Aki ismeri Glenn Gloudot, az jól tudja róla, hogy zseniális zongorista, és mint olyan ember, akinek a zene tölt ki minden percét, a furcsaságai is ehhez a vonalhoz igazodtak.Glennt már hároméves kora óta tanította zongorázni az édesanyja hét éven át, mígnem komolyabban kezdett foglalkozni a zenéléssel. Mivel kisgyerekként kötelezte el magát a zene mellett, kialakult az a szokása, hogy játék közben állandóan dúdolt magában.
Ez egyébként a zongoristáknál igen gyakori, gyakoribb, mint a többi zenészeknél, amivel viszont őrületbe kergetik a stúdióvezetőket (felvétel közben nem a legszerencsésebb dúdolni). Glenn maga is csak egy idegesítő szokásnak tartja az állandó brummogást játék közben, de nem tudja abbahagyni, mert fél, hogy hiányát a zongorázás sínylené meg.
Kép forrása: Thinkstock
Az a tény, hogy állandóan magában dúdol, azt is jelenti, hogy mintegy vezényel magában, vagyis ő határozza meg a mű ritmusát és stílusát, és emiatt ellenőrzése alatt tartja az egész produkciót.
Ez pedig azt feltételezi, hogy óriási mértékű kreativitás lakozik benne, mert az elé kerülő darabokat szabadon szerkeszthetőként kezeli, és stilisztikailag is kötetlenebbül áll hozzájuk. A kotta számára csak támpont.
Az ilyenfajta különcség persze nagyon muzikális beállítottságot kíván. Ez a “rossz” szokás egyáltalán nem szándékos, senkit nem akarnak idegesíteni a magukban dúdolók. Mindez kicsit arra is utal, hogy az illető nehezen illeszkedik be a társadalomba, és idegenkedik a sok embertől, a tömegtől, kevés igazi barátja van.
Kíváncsi, hogyan alakul ki ez a szokás? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!
