Nagyvilág

Nem akarják a lengyel emberek, a politikusok mégis szigorítanák az abortusztörvényt

Az már a javaslat mögött álló katolikus egyháznak is sok, hogy börtönnel büntessék a terhességüket megszakító nőket.

Lengyel kormánypárti képviselők benyújtották a parlament igazságügyi és emberi jogi bizottságának azt a törvényjavaslatot, amely a teljes abortusztilalomról szól. A bizottság dolgozza ki elfogadás előtt a törvényjavaslat végleges formáját.

Pénteken a javaslat elutasításáról is szavaztak, de azt csak 154 képviselő támogatta, 267-en ellenezték, 11-en pedig tartózkodtak. A teljes abortusztilalomról szóló kezdeményezés mögé egyébként 450 ezer lengyel sorakozott fel aláírásával.

A javaslat értelmében akkor is tiltanák az abortuszt, ha a terhesség erőszak vagy vérfertőzés következménye, vagy a magzat súlyosan károsodott.

Börtönnel büntetnék azokat a nőket, akik mégis megpróbálkoznak a terhességmegszakítással.

Szintén a parlament elé került a „Mentsük meg a nőket” mozgalom kezdeményezése, amely a terhesség 12. hetéig lehetővé tenné az abortuszt. Ezt 215 ezer állampolgár támogatta aláírásával, a parlamentben viszont 230 képviselő leszavazta, 173-an támogatták és 15-en tartózkodtak.

A „Mentsük meg a nőket” mozgalom aktivistája, Barbara Nowacka azt mondta, újra be fogják nyújtani javaslatukat.

A parlament nem akar tudomást venni a nők jogairól, méltóságáról, a születésszabályozásról és a felvilágosításról, de nem adjuk fel

– mondta.

A lengyel abortusztörvény eddig sem volt túlságosan megengedő: a jelenleg is hatályos, 1993 óta érvényben lévő törvény csak akkor engedélyez terhességmegszakítást, ha a terhesség erőszak vagy vérfertőzés következménye, súlyos egészségügyi kockázatot jelent az anya számára, illetve a magzat károsodott.

A TNS Polska közvélemény-kutatása szerint a lengyeleknek mindössze 14 százaléka támogatja az abortusztörvény szigorítását, 42 százaléknak megfelel a jelenlegi szabályozás, 25 százaléknyian pedig azt szeretnék, ha megengedőbb lenne a törvény.

Támogatja ugyanakkor a kezdeményezést a befolyásos katolikus egyház, bár a püspökök azt ellenzik, hogy börtönbe zárják abortusz miatt a nőket.

A 38 milliós Lengyelországban évente kevesebb mint kétezer legális abortuszt hajtanak végre, de nőszervezetek szerint 100-150 ezer terhességmegszakítást végeznek külföldön, vagy illegálisan.

A kormánypárt egyébként a mesterséges megtermékenyítést is korlátozná, egyebek mellett tiltanák az embriók lefagyasztását, mondván, az emberi élet a megtermékenyüléstől kezdődik. Azt is előírnák, hogy egyszerre csak egyetlen petesejtet lehessen megtermékenyíteni, ami jelentősen csökkentené a magzat megfoganásának esélyét. (Lengyel Rádió angol nyelvű szerkesztősége, AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik