Élet-Stílus

Feláldozta a gyógyulását, hogy anya lehessen

A 38 éves nő a terhessége elején tudta meg, hogy agresszív rákja visszatért. Úgy döntött, gyógykezelés helyett a babát választja.

A német származású, Ausztráliában élő kismamának azután, hogy a napokban – három hónappal a szülés kiírt időpontja előtt – életet adott kislányának, már csak egyetlen kívánsága van: elég sokáig szeretne élni ahhoz, hogy vőlegényével és lányukkal egy családként térhessenek haza a kórházból. És, bár az esetek többségében ilyesmi egyáltalán nem nagy kérés, Michelle Buchholtznak az. A 38 éves nő ugyanis halálos beteg, aki orvosai szerint már csak néhány hónapig él.

Alig múlt 36 éves, amikor 2012-ben, egy rutin orvosi vizsgálat során kiderült, előrehaladott mellrákban szenved. Michelle elárulta, nem sokkal korábban tudta meg, hogy várandós, ezért a hír nagyon lesújtotta. Szerette volna megtartani a babát, de azt is tudta, ha elhalasztja a kezelést, a saját gyógyulását teszi kockára. Akkor az abortusz mellett döntött, és alávetette magát a kemoterápiának.


Kép forrása: mycause.com.au 

Mikor már egy éve tünetmentes volt, párjával úgy döntöttek, újra megpróbálkoznak a gyermekvállalással. „Amikor kiderült, gyermeket várok, a világ legboldogabb emberei lettünk” – mondja Michelle, majd hozzáteszi, boldogságuk nem tarthatott sokáig, a várandósság 17. hetében ugyanis kiderült, a rákja visszatért, és szinte azonnal tovább is terjedt a csontjaiba. „Ismét szóba került az abortusz, de ezalkalommal hallani se akartam róla. Tudtam, hogy ez az utolsó lehetőségem, hogy anya lehessek és nem akartam elszalasztani…” – mondja.

Mivel a betegség a terhesség miatt gyorsabban fejlődött, néhány héttel később már Michelle gerincében, nyakcsigolyáiban és a csipőjében is megjelent. „Az orvosok attól tartottak, hogy a betegségem miatt nem tudom végég hordani majd a terhességet, ezért úgy döntöttek, három hónappal a kiírt időpont előtt világra segítik a lányomat.”


Képek forrása: David Caird 

Ava végül a terhesség 29. hetében született 1053 grammal és 37 centivel. A császármetszést követően, még mielőtt az újszülött intenzív osztályra vitték volna, az orvosok átadták a kicsit édesanyjának. „Vegyes érzelmeim voltak, hiszen egyre csak az járt a fejemben, hogy nem láthatom őt felnőni. Szerencsére végül sikerült összeszednem magam, és csak a jelenre koncentráltam: arra milyen gyönyörű kislányom született” – mondja Michelle, aki a terhessége alatt több tucat levelet írt kislányának, sőt még egy könnyfakasztó videót is készített neki.

„Történjen bármi, életem egyik legboldogabb napja volt, amikor a lányom megszületett. A pillanatot, amikor a mellkasomra fektették őt, sosem fogom elfelejteni. Rengeteg erőt ad és átsegít a legnehezebb pillanatokon.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik