Királyi higiénia: leszakadt egy emelet az ürülék súlyától

“Az állam én vagyok!” – bizonyára mindenki ismeri ezt a XIV. Lajosnak tulajdonított mondatot, pedig a francia király ilyet nem mondott. Azért többé-kevésbé ennek szellemében uralkodott hihetetlenül sokáig, 72 évig! A korban igencsak magasnak számító életkort élt meg, ám már öt évesen, 1643-ban fejére került a korona, amit egészen 1715-ben bekövetkezett haláláig viselt. Ő volt a Napkirály, Franciaország egyik legjelentősebb uralkodója.

Most mégsem magasztaljuk, inkább az udvarában uralkodó higiéniai állapotokról ejtünk néhány szót.

A fürdés fárasztó és egészségtelen

A legenda szerint Lajos életében mindösszesen kétszer fürdött, tisztálkodása kimerült abban, hogy naponta egyszer hagyta megtörölni a kezét – és néha az arcát – egy nedves, parfümmel illatosított kendővel.

Nem csoda, hogy a Párizsban szolgáló orosz követ azt írta őfelségéről, bűzlik, mint egy vadállat.

Persze, könnyen beszélt, országa barbár előkelői akár havonta egyszer is hajlandók voltak testüket vízbe mártani. Le is nézte őket a “művelt nyugat”, hiszen akkoriban orvosilag volt ellenjavallt a víz bőrrel való érintkezése. A kor tudósai úgy vélték, a különböző betegségek külső anyagokkal, például vízzel jutnak a szervezetbe.

A Napkirály és nyugati kollégái, udvaroncok hada tehát konkrétan az egészségtudatos életmód nevében utasították vissza a tisztálkodás eme formáját. Azért a francia uralkodóról azt is beszélték, személy szerint egyébként is feleslegesen fárasztó, macerás tevékenységnek tartotta a fürdést.

Mindenki megelégedett, hogy “agresszív” illóolajokkal, parfümökkel, a ruha tisztaságával palástolták kicsattanó egészségük elviselhetetlen illatait.

Asztalra köpni és a zsebkendő tartalmát tanulmányozni

Az udvari etikett terén is forradalmak zajlottak ekkortájt. Erasmus csaknem száz évvel korábbi tanácsai nyilván alapvető elvárásként fogalmazódtak meg, miszerint étkezés alatt nem illik az asztalra hányni, és orrfújás után sem szép dolog a kendő tartalmát úgy mustrálni, mintha abban legalábbis rubintok és zafírok lennének.

De hogy az úri nép viselkedése még így sem volt kifogástalan, azt a Lajos udvarában megfogalmazott szabályok mutatják. Ezek szellemében lakomák alkalmával nem volt tanácsos könyökölni, vakarózni, orrát, fülét piszkálni az embernek, de a szigorú illemcsőszök miatt a lovagok még csak egy jót sem köphettek.

Pontosabban úriember nem köpött az asztalra, sem át az asztal fölött, hanem csakis a földre vagy a falra.

Vizelet és ürülék mindenütt

Azért azt nem mondhatjuk, hogy az élet minden területét ilyen és ehhez hasonló kemény korlátok közé szorították volna XIV. Lajos udvarában. Ott van például a székelés szabadsága. Az udvaroncok és a katonák ott könnyíthettek magukon a palotában, ahol épp rájuk tört a szükség, vagy ahol kedvük tartotta.

Ha nem akartak kimenni a kertbe a bokrok közé, leguggoltak a folyosóra, bekucorodtak egy ablakmélyedésbe. Inasok, szolgák, katonák, udvaroncok ezreiről beszélünk, akik napi szinten tartózkodtak a királyi palotában és végezték dolgukat gyakorlatilag ötletszerűen, az aktuális szükség szavát követve. A vizelet, az ürülék, keveredve a tömeggel, izzadtság, a birkák, kecskék beszivárgó szagával elviselhetetlen bűzt eredményezhetett.

Egy, a versailles-i udvarról szóló elbeszélés szerint egyszer egy egész emelet szakadt le, mert a kifejezetten az ürülék tárolására szolgáló szoba padlója nem bírta tovább a több tonnányi súlyt.

Megtisztelő, ha trónolás közben fogad a király

Voltak persze szerencsésebbek is: a királyi család tagjai, és egyes előkelők árnyékszéket használhattak. Ez valójában egy bársonnyal bevont, kényelmes karszék volt, ülő részén egy lyukkal, alatta pedig bilivel. Ilyenen ültek a királyi tanácsosok, hogy fontos megbeszélnivalóik közben ne kelljen folyamatosan kiszaladgálniuk, elintézték ott, egy ültő helyükben.

De a király sem volt szégyenlős: nagy megtiszteltetés volt, ha a Napkirály valakit árnyékszékén ücsörögve, “trónolás” közben fogadott.