Élet-Stílus

Meghátrált a lengyel kormány: nem lesz teljes abortusztilalom

Az egyik miniszter azt mondta, a tömegtüntetések alázatosságra tanították őket.

A széles körű tiltakozás hatására eláll a lengyel kormány a teljes abortusztilalom tervétől – jelentette be szerdán Jaroslaw Gowin tudományos és felsőoktatási miniszter. A politikus úgy fogalmazott:

a tüntetések elgondolkodtattak és alázatosságra tanítottak bennünket.

A lengyel szenátus elnöke ugyancsak bejelentette, hogy a felsőház nem tűz napirendjére olyan tervezetet, amely a jelenlegi abortusztörvény szigorításáról szól.

Lengyelországban elsősorban a rendkívül nagy befolyással bíró katolikus egyház nyomására vetette fel az ultrakonzervatív kormány az 1993 óta hatályos, most is rendkívül szigorú abortusztörvény módosítását. A javaslat értelmében akkor sem lehetne elvégezni a terhességmegszakítást, ha a magzat nemi erőszak következtében fogant, súlyosan károsodott, vagy az anya életét veszélyezteti. Az azonban még az egyháznak is sok volt, hogy börtönbüntetést helyeztek kilátásba azon nők számára, akik mégis elvetetik a magzatot.

Az abortusztörvény szigorítása elleni tüntetések jelképévé a vállfa vált, mint az életveszélyes, illegális, de mégis kényszerű házi terhességmegszakítás eszköze. Legutóbb hétfőn tartottak tömegtüntetéseket Lengyelország-szerte, de más városokban, így Budapesten is volt szolidaritási megmozdulás. A tiltakozás egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy ne férfi politikusok mondják meg, mit tehetnek a nők a testükkel.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

A közvélemény-kutatásokból egyébként az derült ki, hogy a lengyelek sem támogatják az abortusztörvény szigorítását, a legtöbben, 42 százaléknyian azon az állásponton vannak, hogy megfelel a mostani szabályozás, 25 százaléknyian pedig megengedőbb törvényt szeretnének.

A legfrissebb kormányzati nyilatkozatokból úgy tűnik, az ország vezetése is kihátrált a rendkívül népszerűtlen terv mögül, noha hétfőn az egyház is megpróbált „ellentámadásba” lendülni – arra kérték a híveket, hogy öltözzenek fehérbe, és miséket is tartottak a templomokban a magzati élet védelmére való hivatkozással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik