Ezen a héten arról kérdeztük a vallások képviselőit, hogy vajon létezik-e pokol a vallásukban, és, hogy mi is az pontosan.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Létezik-e pokol az Ön vallásában? Mi jellemző rá? Ön hogyan magyarázná a pokol létét?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Fodor Kata
Vaisnava (Krisna-hívő) teológus
A védikus irodalomban a Puránák adják a legrészletesebb leírást a pokolbolygókról. Külön érdekesség, hogy ezek az univerzum alsó bolygórendszerei alatt helyezkednek el, melyek már önmagukban is végtelen útvesztőt jelentenek az itt megszületett lelkeknek. Ezek az anyagi ragaszkodások és örömök hajszolása végett válnak súlyos csapdává. A pokolbolygók más vallásokhoz hasonlóan a kiérdemelt büntetés színterei. A szenvedésért azonban nem kell elmennünk a pokolbolygókig, elég szétnézni itt a Földön…
A védikus kozmológia szerint az univerzumok alján fekvő óceán felett található 28 pokolbolygó, amelyeken más időszámítás érvényesül, mint Földünkön. Az élőlények akkor kerülnek ebbe a régióba, ha Isten törvényeivel ellentétes, borzalmas tetteket hajtottak végre, s itt az idő más folyása végett évezredeket kell sínylődjenek. A büntetés mértéke más, ha tudattalanul hibázunk és más, ha az iránymutatást tudatosan szegjük meg. Gyilkosság, csalás, kicsapongások, hűtlenség, erőszak, hamis tettek a vallás nevében, a kötelesség elmulasztása – ezekért a karma törvénye alapján később biztosan itt kell megszületni. Fontos megemlíteni, hogy a húsevés is olyan tett, amiért itt súlyos büntetés jár.
Ám a védikus tanítás szerint – eltérően más vallásokétól – az élőlények kínjai az „alvilágban” sem tartanak örökké. Mint az anyagi világ minden kis szeglete, a pokolbolygók is a nevelést, a fejlődést szolgálják. A cél, hogy az élőlény elszenvedje korábbi tettei következményeit és törlessze az adósságát. Azonban még ebből a kilátástalan helyzetből is van lehetőség kijutni, ha valaki kellően megbánja bűneit és képes emlékezni Krisnára.
A védikus tanításokban nincs örök bukás, a lelki-vallásos életünk eredményeit sohasem veszítjük el, életről életre visszük magunkkal ezt a tudást, s mindig van lehetőségünk megváltozni, erőszakmentesen élni, fejlődni, jobb, kiváló emberekké válni. Ez a védikus bölcsesség emberképe, ez a siker útja.
Köves Slomó
Rabbi
A zsidó vallástudomány szerint létezik Éden csak úgy mint pokol. Az azonban mindenképp beszédes, hogy a Judaizmus legfontosabb alapművében, a Tórában (a Biblia első 5 könyvében) nem esik ezekről említés.
Ez feltehetően azért van így, mert a zsidó vallás a jó és a rossz közötti morális dilemma, a szabad választás erényét nem a túlvilági jutalom-büntetés kontextusában, hanem saját értékén értelmezi:
„Lásd, eléd tettem ma az életet és a jót, a halált és a rosszat… az életet és a halált tettem eléd, az áldást és az átkot! Válaszd tehát az életet…” (5Mózes 30:15. 19.)
„És gondolj teremtődre ifjúságod napjaiban, a míg el nem jönnek a bajnak napjai […] és visszatér a por a földbe, a mint volt az előtt, és a szellem visszatér Istenhez, a ki adta. A dolognak végén az egész így értendő: Az Istent féljed és parancsolatait őrizd meg, mert ez az egész ember. Mert minden cselekvést törvénybe fog vinni az Isten.” (Prédikátor 12.)
Ennek szellemében talán nem véletlen, hogy a zsidó filozófia és különösen a kabbala nem egyszer hangsúlyozza, hogy jót tenni csak ebben a világban lehet, és a túlvilági lelkek visszavágynak erre a fizikai világra innen való eltávozásuk után.
