Élet-Stílus

Meghalt a walesi nő, aki tévéműsort csinált az utolsó hónapjaiból

Egész Nagy-Britannia gyászolja azt a bátor walesi nőt, aki úgy döntött, tévéműsorban mutatja be, hogyan éli utolsó hónapjait. Rowena Kincaidnek mellrákja volt, és amikor kiderült, hogy biztosan nem éli túl, azt vette a fejébe, hogy dokumentálja, ahogy teljesíti a bakancslistáját. Ezen rajta volt az a kívánsága is, hogy megünnepelhesse negyvenedik születésnapját, ez teljesült is. Utána még nyolc hónapot élt.

Rowena Kincaid két dokumentumfilmet készített, melyek arról szólnak, mit kezdett azzal a kevés idővel, ami maradt neki.
A BBC-nél szerkesztőként dolgozó Kincaid betegséget először 33 éves korában diagnosztizálták, akkor megműtötték, és kemoterápián és sugárkezelésen is átesett. 2013-ban derült ki, hogy rákja visszatért. Mivel szinte biztosra lehetett tudni, hogy ezt már nem fogja túlélni, elhatározta, hogy két dokumentumfilmben dolgozza fel utolsó hónapjait. A tévézés mellett kampányba kezdett, hogy felhívja a figyelmet a korai diagnózis fontosságára.

A walesi BBC-i igazgatója így beszélt róla:

A bátorsága és a humora, amit betegsége ellenére megőrzött, milliókat inspirált, dokumentumfilmjei sokkal inkább az életről, mint a halálról szóltak. Óriási hatással voltak minden nézőre. Megtisztelve érzem magam, hogy ismerhettem, és sosem fogom elfelejteni, hogy miközben milyen kegyetlen betegséggel kellett küzdenie, mennyire megbecsült minden pillanatot.

Amikor elmondták neki, hogy menthetetlen, elutazott Kubába, és hozzáment egy teljesen ismeretlen férfihez.

Ha ezek az utolsó hónapjaim, akkor nem akarok egy klisékkel teli listát kipipálgatni. Szépen akarok élni, és megbecsülni minden egyes pillanatot.

(via)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik