Élet-Stílus

Felmérték, hogyan erőszakolják meg a nők a férfiakat

A törvények nem tartják nemi erőszaknak, de az áldozatok annak élik meg, amikor „közösülésre kényszerítik” őket.

A nők főleg fenyegetésekkel és zsarolással kényszerítik közösülésre a férfiakat, derült ki egy brit kutatás eredményeiből – írta a brit  sajtó. A kutatást a Lancaster Egyetem jogi karán előadóként dolgozó Dr Siobhan Weare készítette, a szexuális támadás áldozatává vált férfiakat segítő Survivors Manchester jótékonysági szervezet támogatásával.

A kutatásban 154 brit férfi vett részt, akiket kényszerítettek arra, hogy egy nővel közösüljön. Legtöbbjüket, 22 százalékot, fenyegetésekkel és zsarolással. Az áldozatok elmondása szerint a főleg a kapcsolat megszakításával való fenyegetés hatására történt a kényszerközösülés, illetve azután, hogy közölték velük: hamis pletykákat kezdenek el róluk terjeszteni, ha nem engedelmeskednek.

Az áldozatok 14 százaléka közölte, hogy erőszak alkalmazásával vették rá a közösülésre. Például azzal, hogy a nagyobb testtömeget kihasználva mozgásképtelenné tették őket, vagy valamilyen fegyverrel történt fenyegetés hatására voltak kénytelenek engedelmeskedni.

Letartóztattak egy 17 éves lányt, mert megerőszakolt egy férfit
Akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat az amerikai kamaszlány, aki késsel kényszerített szexre a nála két évvel idősebb fiatalt.

A kutatás szerint az érintett férfiak 80 százaléka nem számolt be az esetről a családtagoknak vagy a barátainak, és 74 százalék nem keresett segítséget annak feldolgozásához. A 154 férfi közül mindössze ketten tettek feljelentést, de egyikük ügye sem jutott el a bíróságig.

A büntetőjoggal, és jelenleg a nők által elkövetett erőszakos bűncselekményekkel foglalkozó Dr Weare elmondta: bár a kutatásban részt vett férfiak nagy többsége „nemi erőszakként” jellemezte, ami vele történt, a brit jogrendszer nem tekinti annak.

Megerőszakolt és kirabolt egy nő egy férfi taxisofőrt
A sofőrt a torkához tartott késsel fenyegette az amerikai nő társa.

„Ezekre az esetekre a közösülésre kényszerítést fogalmát alkották meg”, és azok „nem esnek a nemi erőszak kategóriájába” – közölte Weare. Nemi erőszakot a jog szerint csak a férfiak követhetik el, mert követelmény, hogy az áldozatba behatoljanak, míg a vizsgált esetekben az áldozatok hajtják végre a behatolást – magyarázta a kutatás vezetője.

Azt nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi ilyen eset történik Nagy-Britanniában, mert az áldozatok jellemzően nem tesznek feljelentés ilyen ügyekben. Ugyanis azt éreztetik velük, hogy szégyenkezniük kellene, és nem mernek felszólalni.

(Kiemelt fénykép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik