Élet-Stílus

„Ha te nem tanítod szexre a gyereket, más fogja”

Szülőket, tanárokat képeznek civilek arra, hogyan lehet megelőzni a gyermekek elleni szexuális visszaélést, illetve hogyan lehet észrevenni, ha a gyermek áldozat. Egyebek mellett azt tanítják, hogy ne maradjon egyedül a gyerek egy felnőttel és ha baj van, ne maradjon egyedül a problémával.

A gyermekek elleni szexuális visszaélés alatt általában a fizikai nemi erőszakot értjük, de ide tartozik az is, ha például egy felnőtt pornót néz egy kiskorúval vagy előtte, sőt az is, ha úgy beszél a közelében, esetleg vele, hogy a gyereknek kialakul egy olyan szexuális nyelvezete, amelyre nem érett, nem érti.  A szexuális visszaélés sok esetben erőszakmentes, egyszerűen csak kihasználja a felnőtt a gyerek szeretetigényét és bizalmát, főleg családon belül vagy iskolában történhet ilyen.

A legkisebbek traumája lehet a legmélyebb

Pedofil tanárok

Egy csepeli iskolában 27 kisfiú volt az áldozat

Nyolc évet kapott a dunakeszi pedagógus

Húsz év után keresik a molesztáló magyartanárt

Az ilyen bántalmazásoknak súlyos következményei lehetnek. Az áldozatnál kialakulhat például tanulási vagy étkezési zavar, depresszió, szorongás, skizofrénia, függőség, migrén, asztma vagy krónikus fáradtság szindróma. A betegség elsősorban attól függ, hogy a szexuális erőszakot átélt gyermek mennyi idős, mennyi ideig és hogyan bántották.

Minél fiatalabban él át valaki ilyen erőszakot, annál nehezebb a feldolgozás. A csecsemőkori bántalmazás annyira beépül a személyiségbe, hogy később nem hívató elő az emlék szavakba öntve, ez okozza a nehézséget.

Egy amerikai civil szervezet kidolgozott egy programot, amellyel szülőknek, tanároknak és más, gyermekek közelében dolgozóknak segítenek felismerni a kiskorúak elleni szexuális visszaélés veszélyét, illetve az áldozatokat. Ezt a módszert már 15 országban ismerik, köztük Izlandon. Ott a Blátt Áfram, nevű szervezet tart tréningeket immár 10 éve és most Magyarországon is elindult a program. Az izlandiak első körben öt hazai civil szervezet 2-2 munkatársát avatták be a módszerbe – derült ki a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány sajtóbeszélgetésén.

Ne hagyd a gyereket egyedül!

Az izlandi szakemberek elmondták, hogy elsősorban a megelőzésre hívják fel a figyelmet.  Például arra, hogy lehetőség szerint kerülni kell, hogy a gyermek kettesben maradjon egy felnőttel. Ha ez nem megoldott, akkor megvan a módszer, hogyan lehet megtudni a gyerektől, hogy nincs-e veszélyben.

A trénerek szerint nagyon komolyan kell venni, ha egy gyerek nem akarja, hogy valaki ölelgesse, puszilgassa, vagy túl sokat titkolózik, zárkózott. A képzésen segítenek abban is, hogyan lehet elérni, hogy a gyerek megnyíljon és beszéljen.

Mariannak is nagyon lassú a feldolgozás. Hosszú évekig egyedül küzdött a súlyos titokkal. Áprilisban beszélt a Hír24-nek (akkor még álnéven) az őt ért gyermekkori  traumákról, nemrég névvel, arccal is kiállt a nyilvánosság elé.

A gyerekek többsége magára marad a traumával, nem tudja kivel megosztani a problémáját, egyrészt mert nem talál a környezetében olyan felnőttet, akiben bízhat, Sokszor pedig nem is tudja pontosan, hogy bajban van, mert félreérti a túlzott gyengédséget és van, hogy egyszerűen nincsenek szavai az ilyen események tálalására. Fontos tehát a gyerek felkészítése is, például úgy, hogy óvodás korban nemcsak azt tanítjuk meg, hol a gyerek keze, lába, orra, hanem tudja azt is, hol van a nemi szerve és azt tudja is megnevezni. Ehhez már itthon is kaphatók oktatókönyvek.  Ezekkel az is megtanítható, hogy milyen érintés normális és mire kell nemet mondaniuk.

„Ha te nem tanítod a gyereked a szexre, más teszi meg helyetted!” – figyelmeztet Sigrídur Björnsdóttir, az izlandi szervezet egyik alapítója arra, hogy ahol tabuként kezelik a szexualitást, ott a gyerek nem lesznek meg az alapvető ismeretei arról, mikor van veszélyben és ha bajba kerülne sem merne segítséget kérni.

Beszámolója szerint Izlandon a program óta egyre több gyermek elleni szexuális visszaélésre derül fény és ezt a programnak is tulajdonítják, mert egyre többen ismerik fel a tüneteket és egyre több áldozatot tudnak megszólaltatni.  Ez pedig az első lépés ahhoz, hogy a bántalmazott gyerek feldolgozza a traumát és ne cipelje egész életében.

A háromórás tréninget hamarosan mi is kipróbáljuk és beszámolunk róla.

Ön is lehet a gyermekek védelmezője

Az ingyenes tanfolyamra bárki jelentkezhet Budapestről, Győrből, Szombathelyről, Sopronból, Miskolcról, Berettyóújfaluból és környékükről a civilekagyermekekert@gmail.com címen.

Olvasói sztorik