Egy keresztény uralkodó hatalma az Úrtól ered, élethosszig szól és megkérdőjelezhetetlen – épp ezért nehéz Isten és ember előtt súlyosabb bűnt elkövetni, mint megölni egy királyt. Márpedig Franciaországban nemegyszer megtörtént. A gyilkos kínhalálának részletei még olvasva is hátborzongatóak, milyen lehetett “élőben nézni”?
Márpedig akkoriban ezrek és ezrek őrjöngték végig a véres “mulatságot”, olyan látványosság volt, ami nem minden ember életében adatott meg, sőt. Nyilvánvalóan nem lehet és nem is szabad értékrendünket más korokra kivetíteni, nem is tesszük. De ez is a múltunk része, ismerni kell.
A Múlt-kor Történelmi Magazin legfrissebb, tavaszi száma Edward Collins cikkét hozza a kora-újkori francia királyok elleni merényletet elkövető személyek büntetéséről.
Megdöbbentő öngyilkossági kísérlet
XV. Lajos királyt 1757. január 5-én próbálta meggyilkolni Robert-Francois Damiens. A férfi feltehetően mentális zavarokkal küzdött, a hadseregtől és a párizsi jezsuita kollégiumból – itt szolgálóként tevékenykedett – is elbocsátották kibírhatatlan, összeférhetetlen jelleme miatt. A “Robert, az ördögi” nevet ragasztották rá. Úgy vélte, a király az eretnekség bűnébe esett, ezért zsebkésével megpróbálta leszúrni. Lajos megúszta egy horzsolással, Damiens viszont megtapasztalta a földi poklot.
Feltételezett társairól faggatva már a börtönben rettenetesen megkínozták. Izzó vassal égették, belefűrészeltek a végtagjaiba, spanyolcsizmával darabokra törték a lábfejét. A további szenvedést elkerülendő öngyilkos akart lenni, igen különös módon: saját maga próbálta letépni a nemi szervét.
Nem sikerült, 1757. március 28-án több tízezres tömeg előtt végezték ki Párizsban – koldustól az arisztokratáig mindenki kíváncsi volt a “hőn szeretett Lajos” merénylőjének szenvedéseire, a jobb helyek igen komoly összegért keltek el.
Hústépés, forró olaja sebekbe
Kezdetnek a kezéhez kötözték a királyt megsebző kést, majd forró kénbe mártották a “bűnös” végtagot. Ami ezután történt, azt a szemtanú Bouton rendőrtiszt így írta le:
…egy hóhér a könyökéig felgyűrt ingujjban megragadta az e célra készített, mintegy másfél láb hosszú acélfogót, s előbb a jobb láb húsát, majd a combot, ezután meg a jobb kar két húsos részét tépte ki;végül a mellbimbókat. A hóhérnak, jóllehet erős volt, és tagbaszakadt, nagy fáradságába került kitépnie a húsdarabokat, ugyanazon a helyen kétszer-háromszor is próbálkozott, megcsavarva a fogót, s a hús kiszakítása után hatfontos tallér nagyságú seb maradt mindenütt.
A sebekbe eztán olvadt ólmot és forró olajat öntöttek. Utána jött a lovak általi felnégyelés, ami rettenetesen sikerült. Az eljárás abból áll, hogy az áldozat kezeit és lábait egy-egy lóhoz kötik, majd az állatokat négy irányba indítják. Nyilvánvalóan a hóhér szándékán múlik, mennyi ideig tart a szenvedés, de a végtagok kiszakadása után a vérveszteség miatt gyorsan vége. Damiens-nek viszont sokkal brutálisabb vég adatott.
A torzó is élt még
A lovak egy óráig húzták a még mindig eszméleténél lévő embert, de végtagjai nem szakadtak ki. Hiába változtatták a szöget, a pozíciót, az egyik igásló már össze is esett a fáradtságtól, semmi nem segített. A hóhérok nem tehettek mást, bemetszéseket ejtettek a férfi kezein és lábain, így sikerült végre az igásoknak széttépniük a testet.
A tömegben sokan elájultak a látványtól, az ugyancsak szemtanú Casanova írja:
A kivégzés alatt, amikor már csak fele volt meg a testének, olyan irtózatosan üvöltött Damiens, hogy el kellett fordítanom a fejem.
Az áldozatnak a törzse és a feje maradt meg, de még élt, néhány érthetetlen szót suttogott, amikor máglyára vetették. Órákkal később hamvait szétszórták a levegőben.
A felvilágosodás hívei brutális, barbár cselekedetnek minősítették a nem beszámítható ember brutális megkínzását, Nicolas-Charles-Gabries Sanson főhóhér számára is akkor atehertételt jelentett a kivégzés, hogy lemondott. Nyilván voltak “szakmai” hibák is, amiért unokaöccse, Charles-Henri Sanson büntetést is kapott, ám maradt a pályán, és 1793-ban ő ütötte le XVI. Lajos király fejét…