Ugyanakkor a későbbi próféciákban és különösen a Talmudban számtalanszor említésre kerül a túlvilág és a pokol ezek közül az egyik legjellegzetesebb Jochanán rabbi tanmeséje, amely ugyancsak rávilágít arra, hogy bár van Pokol és Éden, nem ezek kell hogy motiválják az embert a jó út követésére:
Amikor Jochanan ben Zákáj rabbi megbetegedett, meglátogatták tanítványai. Ahogy meglátta őket sírva fakadt. Így szóltak hozzá „Izrael mécsese” … miért sírsz? […]
Azt mondta: Két út van az ember előtt. Az egyik az Édenbe a másik a pokolba vezet, és én nem tudom melyik úton fognak majd vinni. […]
Majd így szólt bárcsak olyan lenne az Ég félelme rajtatok, mint a hús vér ember félelme. Hiszen mielőtt az ember vétkezik így szól magában „csak ne hogy meglásson valaki…”
Ugyan a klasszikus zsidó vallási irodalomban vannak említések különböző konkrét pokolbeli büntetésekről is, de fontos hangsúlyozni, hogy ezek mint egy metafora jellemzik a fájdalommal is együtt járó lelki spirituális megtisztulást, amely tulajdonképpen maga a pokol.
Kustárné Almási Zsuzsanna
Református lelkész
Nemrég láttam Hieronymus Bosch utolsó ítélet című alkotását, amely egy szürreális világot tár elénk, ugyanakkor realisztikusan és részletesen megfestett képzeletbeli lények, torzszülöttek, emberi, vagy emberszerű lények népesítik be. A művész úgy ábrázolja a poklot, illetve a purgatóriumot, mint olyan helyet, ahol az ember már kifordult önmagából a szenvedés és kínok közepette, amiket el kell, hogy szenvedjen. A testet öltött félelmek, szorongások helye ez, melynek felirata lehet a dante-i mondat: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”(Dante: Isteni színjáték)
Az emberi képzelet hajlamos kiszínezni azt, ami számára ismeretlen, vagy félelmet keltő, illetve nagyobb erőt képvisel. Sokszor még a hit is erre épül – hiszünk, hogy el ne kárhozzunk.
A Szentírás is beszél a pokolról, alvilágról amely a halottak tartózkodási helye. Az ó-és újszövetségben egyaránt a halál állapotát jelenti, illetve a meghalt lelkek gyűjtőhelyét, ahol feltámadás napjáig, illetve az utolsó ítéletig „tartózkodnak”. Erkölcsi összefüggésben is említi, mint a büntetés és az istenellenes erők helyét. Ezek fölött győzedelmeskedett Krisztus, akit nem tudott fogva tartani a pokol, hanem elsőként feltámadt a halálból.
Nem jellemző azonban a bibliai szövegekre, hogy eltúloznák, részleteznék, felnagyítanák a pokolról, alvilágról szóló tanításokat. A figyelmet inkább az életre irányítják. Arra a tényre, hogy az ember minden tettének, gondolatának, kimondott szavának van következménye, és amíg földi létünk tart tudunk azokon változtatni.
„ A pokol térélmény. ”-mondja Pilinszky, majd egyetlen mondatba sűríti e fogalom jelentését: „Ott az történik, ami épp nekem kibírhatatlan.” (Pilinszky János: Terek)
Forrás: Thinkstock
Dr. Shubail Mohamed Eisa
Muszlim hitoktató
A Kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy a Pokol, a Paradicsom valóság. Tudjuk, hogy Allah könyörületes és igazságos, s nagyon sok prófétai tanítás hangsúlyozza, hogy az emberek ne csak higgyenek Istenben, hanem reménykedjenek is Benne, hiszen Ő a könyörületes és az irgalmas Isten. A teremtmények Isten igazságossága és kegye között vannak. Allah megbünteti azt, aki megérdemli a büntetést, és megkönyörül azon, aki megérdemli a könyörületet.
Egyszer foglyokat hoztak a Próféta elé. Volt közöttük egy nő, aki a gyermekét kereste, és amikor megtalálta a melléhez szorította és megszoptatta. Allah Küldötte a társaira nézett és azt kérdezte tőlük: „Szerintetek ez a nő bedobná a gyermekét a tűzbe?” Azt válaszolták: „Allahra esküszünk, hogy nem lenne képes ezt megtenni.” Allah Küldötte azt mondta: „Allah bizony még könyörületesebb a szolgájával, mit ez a nő a gyermekével” (al-Bukhári fil-adab al-mufrad). Allah azt mondja a Koránban: „Mit nyerne Allah a ti gyötrésetekkel, ha hálásak és hívők vagytok.” (Korán 4: 147). Tehát Allah akarja tőlünk hitet és azt, hogy hálásak legyünk úgy, hogy azt követjük, amit megparancsolt és elkerüljük, amit megtiltott. A büntetéssel való fenyegetés figyelmeztet a bűnökre, és ez is könyörület, hiszen az ember érdekét szolgálja.
Allah könyörületből és igazságosságból prófétákat küldött az emberek számára. Allah azt mondja: „Nem küldjük el a küldötteket, csak örömhírhozókként és figyelmeztetőkként. Akik hisznek és megjavulnak, azokon nem vesz erőt a félelem, és nem fognak szomorkodni.” (Korán 6:48)
Allah azt mondja: „[Allah] azt mondta: A büntetésemmel azt sújtom, akit akarok, és a könyörületem minden dolgot átfog. És azoknak fogom megírni, akik istenfélelmet tanúsítanak és megadják az alamizsnát, és akik hisznek jeleinkben. Akik követik a küldöttet, az írástudatlan prófétát, akit megírva találnak őnáluk a Tórában és az Evangéliumban, aki felszólítja őket a helyénvalóra, megtiltja nekik az elvetendőt, és megengedi nekik a jó dolgokat és tilalmassá teszi nekik a rosszakat, és leveszi róluk a terheiket és a bilincseket, amelyek rajtuk voltak. Akik hisznek hát benne, nagyra becsülik, győzelemre viszik és követik a világosságot, ami lebocsáttatott vele (a Koránt), ők azok, akik boldogulnak!” (Korán 7: 156-157) Allah büntetése nagy, de könyörülete még nagyobb. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Amikor Allah megteremttette a teremtményeket azt írta egy könyvbe, ami Nála van a Trón felett: Bizony a könyörületem legyőzte a haragomat.” (al-Bukhári, Muszlim)
Végh József
Buddhista tanító
A pokol az ókori görög eposzokban az a hely volt, amelyet a Nap nem látott, illetve, ahonnan az ember nem látta a napot. Indiában is elképzeltek egy hasonló helyet, ahol az első ember, és így az első halott, Jama emléke élt. Buddha idejében ezek, a görögökhöz hasonló módon lefestett helyek arra szolgáltak, hogy a létforgatagban szenvedő, vándorló lények ledolgozhassák, kiegyenlíthessék tetteik negatív következményeit.
Aki szenvedést okozott, annak át kell élnie az ebből következő, más lényeik szenvedéseivel hatványozott kínokat. Mivel ezek többségét szétszórtan, figyelmetlenül követjük el, nem tudunk arról, hogy másoknak ártottunk vagy fájdalmat okoztunk. Mivel a fájdalomtól vakon nem látjuk a kiutat, ez folyamatosan arra késztet bennünket, hogy újból és újból ezt tegyük.
Ha valaki annyi szenvedést okoz, hogy e miatt már semmi mással nem tud foglalkozni, amikor ez teljesen kitölti a tudatát, akkor mondjuk azt: ez a pokol. A buddhista hagyományok erre használt szakkifejezését többnyire pokolnak fordítjuk, de purgatóriumnak is mondhatnánk, mert addig tartózkodnak itt a lények, amíg le nem dolgozták azt, amit okoztak.
Azok vannak a legrosszabb helyzetben, akik szándékosan ártottak. A tetteink és következményeink hálójában minden lény hatással van a másik életére. Indiában ezt úgy képzelték el, hogy amikor valaki továbblétesül, testét maga mögött hagyja, az őt alkotó összetevők nagy része szétszóródik, de egy része, tetteinek a lendületével tovább adódik. Ez kerül mérlegre halála pillanatában: van-e elég előre vivő tette, vagy a hátráltató, ártó cselekedetek következményeként következő életét hosszú ideig a szenvedés fogja meghatározni.
Helyileg ezeket a lényeket az emberi élettér alatt képzelik el, de valójában ezek tudatállapotok bárhol megtapasztalhatók.
