Élet-Stílus

12,7 fokra hűlt az alvajáró kétéves teste

Éjjel felkelt, és pizsamában kisétált az erdőbe. Másnap reggel találtak rá, fagyhalál közeli állapotban.

Csodával határos esetnek minősítik a lengyel orvosok azt, hogy egy 12,7 fokos testhőmérsékletre lehűlt kétéves kisfiút sikerült feléleszteni a fagyhalál közeli állapotból szerdán egy krakkói gyerekkórházban.

A fiút Krakkó egyik kórházába szállították be, miután vasárnapra virradó éjjel észrevétlenül felkelt gyerekágyából, és – egyes sajtóértesülések szerint alva járva – pizsamában kisétált a közeli erdőbe. Néhány óra múlva, vasárnap reggel találták meg a felkutatására indított rendőrségi akció keretében egy folyó partján, néhány száz méternyire otthonától.
  A páciensnél ECMO – testen kívüli membrán oxigenátor, gyakorlatilag egy “műtüdő” – kezelést alkalmaztak, amely a testen kívülre vezetett vér oxigéntelítésére és a szén-dioxid eltávolítására szolgál. Ezt már leállították, jelenleg mesterséges lélegeztetéssel segítik szervezetét.

Az általános anesztéziában tartott gyereket szerda délután ébresztették fel, a fiú kinyitotta szemét, mozgatja kezét, lábát. Az agyműködés vizsgálatát még a nap folyamán elvégzik, a többi életfontosságú szerve ép. Az orvosok szerdán közölték, hogy állapota folyamatosan javul, nagy remény van arra, hogy teljesen felépül.

A lengyel sajtó idézi azokat az orvosi véleményeket, amelyek szerint az ilyen mértékű hipotermiában lévő beteg megmentése csodával határos. A legalacsonyabb testhőmérsékletű ember, akit sikerült feléleszteni, egy skandináv nő volt, akit 13,7 fokos testhőmérséklettel találtak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik