Élet-Stílus

A Facebookon keresett valakit, aki megölné a kutyáját

Hatalmas felháborodást okozott egy texasi kisvárosban élő nő, aki egy Facebook-üzenetben keresett valakit, aki lelőné kutyáját – jelentette a helyi sajtó. „Itt nincs szíve senkinek megtenni. A fegyvert mi adjuk” – tette hozzá a közösségi oldalán közzétett üzenetében a nő, aki persze nem akart a helyi televízió riporterével szóba állni, miután kiderítették, hogy hol lakik, és meglátogatták.

A Facebook-oldalán keresett valakit, aki megölné kutyáját (Fotó:KHOU)
A Facebook-oldalán keresett valakit, aki megölné kutyáját (Fotó:KHOU)

A nőt persze nem csak a sajtó, hanem a helyi állatvédelmi hatóság is felkereste, akiknek a nő elmondta: azért akarta megölni a hároméves bernáthegyi-angol buldog keveréket, mert már nem tudott gondoskodni róla és az eb folyamatosan a szemetesben turkált.

A nő végül önként átadta a Cinnamon mevű kutyát a hatóságoknak, ezért nem indítanak eljárást ellene, pedig felhívása bűncselekménynek számít. A nő nevét azért is nem hozta nyilvánosságra a helyi sajtó, mert nem emeltek ellene vádat.

Cinnamon már ideiglenes örökbefogadóknál várja új, szerető gazdáját (Fotó:KHOU)
Cinnamon már ideiglenes örökbefogadóknál várja új, szerető gazdáját (Fotó:KHOU)

A kutyát egy helyi kutyamentő szervezet vette magához, és jelenleg egy ideiglenes befogadó családnál várja, hogy örökbe fogadja valaki. Története után persze nincsen hiány jelentkezőkben, akik magukhoz vennék Cinnamont, akit a megyei állatmenhely koordinátora „édes kutyaként” jellemzett.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik