Élet-Stílus

„Soha sem voltam az a fajta lány, aki fél megmutatni magát”

kendra-sunderland-2(960x640).jpg (Array)
kendra-sunderland-2(960x640).jpg (Array)

Először adott interjút a 19 éves egyetemista, aki az iskolája könyvtárában forgatott pornóvideóval robbantott ki botrányt.

Pillanatok alatt internetcelebbé avanzsált a 19 éves Kendra Sunderland, miután a laptopjával iskolája, az Oregon Állami Egyetem könyvtárában forgatott szólópornója vírusvideóvá vált. A lánynak nem ez volt egyetlen produkciója, amit a MyFreeCams nevű, webkamerás, erotikus oldalnak készített, de ez volt az, aminek alapján a helyszínt, majd a főszereplőt is beazonosították Kendra diáktársai. Kitört botrányt, néhány nappal később pedig Kendra Sunderland a New York Daily News-nak adott először interjút.

A lány elmondta, hogy már egészen fiatal kora óta az volt az álma, hogy modellként dolgozhasson a Playboynak, és hasonló lapoknak. Az erotikus, webkamerás fellépéseket azért vállalta elsősorban, mert remélte, hogy segítenek neki beindítani a karrierjét. Nem gondolta, hogy azok közül, akik élőben követik a produkcióját, valaki rögzíti műsort, majd aztán feltölti az egyik legismertebb pornómegosztóra, a PornHub-ra.

 Kép: Youtube

Kendra 2013-ban végzett a középiskolában, és kezdett el tanulni az oregoni egyetemen. Először humán irányultságú tárgyakat vett fel, majd úgy érezte sokkal jobban vonzza a gazdasági pálya ezért üzleti kurzusokra váltott. Aztán rájött, hogy nem fekszik neki a kilenctől ötig irodában töltött hétköznapok világa. Pincérnői állást keresett a kampusz környékén, s bár rengeteg hirdetésre jelentkezett, sehonnan sem kapott választ.

Ekkor talált rá a MyFreeCams hirdetésére, melyben leírták, hogy webkamera előtt kell vetkőznie, és csetelnie az előfizetőkkel, akik rögtön, élőben fizetnek neki, attól függően, hogy mennyire elégedettek. Első alkalommal, egyetlen óra alatt 150 dollárt (kb 40 ezer forintot) keresett, s ez elindította a szoftpornózás útján. Amikor a szobatársai nem voltak otthon, Kendra a MyFreeCams oldalán meztelenkedett. Egy alkalommal a barátját is sikerült rávennie, hogy webkamera előtt szeretkezzen vele.

A botrányt kirobbantó könyvtáros műsort 2014 októberében adta. Laptopja kamerája előtt meztelen testét mutogatta, és maszturbált az asztal alatt. Azt mondja aznap este nagyjából 700 dollárt kaszált. Néhány héttel később otthagyta az egyetemet, és elkezdett egyre többet dolgozni a webszájtnak. Általában hetente ötször jelentkezett be, de úgy döntött a nyilvános helyről éppen elég volt egyszer.

A múlt héten, az egyik éjjel, amikor Kendra tévézett, őrült módjára kezdett el pörögni a telefonja Facebook alkalmazása. Pillanatok alatt százak jelölték be ismerőskén, javarészt kamasz fiúk, úgyhogy rögtön érezte, valami komolyabb dolog történt, ami a munkájával kapcsolatos. Aztán hamar kiderült, hogy bár a webkamerás produkcióit álnéven csinálta, a könyvtári jelenet alapján beazonosították. Még több, korábban rögzített műsora került elő, melyeken immár a saját nevével szerepelt.

A végeredmény jórészt katasztrofális: Kendra viszonya megromlott családjával, és több barátja is megszakította vele a kapcsolatot. Az egyetemről kitiltották, csakúgy ahogy a MyFreeCams-ről, mert a könyvtári szerepléssel megsértette az oldal irányelveit. Közszeméremsértés miatt büntetőeljárás indult ellene, aminek a végén több mint hatezer dolláros büntetést, illetve maximum egy év börtönt is kaphat.

A másik oldalról viszont Kendra népszerűbb, mint valaha. A botrány kirobbanása után azonnal elkészült az első profi fotósorozata, és özönlenek hozzá a felkérések. Reméli, össze tud gyűjteni annyi pénzt, hogy valami napos helyre költözhessen.

S mit szólna ahhoz, ha lenne egy lánya, aki egy napon az övéhez hasonló pályát választana? „Ha ez teszi boldoggá, miért ne? Biztosan tudnék neki adni néhány tanácsot” – mondja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik