A fél ország Gera Zoltánnal remél és számol, talán évtizedek – egész pontosan 43 év – után most kijuthatunk az Európa-bajnokságra. Talán. Nem tudjuk, jó ómen-e ilyen időszakban egy kudarcra emlékeztetni, de reméljük kiírjuk válogatottunk feje fölül a balszerencsét.
Merthogy a dátum megérdemli a figyelmet: 1902. október 12-én játszotta első hivatalos mérkőzését a magyar nemzeti 11. Ausztria ellen léptünk pályára és 5:0-ás vereséget szenvedtünk, de hát az még más volt. Mondhatni, senki nem vette komolyan.
A kezdet kezdete
A sportszerető magyar közönség 1879-ben ismerkedhetett meg a labdarúgással. Ekkor jelent meg az Atlétikai gyakorlatok című könyv, amely érdekes újdonságként számolt be a fociról. Alig három évvel később a pesti református gimnáziumban megalakult a Szabadtéri Játszó Társaság, rövidesen pedig több nagyváros is élénken kezdett érdeklődni az új sportág iránt.
Az első meccset a Törekvés dalárda tagjai játszották egymás ellen a millennium évében egy tisztáson. A játékosok “civilben” egyszerű munkások voltak,
Ám a futball térhódítását nem lehetett megtörni, a sajtó is egyre többet foglalkozott vele, 1897. május 9-én pedig felharsant az első hivatalos, magyar labdarúgó-mérkőzés kezdetét jelző sípszó.
A Budapesti Torna Club (BTC) két csapata vívott meg egymással, piros-fehér és kék-fehér mezben. A közönség elhivatottságát ekkor még szelíden fogalmazva is gyengének nevezhetjük, miután egy hirtelen jött zápor miatt pirosat, kéket, fehéret faképnél hagyva a nézők meccs közben hazamentek. Hol voltak még akkor az ultrák?
Az első nemzetközi klubmérkőzésen is a BTC játékosai fogadták a Vienna Cricket and Football-Club focistáit 1897 őszén. Nem volt fényes kezdet, 2:0-ra veszítettünk, a foci mégis hatalmas lendületet kapott. A századfordulóig 56 nemzetközi, 63 budapesti és 20 vidéki mérkőzést rendeztek az egyre szaporodó együttesek.
A Magyar Labdarúgók Szövetsége 1901 januárjában alakult, februárban pedig lezajlott az első, első osztályú bajnoki mérkőzés.
Az első, nemzetközi mérkőzésen szerzett gól, amiről filmfelvétel készült:
Osztrák-magyar
Esetünkben viszont a lényeg, hogy nemzetközi porondon a magyar foci 1902. október 12-én mutatkozott be hivatalosan. A mai viszonyokhoz szokva elmondhatjuk: a meccset teljes érdektelenség kísérte.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában járunk, a bécsi találkozót Bécs-Budapest összecsapásként reklámozták, sporttörténeti jelentőségét senki nem ismerte fel. Ez a “komolytalanság” is lehetett az oka, hogy több válogatott focista lemondta a részvételt. No meg a rossznyelvek szerint a borongós idő… Aki viszont elment, hazafias kötelességének tartotta a győzelmet.
A magyar csapatot ünnepélyesen fogadták a vasútállomáson, hintókon furikázták őket a városon keresztül, a kocsik oldalán a mérkőzést reklámozó táblák függtek, a kocsis mellett ülő udvari vadász pedig magyar nótákat játszott. Helyenként meg is álltak, ilyenkor a “vadász” nagy szóval, kiáltozva adta hírül: délután három órakor labdarúgó mérkőzés lesz a Práterben.
Az első két gólt az 5. és a 10. percben varrták be a magyar kapuba, és jutott még egy az első félidőre. A másodikban kettőt kaptunk, a végeredmény így lett 5-0. A beszámolók szerint végig az osztrákok támadtak, a magyar kapusnak, Bádonyi Gyulának három kapott gólban is volt része.
Érdekességként jegyezzük meg: akkori kapusaink elsősorban öklözéssel és lábbal hárítottak, nem vetődtek a labda után. Elvi kifogást támasztottak: “Csak a részeg ember fekszik le a földre!” – vallották. A csapatok felállásáról itt egy kiváló ábra, a játékosok névsorát, a gólszerzőket pedig itt találja. A meccs utáni díszvacsora is kissé komolytalan volt, mindössze öt osztrák tette tiszteletét, éjfél után pedig a magyarok már csak magukban dalolásztak.
Hogy mi volt a kudarc oka? Hajós Alfréd, kétszeres olimpiai bajnok úszónk jobbszélsőt játszott a meccsen, a Sport Világban később megjelent elemzésében az osztrákok összeszokottságát emelte ki, ami pedig a magyarok leggyengébb pontja volt. Egy darabig, mert a magyar foci ezután hamar magára talált, és lett egyre erőteljesebb, sikeresebb.
