nem rendelkezik valamely tulajdonsággal. A tanítások szerint
Csakhogy mi már úgy tapasztaljuk, mintha a dolgok rendelkeznének az attribútumokkal, és nem vesszük észre, hogy a dolgok ebből a szempontból üresek. Nem implikálják magukban az általunk nekik tulajdonított tulajdonságokat. Röviden ez az ürességgel kapcsolatos tanítás.
A buddhizmus szemszögéből érthető, hogy ez a fogalom elterjedt az indiai matematikában, hiszen a vallás és a tudomány sokszor hat egymásra. A IX. században a súnjatá kifejezést elkezdték használni a számolásban, és ha valamiből nem volt egyetlen egy sem, akkor az mondták, hogy súnjatá (semmi, semennyi, nulla) van belőle.
Ebben az időben más kultúrák a semmit nem jelölték, nem volt szimbóluma sem, és ha valamiből nem volt, nem is írtak le semmit. Azonban ezekben a kultúrákban hihetetlen nehézkes volt bonyolultabb matematikai számításokat végezni. Viszont a sunjatá, a semmi használata döbbenetes módon könnyítette meg ezeket a számításokat, és használata megtermékenyítette elsősorban a matematikát, de természetesen a műszaki és mérnöki tudományokat is.
Európába majd Magyarországra ez a hindu eredetű számrendszer arab közvetítéssel a XIII. században jutott el, ez idő óta használjuk a nullát és a többi „arab” számjegyet is a helyértékes rendszerrel együtt. Ez a számolási módszer nagyon hamar kiszorította a római számokat a gyakorlati életből.
Jól mutatja, bizonyos problémák megoldásához szükséges a megfelelő tudati modell. Nem mindegy, miként magyarázzuk a körülöttünk lévő jelenségeket. Világszemléletünk megkönnyítheti, de meg is nehezíti életünket, és azt is, hogy problémáinkat átlássuk, és megtaláljuk a megoldást.
Oláh Miklós
görögkatolitus lelkész
A „semmi” szó 215-ször olvasható a Bibliában, mint testi, anyagi hiányról, kudarcról, sikertelenségről, illetve a „valaminek”, vagy a „mindennek” az ellentételéről.
A „semmi” negatív fogalom, pozitív értelme, tartalma tehát nincs. (Különböző nyelvtani formában még sokszor előfordul, például a „semmit” változat 198-szor.)
A semmi, mint létező valóság már önmagában is ellentmondás.
Egészen más kérdés és téma, hogy a nullát, mint számjegyet használják.
A „semmi” – mint hiány – gyakran szóba kerül, de soha nem úgy, mint valami létező. A kereszténység nem a hiány vallása, hanem az örökké létezőnek, Istennek a követése, és munkatársainak a közössége. Istent a „mindenek Teremtőjének” mondja a Szentírás (2Mak 1. 24).
Rokon kifejezés az „üres” – amely szintén a hiányt fejezi ki.
„A népek minden istene üres káprázat, az Úr azonban az ég alkotója”. (Zsolt 96. 5)
„aki üres dolgok után futkos, az esztelen.” (Péld 12. 11)
„Ne jelenj meg üres kézzel az Úr előtt.” (Sir 35.4)
„Senki ne vezessen félre titeket üres beszéddel.” (Ef 5. 6)
Korunknak szinte népbetegsége a depresszió, aminek fő okozója éppen a hiány, az üresség: nem látja életének, munkájának értelmét, célját, és így a fojtogató „semmi” kergeti az őrületbe.
A kereszténység a teljességre törekvő vallás. Már az Ószövetség is ezt tűzi elénk feladatul: „Ezt mondja az Úr: Késedelem nélkül térjetek vissza hozzám teljes szívetekből…” (Joel 2. 12)
Ez teljesedik ki Jézus elvárásában, ahogy az evangélium írja:
Egy törvénytudó szakember megkérdezte:„Mester, melyik a főparancs a törvényben?” Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs.” (Mt 22. 37-38)
Nem a semmiség a célunk és feladatunk, hanem a teljesség.
Dr. Shubail Mohamed Eisa
muszlim hitoktató
„Volt Allah és rajta kívül nem volt semmi” – így válaszolt Mohamed Próféta (béke legyen vele) amikor kérdezték a dolgok kezdetéről. (Al-Bukhári)
Allah, a Teremtő, nem a semmiből teremtette a dolgokat, hanem létrehozta azokat, mivel nem volt semmi. „Vajon nem emlékszik az ember, hogy megteremtettük őt, mielőtt [ő] nem volt semmi sem?” (Korán 19:67).
A semmi nincsen, és ha valamire érvényesek a fizika törvényei, az máris nem semmi. A kiemelkedő hittudós, Ibn Tejmijja azt mondta: „A semminek nincs valós léte a valóságban, akkor sem, ha a tudásban létezik. Se vele, sem mellette nem lehet érvelni.”
Allah a legszebb és a legtökéletesebb nevekkel és tulajdonsággal rendelkezik, egyik neve al-Bedii, azaz Aki megelőző minta nélkül Teremtett, hiszen Ő „az egek és a Föld Megalkotója” (Korán 6: 101).
Tehát a teremtés nem a semmiből, sem pedig valami primitívebb korábbi állapotból jött létre.
„És Ő az, aki véghezviszi a teremtést kezdetben, majd [a halál után] megismétli azt, és ez könnyebb neki. Övé a legmagasztosabb példázat az egekben és a földön. És Ő a Méltóságteljes, a Bölcs.” (Korán 30: 27)
Az iszlám ezért a semmire úgy tekint, mint egy elméleti, filozófiai fogalomra, amely a teremtett világban a gyakorlatban nem létezik.
Isten tudja…
Korábban megjelent írásainkból itt szemezgethet.
Sőt meg is vásárolhatja az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyvet a Nők Lapja Könyvklub webáruházában.
És csatlakozhat az Isten tudja… Facebook-oldalához is, hogy azonnal értesüljön a friss cikkekről.
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
A vaisnava, azaz krisnás teológia sunnyavádának nevezi azt a filozófiai szemléletet, miszerint a lét a nemlétből, vagy a semmiből való. Ontológiailag nem tartható az az álláspont, hogy a teremtett több legyen, mint a teremtő, és meggyőződésünk, hogy
Ebből következően nem értünk egyet az ősrobbanás elméletével sem, aminek szintén a semmiből létrejövő komplexitás a lényege.
Irracionálisnak tartjuk, hogy az okozat teljesebb, vagy magasabb rendű lenne, mint az ok.
A materialista világszemlélet némiképp hasonló tőről fakad, hiszen azt tanítja, hogy az anyagi lét a létezés legteljesebb formája, és az eredete annál alacsonyabb rendű.
Egyes irányzatok szerint, ha elérjük a tökéletességet, akkor beleolvadunk a semmibe, ahol megszűnik a személyiségünk és örök boldogságot tapasztalunk. Ez a nézet logikátlan, hiszen, ha valakinek megszűnik a személyisége, akkor ki fogja a boldogságot tapasztalni? És ha mégis lenne valamiféle én, aki tapasztal, miből fogja meríteni a boldogságot, ha csak a semmi veszi körül?
Mások azt állítják, hogy csak a semmi van, és minden puszta illúzió. Ebben az esetben felvetődik a kérdés, hogy akkor honnan van az illúzió, ami mindent befed? Az illúzió ezek szerint magasabb rendű lenne, mint a semmi, ha képes befedni azt?
hiszen mind a tapasztalatnak, mind önmaguknak ellentmondanak, és nem képesek racionális magyarázattal szolgálni a létezés forrását illetően.
Az emberiség valószínűleg egyetért abban, hogy e világban a legfelsőbb dolog a szeretet. Ez a szeretet tehát jelen van a legfelsőbb dologban is, akiből minden más ered. Mivel a szeretet két élőlény között létezhet csak, önmagában nem, ezért az ürességben nem létezhet szeretet, mert nincs kihez kötnie.
Az örökkévalóságban is a szeretetből kell, hogy merítsük a boldogságot, ami a legfelsőbb személlyel, a mindenség megszemélyesült formájával, Istennel való kapcsolatunkból fakad.
Verő Tamás
rabbi
„A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt és az Örökkévaló Lelke lebegett a vizek fölött.“ I. Mózes 1.2.
A kietlenség és pusztaság (héber: tohu vabohu), a sötétség tulajdonképpen a semmi, a káosz szemléltetése. Isten Lelkére, a Lélekre használt héber szó (רוּחַ kiejtve: ruah) jelentése: lélegzet, lehelet. Isten élő és életet teremtő lehelete mozgott a mindenség felett, amellyel megvalósította a teremtéssel kapcsolatos szándékát, ami talán annyit tesz, hogy a semmiből alkotott, a semmiből hozott létre valamit, a semmiből teremtette a Világot. Mielőtt az Örökkévaló hat nap alatt megteremtette a világot, a világ nem létezett. A világ hiányában az abszolút semmi uralkodott.
Akkor hol jött létre ez a világ?
A létezés abszolút vákuumában, az üres térben az Örökkévaló pluralisztikus, sokrétű és bonyolult teremtést hozott létre. Midőn az Örökkévaló azt mondotta: „Legyen világosság”, a semmiből hívott létre fényt. Midőn azt mondotta: „Legyen boltozat”, azt is a legteljesebb ürességből hozta létre.
Joggal beszélhetünk világunkról, mint független dologról? Kijelenthetjük, hogy valódi természete immár kialakult, és önállóan létezik? Kijelenthetjük, hogy a semmiből létrehívott teremtés független létezéssé vált, és most „valami”?
Nyilvánvalóan nem.
Világunk, amely semmiként kezdődött, nem a maga veleszületett jellege folytán marad fenn, hanem azért, mert folyamatosan hat rá az Örökkévaló kreatív energiája.
