Kik ők?
Minden embernek vannak szerepei: mások vagyunk a munkahelyen, a barátaink körében, szüleink társaságában. Van egy szereprepertoárunk, melynek általában része a Mártír. Nincs is ezzel semmi baj, egy kis önsajnálatra mindenkinek szüksége van. Kis mértékben még hasznos is lehet, növelheti empátiás készségünket, de ha túlzásba visszük, ha tartós szereppé merevedik, az mind magunk, mind a környezetünk éltét megkeserítheti..
Korán kelnek, friss kiflit vesznek, munka előtt még ebédet főznek, elviszik a gyereket az iskolába, munkahelyükön három ember munkáját végzik…a végtelenségig lehet folytatni a sort. Ők azok az emberek, akik saját vágyaikat háttérbe szorítva másokért élnek, sohasem elégedettek sorsukkal, nekik MINDIG szörnyű, szenvedésük látványos. Környezetük gyakran érez bűntudatot ennek láttán, hiszen ők azok, akik nem szentelnek elég figyelmet rá.
Sajnos nagyon nehéz elég figyelmet adni nekik, hiszen „őrajtuk úgysem lehet segíteni”, úgyis „rosszra fordul minden”, és nem is nagyon tudnak mit kezdeni a valódi figyelemmel. Érzelmeik rendkívül ambivalensek a „segíts kérlek”-től, a „hagyjál békén”-ig minden egyszerre tud jelen lenni. Mind maguknak, mind környezetüknek megterhelő ez a szerep.
Én mindenkiért mindent megteszek, de soha sem kapom vissza a figyelmet, mindig kihasználnak. (Kérték? Elvárják?)
Vannak csendes mártírok, akik halkan, gesztusaikkal jelzik elégedetlenségüket:
Heló! Én lemondok, önfeláldozok. Nem veszed MÁR VÉGRE észre?
Indulataikat, vágyaikat elfojtják, mérhetetlenül szoronganak, így hosszú távon nem kívánságaikkal, hanem testi betegségeikkel, esetleg depressziójukkal találkozik a környezetük. A hangos mártírok néha kiborulnak, így csökkentve belső feszültségüket. Ők talán egy picit érhetőbbek, hiszen kiborulásuk során legalább kifejezik azt, hogy ők is emberek, ők is vágynak dolgokra.
Férfiak vagy nők?
Általában a nőket azonosítják ezzel a szereppel, és talán hajlamosabbak is rá, de a nők sem így születnek. Gyakran generációkon keresztül az öneláldozás a családi Nő szerep. Ezt látják, ezt tanulják meg, egy hangos mártír anya mellett sérül saját maguk szerethetőségébe vetett hitük, így lesznek maguk is mártírrá. De nem csak a házimunkában lehet önmagunkat hátérbe szorítani. A férfi mártír a sokat dolgozó apa, aki mindent megad családjának, cserébe „csak” azt várja el, hogy otthonába hazaérve végre békén hagyják.
Miért ilyenek ők?
A mártírok családi hátterében gyakran olyan mintát találunk, ahol a gyermek szülei szeretetét, figyelmét csak a túlzott jó-gyerek szereppel, alkalmazkodással tudták kivívni. Szüleik szeretetének elvesztésétől való félelmük miatt inkább mindent megtettek értük úgy, ahogy ők azt elvárták tőlük.
A gyermekkori üzenet: akkor szeretlek, akkor vagy elfogadható számomra, ha elég jó vagy, ha úgy viselkedsz, ahogy az nekem megfelel.
Ezekben a családokban sokszor a szeretetmegvonás a büntetés. Mérgesek rájuk, nem szólnak hozzájuk, ha „túl sok” figyelmet, szeretet követelnek maguknak. Saját szükségleteiket így szépen lassan háttérbe szorítják, nem tanulják meg belső jelzéseiket felismerni. A szüleikkel azonosulnak, az ő vágyaikat követik, ez lesz az a minta, ami később saját családjukban is megjelenik. A másokért való szolgálat, a hasznosság lesz énképük mércéje. Menekülnek saját maguk, a saját sorsuk elől.
nem vagyok hasznos→ nem vagyok fontos →nem vagyok szerethető
Miért „jó” ez nekik?
Az, hogy környezetükkel azonosulnak „kényelmes megoldás”, hiszen felmentést ad a mártíroknak saját életük feletti felelősség alól. Másokért élnek, így nem érheti kudarc saját útjukon, nem kell szembenézniük saját árnyoldalukkal, hiszen azt is másokban látják meg.
Ha neki sem állok, nem ronthatom el, hibáztathatom a külvilágot egész életemben, hiszen ÉN így nem vallok kudarcot. Ha ezen változtatni szeretnék, az bizony nagy munka, aminek első pontja, hogy rájöjjek ki is vagyok, és mit is szeretnék?
Kétes kényelem ez, a mártíroknak igen nehéz közel engedni magukhoz bárkit is, még ha ez is legfőbb vágyuk. „Ha igazán közel engedek, igazán nagyon csalódhatok.” Így védekeznek a valódi intimitás elől, hiszen azt tanulták meg, hogy a saját vágyaik nem fontosak. Összességében tehát nem jó kicsit sem számukra ez a szerep, valóban szenvednek, de saját öntudatlan programjukból nem látják a kiutat.
Merre van a kiút?
Leginkább a szerep tudatosítása felé. Ha a mártír maga jön rá működésére, onnantól lehet a valódi személyes problémáival, gyerekkori mintáival foglalkozni.
Fontos önismeretük fejlesztése, önbizalmuk megerősítése. “Ki vagyok én, ha nem segítek?”
Fontos a saját szeretet fogalmuk megalkotása, hiszen kamaszgyermeküknek sem azzal teszik a legjobbat, ha mindenben kiszolgálják őt.
Fontos a szerep „hasznosságáról” való gondolkodás. Mik az előnyei szerepének?
Fontos felismerni, hogy saját életét ő irányítja, azért ő a felelős, önmaga lénye szimplán elég ahhoz, hogy szeressék.
A környezet sok szeretettel, elfogadással tud segíteni. Biztosítani kell őket róla, hogy akkor is szerethetők, ha nincs mindennap háromfogásos ebéd. Szeretni kell őket, hiszen valóban jó, és önzetlen emberek ők, csak saját maguk által felépített betonbunkerükben rémesen magányosak.
Önmaga sorsáért ki-ki maga a felelős. Mindenkinek magának kell a saját döntéseit meghozni, saját boldogságáról gondoskodni. Senki más nem felelős ezért olyan mértékben, mint mi saját magunk!
Amennyiben kérdése merült fel, vagy tanácsra van szüksége: írjon nekünk bátran és mi válaszolunk!
